FEGYENC-ESZME (Gavallér János verse)

FEGYENC-ESZME

Hited már oly gyenge,

hogy tükörben csúful fejed,

– szöget ütött a falba

a volt tulaj –,

trükkök százai sem érnek

egy fabatkát sem,

a tükörbe szemtől szembe,

hihetetlen, rezzenéstelen pofa

– szöget ütött a falba

a volt tulaj –,

hiába könny, mosoly, dráma,

otthontalan lélek pirul

s néz, néz a tekintet.

Smafu torz törvények emléke gyötör,

a volt tulaj szögre akasztotta mindenét,

s a falba verte a fejét,

ahol most a tükörben mosdatott

igazság darabokra hullt.

– gyökértelen fa röpül –,

mint a haza becsülete.

Hited már oly gyenge,

magyarázod a magyarázhatatlant

– mindegy ki, mikor, mit tett –,

ide pottyantott a gólya;

sok zabigyerek, mitugrász, mit dumál,

nem számít,

az utca, a tér tiéd.

… mint a haza becsülete.

Otthontalan lélek pirul,

balzsamozott agy sikít,

apa, anya után sír a csecsemő,

sehonnai bitang kép lebeg a temető felett,

fegyenc Ferenc, te tetted ezt.

2022.09.03.