top of page

Dienes Jenő Attila: Kun story






Azon a baljóslatú napon durva jeleket rajzolt az Ördög az égboltra. A kunok napja lebuktában még egyszer narancsos ecsetvonással tompított a tájra, majd a surlófény durva ráspolyként tette dermesztővé a máskor békés kis bihari portákat a Sebes-Körös balpartján.

Itt terült el a király tábora, ahol a nyári gyönyörök, buja hajnalok angyali álmokat csaltak a 27 esztendős uralkodó szemeire. A véget nem érő hadakozás vérszagú csataterein átgázolt ifjú nem vetette meg a földi gyönyörűségeket, csodás ágyasokat, ledér hajadonokat, különösen kedves volt számára Aydua, az előkelő kun szépség. László királyfi a lányt Anjou Izabellával kötött házasságuk harmadik esztendejében ismerhette meg az emberi ismeretség legmélyebb valójában. Szerelmüket talán titkos törzsi frigy is kötötte a kanyargó folyók erdőszéli villámsújtotta magányos fái, távoli kristályvizű kutak, kopjára tűzött lófejek hatalmas Istenségei előtt.

Az egyház nem nézte túl jó szemmel a fiatalok kendőzetlen bujálkodását, melynek féltékeny szemlélője a boldogságra reménytelenül kiéhezett, Isabelle d’Anjou. Szicíliai Erzsébet, a fiatal királyné ez idő tájt felsértett mellbimbók hegedt pörkjei között, önsanyargató vérnászban, magányos depresszióban, közönyös tébolyult szemekkel pásztázta a belsőépítészet zárt, urbánus szűknyílású, csupán gyilokvetésre alkalmas erődrendszerét, pajzán gondolatai nem tudtak kitörni a pókhálók mozdulatlanságából, csöpögő fáklyák egzaltált remegéséből. Az anyós, Béatrice de Provence már 9 éve halott ekkor, nem élte meg a családi szégyent. László király apósa egy hórihorgas, pökhendi bunkó volt. Anjou Károly dölyfös magabiztossága, egyetemes udvariatlansága a világon senkinek sem imponált. Felesége halálát követően IV. Béla csodálatos szépségű, tisztalelkű lányát, Margitot szemelte ki hitvesül, ám Szent Margit inkább a kolostorok imádságos csöndjét választotta az erőszakoltan férfiszagú jövendő helyett.

A királyságon átfújó szelek gonosz irigységgel ragadták fel a puha pázsitos fűszálak, mohás kövek illatait, csöndes sóhajtásait, melyek a kun szerelem spontán pásztoróráinak panteista szertartásain ministráltak. Már Róma-szerte azt csiripelték a dögvészt legelő madarak, hogy az ifjú magyar király kilóg a keresztény uralkodók sorából, nincs minden rendben vele, konok kunul él, duhaj lakomáin több ágyast szeret, mint ahány serleg bort átszűr a fogaival.

A szomszédos monogám, nyálfolyós cseh király, II. Přemysl Ottokár az akkoriban megfizethetetlen tállyai borok emlékéről ábrándozott, mint a női vágyak tompahegyű ceruzája soha nem rajzolt mély nyomot a krónikákba, ráadásul felesége, Brandenburgi Margit meddő volt, mint a balatoni iszap, későbbi felesége, IV. Béla mesésen szép unokája, Kunigunda is többnyire könnyes szemekkel, a falnak arccal feküdt a hitvesi ágyban.

Nagy Ottokár király, csillapíthatatlan dühéből fakadóan, közeli, kényelmes keresztes hadjáratok szervezésével próbált kompenzálni, kiteljesedni, majd a tehetetlenül fájdalmas féltékenységi kíntól űzetve, a dunántúli fegyvertelen fiatalság lemészárlására szervezett inkább nevetséges, mint katonailag feljegyezhető portyákat.

Sajnos nagyon durván végezte be életét, amikor Rudolf von Habsburg és a fiatal Kun László király egyesített seregei a morvamezei Dürnkrut és Jedenspeigen között megsemmisítő csapást mértek hadseregére. A második morvamezei csata néven megörökített ütközetben az ifjú kun király seregei végezték el a harc – gyermek és női szemek pillantásinak legkevésbé való – kegyetlen mozzanatait. A kun könnyűlovasság gyors csapatmozgásával, néphalálig ismételt nyílzáporaival, a nehézlovasság megállíthatatlan előre nyomulásával rommá verte a cseh sereg jobbszárnyát, megfutamítva a lengyel tartalékot. Eközben Ottokár serege Rudolf arcvonalának jobbszárnyát maga alá gyűrte. Egy pillanatra Habsburg Rudolf, IV. László szövetségese és „fogadott apja” is térdre kényszerült, pajzsát maga fölé emelve élte túl az ellenség lovasrohamát.

Végezetül, mint oly sokszor a történelem folyamán, a derékig véres kun lovasok, íjászok feltartóztathatatlan támadása döntötte el a küzdelmet, melyben Ottokár példamutató vagdalkozásában talált rá a neki címzett halálos kardcsapásokra, húsba szaggató nyílvesszőkre, az ütközetben ő is, a serege is megsemmisült.

III. Miklós pápa teljhatalmat adott Fülöp fermói püspöknek, hogy legátusa élén fürkéssze ki a magyar ügyeket. Az ekkor még szemérmes, prűd egyházi személyek, hatalomtól elvakult irigy vazallusok örömmel leselkedtek a király és ifjú szerelmei nyomában. A kun törvények, fedetlen keblek, nyílt paráznaságok, részegeskedések, víg tivornyák láttán a küldöttséget vezető Fülöp felfortyant, egyházi kiközösítést ítélt – az interdictum minden szilaj kun daliát és leányt elevenen eltemetett a kárhozat fortyogó tűzkatlanába. László erre nemes egyszerűséggel lecsukatta a legáció tagjait, püspököstől, kéjesen kukkoló kíséretükkel együtt.

