Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 729.

729.

Mikor álmunkban eltévedünk, kiutat

csak a felébredés adhat, ugyanilyen

az éberálom, honnan kijózanodást

igaz valóságra ráébredés mutat.

Álom s valóság nem fog összevegyülni,

ha a tetteinket nem keverjük össze

a képzelet mégoly szép szárnyalásával,

marad a mesének asztalka terülni.

Azért jó mihamarabb földre leszállni

és lábunkkal kitapogatni gödreit,

mert ha nem figyelünk valós viszonyokra,

a végén nem tudunk lábunkon megállni.

Ledönt róla akár enyhe fuvallat,

ha úgy s akkor ér, mikor nem számítunk rá,

előbb kell meglátnunk bűnös mulasztásunk,

minthogy már büntet is, ki kegyetlen vallat.

Kicsi a nagy bajszát ha meg is fricskázza,

vagy jóeszében bízik, nem erejében,

csak időlegesen nyerhet menedéket,

ha átfogó a baj, s mint földrengés, rázza.

Mitől lett a nagy, figyelembe kell venni,

azt a sokkal-sokkal egyszerűbb működést,

ahogy bekebelez mindent, ami kisebb,

s hogy mikor nem szabad ellenére tenni.

Mert nem széllel legyez, ereje legázol,

ha nem simulsz bele durva óhajába,

fedezd fel keretét, ahol finomkodhatsz,

mert istengyermekként nem jut csak a jászol.

Tedd életed olyan simán működővé,

ne álmodnak kelljen tévedést jelezni,

jól tudj pihenni minden dolgos nap után,

hitében ébredni, hogy munkád jövőé.