top of page

Gazdag műsorral köszönti a Magyarok Világszövetsége Március 15-ét – frissítve, módosítva!

szilajcsiko




A rendőrséggel történt egyeztetés alapján módosult a Magyarok Világszövetsége Március 15. emlékező vonulása helyszíneinek sorrendje, ugyanis a Petőfi-szobornál egy másik, 13 óráig tartó rendezvény zajlik.


Ezért a Magyarok Világszövetsége arra kéri a Talpra magyar! című emlékező menetben részt vevő tagjait és híveit, hogy 12:30 órakor a Turul Ház, azaz a Magyarok Világszövetségének székháza előtt gyülekezzünk. Innen 12:45 órakor a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez vonulunk, onnan a néhai Landerer nyomdához, és végül a Petőfi-szoborhoz menetelünk.


Talpra magyar!


MVSZ Sajtószolgálat

11191/230314


Az MVSZ-nek a COVID-fasizmus beköszönését jelentő 2020. év óta immár hagyományossá vált Talpra magyar! című emlékező vonulása idén 13 órakor kezdődik Petőfi Sándor Duna-parti szobránál. Innen az emlékezők a Nemzeti Dalt és a Mit kíván a Magyar Nemzet című tizenkét pontos követelést kinyomtató Landerer nyomda helyén, a Kossuth Lajos és a Szép utca sarkán található Petőfi-emléktáblához vonulnak. A végállomás a Nemzeti Múzeum kertjében, a múzeum lépcsőjénél lesz. Mindhárom helyen koszorúznak, és rövid emlékbeszédek hangzanak el.


Ezt követően Patrubány Miklós Toroczkai Lászlóval együtt főszónoka lesz a Mi Hazánk Béketüntetés című, 15 órakor a Pilvax közben kezdődő rendezvényének.





A nemzeti ünnepi műsor 17 órakor a Turul Házban, a Magyarok Világszövetségének székházában folytatódik, ahol elhangzik az MVSZ elnökének márciusi nemzetpolitikai előadása, bemutatják négy festőművész – Báró Péter, Benedek Attila, Pogonyi Tibor és Kovács ZoltánHárom Világ Találkozása című, monumentális alkotását, majd fellép a Moldvából, Klézésből és Pusztinából érkező, Tavaszi szél csángó együttes.


Az est fogadással végződik.


Talpra magyar!






MVSZ Sajtószolgálat

111901/230311








 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page