Válaszul erre, Aba Finta Nádor, aki a kunok buzgó bírája is lett, a tetőtől talpig felvasalt pribékjeivel 1280 egyik tajtékosan parázna pillanatában rárontott kegyes urára, a mindössze 17 nyarat sütkérezett királyt kedvese öléből rángatta fogságba. A foglyokat később kicserélték, de a legátus elérte célját, összeugrasztotta a tisztalelkű szilaj pusztai hadinépet a szeretett vezérével.

A boldogtalan királyné imádságos búbánata a Nyulak-szigetén álló kőkolostorban, majd az esztergomi falak hűs félhomályában telt, hisztérikus átkok, dühödten mormolt imák társaságában. Nem látott még a világ királylányt a trónszéken így meggörnyedni, állandó stresszben megőszülni, ahogy a királyi nász szikkasztó folyamata Izabellát meggyötörte. A főurak egy alkalommal a királyi párra zárták a palota ajtaját, de ez sem igazított a sors betűin.

Kun László minden jót megigért lelki vezetőinek, a pápának, az Atya Úristennek, de féktelen természetén már nem tudott többé uralkodni. Elege volt az árulók, szervezkedők, leselkedők, hitvány penészvirágok hadából. Udvarában lebzselt, mérget csepegtetett, fondor terveket szőtt, ingyen kenyéren hízott a keresztény európai civilizáció bölcsőjének valamennyi léhűtője. Már csak kedves ágyasai, kun szeretői, imádott ribancai tartották benne a létezés atmoszféráját. Legfőképpen Aydua hibátlan nőies csodája vonzotta, aztán a mélyen dekoltált Köpcsecs és a tekintete világával igéző Mandula őrjítette meg, ők nyújtottak neki változatosságot a mindennapok vérlucskos háborúiban. Élete végén már a keresztény szentkirályi frigy látszatát sem imitálta, nem titkolta a nők hadához fűződő viszonyát, e gyengeségére, leány-felebaráti mértéktelen szeretetére minden szem és minden fül rátapadt. A bájokkal minduntalan megbabonázott fiatal király végnapjai a teremtő különös ajándékai voltak, melyeket fukarul irigyeltek a középkor szürke eminenciásai. Példának okáért ott volt Monoszló Lodomér, akit a nagyvonalúan bölcs ifjú király még a pápai megbízólevél megérkezte előtt az egyház élére helyeztetett. László király hálátlan főpapja, esztergomi érsekként azt terjesztette, hogy rendre mások előtt közösült kedvenc ágyasával, Ayduával. Az ínyenc hallgatóságnak színes beszámolókkal tálalta királya főúri vacsoráját, annak minden felszolgált húsával, ízével, illatával, zenéjével, sikolyával.


A felhőkön átdugta vizenyős csigaszemeit a szörnyeteg, röhögve szemlélte a király sátrára rontó vademberek tébolyult szúrásait: „…éppen azok a kunok, akikhez szegődött, de főként Arbuz, Törtel és Kemecse és ezeknek rokonai és cinkosai…” állták körül a szunnyadó ifjú hálósátrát. Fegyverek suhogtak az éjben, gyilkos tőrök pengéi villantak a tábortűz fényénél, miközben a király tűzpiros vére csendesen szétterült Körösszeg várának tövében. Pokoli éjjel köszöntött a magyarokra: a tűz kergette félelem, rettegés, a csűrbe kötött lovak nyerítése, a magukra maradt szajhák zokogása, kardvasak csörgése, szitkos sercintések, paták dübögése, riadt csecsemők vinnyogása ragadta fel a gyászt.

Törtel, Árbóc és Kemence hamar elvágtattak a halott király tetemét őrző kun táborból, a szétdúlt sátor mellől. Az örökké vándorló kunok a magyaroktól eltérően ezekben az években még nem telepedtek falvakba, nem állapodtak meg kényelmes kőházak nyugalmában, várfalak közé zárt békében, portyázó pusztai haramiák módjára erőszéken, folyópartokon, hegyek ormán verték fel harcisátraikat. Aydua bukkant a kun gyilkosok nyomára, amint a fáklyák fényénél elsuhanó árnyak között rájuk ismert. Az éjjel már ők sem hajtották többé álomra fejüket, a táboruk tüzénél utolsót kortyoltak ivószaruikból, aztán elérte őket a végzetük. Mizsa nádor öccse, Lizse és Aydua testvére, Miklós koncolta fel a latrokat. A bihari pusztában ők is mint békétlen lidércek árnyai bolyonganak azóta, a királyt eláruló Infánsok, vazallus urak, bárcás némberek kísérteteinek cafatos hordáiban. Ködös hajnalokon megjelenik a pohárnokmester Borsa Kopasz. Sátáni kacaja halálhörgéssé torzul, míg fel nem kél a nap. Trencséni Máté, a Béla herceget darabokra kaszaboló Héder nemzetség béli Kőszegi Henrik is kikél a sírjából minden áldatlan teliholdnak éjjelén. Őket is egymásnak vezette a rontás, kőszegi nagyurat Csák nembeli Péter vágatta le 1274 szeptember 28-án. A halálos csatát Polgárdinál vívták Joachim seregével.

Az ütközetben megszabdalt Henrik örök álma nyugtalan, sírja fölött folyton rohadva nő a gaz. Csontjai helyét a dőlt korhadék keresztje jelzi, kopott sírkövéből időnként vér fakad.



IV. (Kun) László

(a Képes Krónikában)



199 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page