Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 680.

680.

Mozgásunk ezernyi változatot vehet,

de hat fő irányt lehet jól megmutatni,

ahogy keresztúton négyfelé indulunk,

s kapózó, kaviccsal tud időt mulatni,

mert ha kövét feldobja, az leesik a

kezébe, miközben egyenként felszedi

a játék darabjait, függőlegeset

gyakorol, a magasságot feszegeti:

meddig megy felfelé s mikor fordul vissza,

s megérti, hogy csodálni kell madarakat,

olyat tudnak, minek ő nem fér nyomába:

van olyan határ, hol az ember elakad.

Szintén ilyenként tapasztal messzeséget,

hová nem csak eljutni kell, visszatérni

nehezebb, mert elszáll friss erő, fáradtság

lesz úrrá, pihenéstől kell újat kérni.

Távot járni reggeltől érdemes estig,

mert akkor megszokott helyen aludhatunk,

a nap felén félúton kell megfordulni,

amikor a legmagasabban áll Napunk.

Föld alá nem szívesen mennek emberek,

bár régóta kifejlődött a bányászat,

sötét hely, enyészet birodalma maradt,

barlangból kijöttünk, építsünk szép házat.

Ezt a hat fő irányt követjük azóta,

hogy isteni szózattal szólunk egymáshoz,

sőt már előtte is, csak nem tudtunk róla,

merőleges bajt, kör-kereszt megnyugvást hoz.