Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 744.

744.

Ez a nap híres nap, mondhatjuk minden nap,

mert mindegyiknek van valami emléke,

valamely szempontból és szinten igen nagy

és visszafordíthatatlan eredménye.

Egyéneket s közösségüket értintő,

születés- és névnapoktól a csatákig,

ünneplő utódot tanulságra intő,

legfőképp, hogy a csillag nemcsak világít,

hanem égi társasággal meghatároz

mindent, itt lenn, istenek gondozta földön,

hol csillagok hatása is lehet káros,

ezért csak róluk szabad bármit regölnöm.

Bekerültek aztán nagy hősök, héroszok,

mondai alakként a történetekbe,

felemelő tettük sosem lett megszokott,

de cáfolat volt az elérhetetlenre.

Ráadásul a főszereplők az égen

összhangzatos mozgásukat megmutatták,

s akik nem emlékeztek, hogy mi volt régen,

e fénypont alakokból kiszámolhatták.

Sőt, aztán még azt is, ami eljövendő,

mert a jóslás így vált égi tudománnyá,

ha talált, lett üdvadó, ha nem, kármentő,

elérve, hogy ember csak lehetőt vágyná.

Így volt jó sokáig, de aztán változott,

megszülettek az írásos feljegyzések,

ami sok áldást, de átkot is hozott,

csak az maradt emlék, ami kőbe vésett.

Arra a táblára nem akármi került,

isteni törvény és ő rendelte király,

s ugyan ma világunk sokaságba merült,

még mindig az égen keresi az irályt.