Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 687.

687.

A divatdemokrácia kétszáz éves

legalább, előbb lett szabadság kivívva

viseletben, s aztán igazítva hozzá

közéletben, az uralkodókban bízva.

S ha idegen érdek nem engedte egyből,

hát, megharcolt érte a nemzeti egység,

jobban szeretett szabadon vett levegőt,

s ruháján megjelent ezernyi színesség.

A győzelem után tombolt öltözete

felszabadult szívű parasztságnak, szépség

lett mérvadó, de jelképekkel szolgálva

a lelket: onnan tudta, hogy mi a mérték.

Szinte minden faluban más lett a világ,

ha felvették ünnepkor a díszes gúnyát,

virágok idéztek mélységes időket,

belevarrva alakzatba magyar rúnát.

S ha a magyar rónát járó pásztorokat

nézzük, a szűrhímzés ugyanolyan gazdag

mondandó, mint a menyasszonyi írottas,

különbségjelző öregnek, fiatalnak.

Majd aztán a polgárvilág betört úri

osztályt, kezdtek egyre egyformábban járni,

de átértelmezve a nép szabadságát,

tömegmunka után tömegízlést várni.

Mostanra legfeljebb nemzedékek szívós

kitartással tudják megkülönböztetni

magukat a többiektől, átlagosan

élünk s ruházkodunk: mást is kell fizetni.