Deli Mihály: RÉGI/ÚJ ÉLETEM (Texas/Donyeck)

RÉGI/ÚJ ÉLETEM (Texas/Donyeck)

Most, hogy a tizenegy éves fiamat lelőtték

fenekestől felfordult az életem

A fájdalom annyira megbénított

hogy percekig leállt az agyműködésem

Helikopterek csattogása, füst és sikoltozás szorított a falhoz

A közelébe se mehettem

(elkerítették, mint egy bombatölcsér kráterét)

Emlékképek és remények keveredtek a kilátástalansággal

Pillanatnyilag egyetlenegy vigaszom van, hogy nem szenvedett

Át kell programoznom az életemet

Perspektívát kell váltanom

Egy másik életet fogok élni

Az emberek azt hiszik, egy életük van

De nem!

Különböző életek-életeink futnak velünk párhuzamosan

Mindet visszük valahogy, egy a hangsúlyos közülük

E sodródó-fonódó életeink

(mint DNS-sel kevert lélekvarkocsok)

halványabban/erősebben minket követnek halálunkig

Szélesebb/keskenyebb az út

van, hogy középen megyünk

máskor lesodródunk, aztán vissza

(alternatívákba ágyazva mindig csak egy történik?)

Váltanom kell

Össze kell szednem magam, erősnek kell lennem

Élnem kell, le kell győznöm a gyötrelmet

Józanságom dühhel keveredik

Fegyvert nyomnak a kezembe

A fájdalom és a gyűlölet, mint a vonzó/taszító mágnes

fémes-keserűen émelyít

Megrettenek magamtól

Egész éjszaka virrasztok

Úgy érzem, ezen csak az Isten segíthet

(volt, hogy hittem, aztán nem, most meg újra idetolakszik)

Ezt már régebben végleg el kellett volna döntenem

Lehet, hogy késő?

Magamra maradtam?

Visszaadom a fegyvert

Nem lett könnyebb / semmi változás

Senkivel nem akarok beszélni

(még a rohadt sírás sem jön, inkább a fojtogatás)

A harmadik napon az éhségtől megfájdul a gyomrom

Körülnézek: mintha kiégett volna a lakás

Rendezgetni kezdem a szobáját

Még nem tudom, miért?

Magamért?

Imák korma simogat

Meghalt

Valaki közénk állt:

engem hesseget, a fiamat magához vette

Nem érdekelnek az okoskodó magyarázatok

Kínom kioltja a gyűlöletet, hogy rám hazudjon a rend

Ha nincs egyensúly, az ember elvész, elsüllyed, elszáll

Három napja megölték a fiamat

Nem lázadok, nem dühöngök, nem is szomorkodom

Közöny, őrület és béke csókolgat

(kurválkodnának, – talán hagyom)

Azt mondják, nem találom magam

Idegenek lettünk egymásnak

Újra kell kezdenem az egészet

Egy újabb életet e mellé

S megint elölről, Istenem!

A kép forrása: itt