Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 761.
761.
Sokkal kevesebbért is akasztottak már,
halhattunk néha sommás megállapítást,
és most a háború híre közt alig
van, mi kibírná az összehasonlítást
az elkövetett bűnök közül, ami nem
emberiség ellenes szintet ütne meg,
tiporva, gyalázva összes értékünket,
hogy már távolban is megrendülten remeg
s együttérzésben gyászolja szép békénket
a tehetetlen kívülállók serege,
próbál segíteni, jószándékot mutat,
menekülőknek megnyugvást teremtene.
De akit megérint e borzalom szele,
nem tud korábbi élethez visszatérni,
nemcsak a szülőföldje lett elpusztítva,
halottait lelkében lebegni érzi.
És nem lehet megszokni a gondolatot,
mi állandóan a sebeket mélyíti,
hogy ha így elszabadulhatott a démon,
nem lesz, ami megállásra kényszeríti.
Főként nem lesz újrakezdés hamarosan
e mai szerencsétlen nemzedéknek,
kiknek előbb még a végtelent ígérték,
és most üres áldozatként szerepelnek.
Mert nem tudják, kinek van haszna mindebből,
nagyobb tétben folynak ahhoz komoly játszmák,
s ha a kiszolgáltatottság állandósul,
lebénul akarat, megreked a válság.
Comments