VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Gável András: Baloldali kereszténység márpedig nem létezik

Az ember, aki a humanitást teszi az abszolút értékké, idővel elfelejt Istenre tekinteni. A folyamat fő ismérve a hamisan értelmezett tolerancia. Vagyis elfogadni a bűnöst, de a bűnre is megértően tekinteni. A viszonyítási pont tehát áthelyeződik. A „ne ítélj, hogy ne ítéltess” parancsa alatt azt értik majd: legyél mindenkivel irgalmas, az objektív igazság és törvény szinte nem is számít már. Eltűnnek az abszolút és örök értékek, mert nem jelentenek többé feltétlen igazodási pontot a döntéshelyzetben lévő ember számára. Ha pedig minden szubjektív, akkor tulajdonképpen minden belefér. Miért is ne? – vetik oda a baloldali kereszténység hívei. Ja, hogy olyan nem létezik? Még nem. De már dolgoznak rajta...


Sajnos napjainkban egyre inkább megjelenik az irgalom eltorzult arányú túlhangsúlyozása. Mintha Isten sokkal irgalmasabb lenne, mint ahogyan azt mi elképzelni tudnánk. Egy elnéző apuka, aki akkor is szeret, ha mi, finoman szólva, huncutkodunk. Vagyis nagyjából azt csinálhatunk, amit csak akarunk. A bűneinknek nincsen következménye. Nincsen pokol, csak mennyország – mondják.

Emiatt minden relatív lesz. „Nézőpont kérdése” – halljuk sok irányból a kencefice mondatokat. Az eddig egyértelműen bűnnek definiált dolgok, valamilyen megmagyarázhatatlan módon, ártatlanná válnak. Következésképp mindazok, akik eddig a társadalom peremére szorultak, mert erkölcsi mértékkel mérve bűnt követtek el, innentől kezdve a félreértett keresztény irgalom jegyében felkarolandóvá, védendővé válnak.

Akik ragaszkodnának az etika megdönthetetlen, objektív meghatározásaihoz, üldözöttek lesznek. Amit tesznek, ahogyan vélekednek, arra a kirekesztő és a keresztényietlen címkét ragasztják rá.

Ebből a valójában belülről romboló folyamatból több, beteg szellemi irányzat is született. Ezek közül az egyik, a hazánkba mostanában beszüremkedő és a liberális keresztények számára filozófiai alapot biztosító „felszabadítás teológia”. Ez az eszmeáramlat azonban több szempontból is aggályos, és a katolikus egyház Hittani Kongregációja a benne megjelenő fegyveres erőszak miatt sem tartja támogathatónak. Ennél azonban veszélyesebb titkos fegyvere a marxizmus keresztény köntösben, valamint a liberalista szemléletnek is kiváló táptalajt kínál. Hogy a szegényeket felkaroljuk, és segítjük a körülöttünk élő szükséget szenvedőket, abszolút evangéliumi gondolat. Ám a „felkarolandók” köre elkezdett kitágulni.

Mindenki, aki a társadalomban megbélyegzett és a peremre szorult, ugyanilyen védelmet kell hogy kapjon a kiterjesztett nézet szerint.

A lelkiismeret döntéseinek abszolutizálásával az objektív értelemben vett bűn jelentősége kisebbedni kezd, ezért egyre többen bújnak elő a „felszabadítás teológiája köntöse” alól. Azt a látszatot keltik, hogy ők már kereszténnyé lettek.

Így jelenik meg a homoszexuálisok elfogadása mellett a homoszexualitás testi vonatkozásainak akceptálása is. De ugyanígy az „újraházasodottak” Eucharisztiához való járulása, a cölibátus kérdése, az lmbtq-emberek, az abortusz és az eutanázia elfogadása, a lombikprogram és a mesterséges megtermékenyítés új útjainak elfogadása, a fogamzásgátlás kérdésköre is feltűnik – természetesen egyre lekerekítettebb, gyengítettebb formában.

Kialakulni látszik egy új kereszténység, amely olyannyira nyitott mindenre és mindenkire, hogy lassan megkülönböztethetetlen a liberalizmus legvonalasabb – és legbetegebb – formáitól. Ebben a nagy közös halmazban mindenki testvér, csak az nem, akinek még számít valamit az isteni és a természeti törvény. Pedig a kereszténység alapvetően „liberális” – a szó eredeti értelmében, hiszen a Biblia tanítása alapján vallja, hogy az embernek szabad akarata van. Mégis különbözik a liberalizmustól abban, hogy a keresztény embernek valóban mindent szabad, mindentől független, kivéve Istentől. Amint levesszük a szemünket Istenről, amint kiiktatjuk őt az életünkből, már nem szabad, hanem szabados akaratról, a mi akaratunk maximalizálásáról beszélhetünk.

Ez nem tesz jót se a társadalomnak, se az egyénnek, amelyet a jelenség a szekularizáció felé sodor egyre nagyobb lendülettel. A szlogen: mindenki abban hihet, amiben csak akar, de ezt ne erőltesse rá senki másra.


(...)

Tovább a cikkhez

7 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek