top of page

Gyimóthy Gábor: Még egyszer a labdarúgásról – elmélkedés verssel fűszerezve


Tegnap ért véget a női, labdarúgó világbajnokság. A Spanyolok 1:0-ra nyerték meg a mérkőzést az angolok ellen. Miután nyolc hónappal ezelőtt írtam a labdarúgás (szerintem kiábrándító) ügyéről, most csak megismételném magam, mert ez a világbajnokság teljes mértékben megerősítette az akkori (és a sajnos már nagyon régi) véleményemet. Ha valakit érdekelné az akkori – nem túl rövid – szöveg: Gyimóthy Gábor: Labdarúgás ez még, vagy szomorú bohózat?!


Noha a női labdarúgás néha emlékeztet a régi jó focira és icipicit kevésbé durva a férfi fudbalnál, sajnos kevés örömöm telt benne. Íme egy kis statisztika: ha megnézzük a kiesésre menő, 16 mérkőzést (helyesebben az olyan mérkőzéseket, amelyek nem végződhettek döntetlenül, hiszen ebben a tizenhatban benne van a harmadik helyért végigharcolt játék is), akkor kettő végződött 1:0-ra, négy végződött 2:1-re (egy közülük hosszabbítás után). Tehát hat meccs eredménye csupán egy gól különbségét „termelte”. És három végződött 120 (és rengeteg ráadás-perc) után 0:0-ára! Az utánuk következő tizenegyes rúgdosásról nem szólok. Nagyon csúnyákat szólnék. Csak talán ennyit: rengeteg időt lehetne megtakarítani, ha minden meccset 11-esekkel kezdenének és fejeznének is be, átlagosan fél óra után… Azaz, a 16 mérkőzés közül csupán 7 végződött kevésbé lehangoló, kevésbé kikínlódott eredménnyel. Különösen a három, 120 perc után is 0:0-ás eredmény mutatja szomorúan, hogy ez az eset nem ritkaság.


Visszanyúlok egy kicsit a régi időkbe, mert valószínűtlen, hogy arra nem csak nagyon kevés, kedves Olvasóm emlékszik vissza. Ez az „Aranycsapat” ideje volt. Akkor a Népsportban a mérkőzések után kis rajzocskák mutatták a két csapat kapuját a rálőtt labdákkal. Üres karikák mutatták a lövéseket és feketével teli karikák a gólokat. Ritkán volt tíznél kevesebb karika egy-egy kapu felületén. Ma ilyet nem lenne érdemes csinálni, mert valódi kapuralövés alig van. Gól persze még kevesebb, és ami van, az gyakran valahogy bekotorászott gól. Lehet, hogy ez túlzás, de mindenki tudja – ha őszinte önmagához –, hogy csak kicsit túlzás…


Még ’56 előtt gyakran szerepeltek olasz mérkőzések a magyar Totóban. Már akkor beszéltek az „olasz betegségről”, ugyanis, hogy ott rém gyakori volt a 0:0, 1:0, és az 1:1. Ott már akkor rájöttek, hogy az országos bajnokságokban azok a csapatok az eredményesebbek, amelyek nem akarnak észnélkül gólokat „csinálni”, hanem amelyek minden áron akadályozzák az ellenfél gólszerzését. Szóval, gyakorlatilag beálltak a csapatok a kapuba védekezni…


Én azóta azon nyavalygok, hogy lehetetlenség tűrni egy játéknak a régi, jó, de mára már teljesen elavult szabályait, amely ezt az eredménygátlást megengedi. Erre a mai erőfudbal még jócskán rájátszik, mert míg akkor a kapuban ácsorgó csapatból csak ritkán indult támadás, ma, százszor végigfutni a pálya hosszát, nem okoz gondot, tehát egyidejűleg működik a csapat kapuban-ácsorgása és a teljes csapat támadása is, amely azonban az ellenfél kapuja előtti tülekedésbe fullad…


Zollikerberg, 2023 VIII. 21.



Mivé lettél, labdarúgás? 

Százhúsz percnyi rohangászás s az eredmény nulla:nulla ! Ember ! – Hisz a labdarúgás ezen a szinten már hulla !


S még, hogyha a fönti eset

kimondottan ritka volna,

versem ez állapot miatt

akkor is vadul csaholna ! Szerintem a fudbalnéző a fogát nem arra feni, mint tudják tizenegyesek a mérkőzést eldönteni…? És a közönség csak hallgat, hiszen beismerni kemény, hogy a mai szabályoknál a gól véletlen esemény !


A kilencven perc is túl sok,

ha meddő a mezőnyjáték,

aki abban örömöt lel,

fudbalnéző-hőssé váljék ! A csapatok képessége nagyon kiegyenlítődött, s régi szabállyal a játék ájulatában mond csődöt !


Csodálom a mai nézőt,

ki fogcsikorgatva kitart,

hiszen kínszenvedés helyett,

ő játékot látni akart… Új szabályok kellenek, hogy az aprócska különbség is nagy arányú eredményben mutatkozhasson meg mégis. Kérdem én, hogy milyen érzés, egy:nullára veszíteni, ha labdát csak tülekedés tudott góllá segíteni ? A távrúgás a kapura, mint a fehér holló, ritka, s hogy a kapus véd-e ilyet, az a mai fudbal titka. Nem csoda, mert amint látjuk, a mai fudbalnak „bája”: játékosok erőnléte, melyhez kicsi lett a pálya ! A két kapu közti távot százszor végigfutva hozza, s védőjátékos is támad, nagy tülekedést okozva.


A kapus meg csak ácsorog,

bár a lelkét vetné latba,

de a nagy nyüzsgedelemtől,

azt se látja, hol a labda…?!


Persze, hogy van néha szép gól

(emlék lesz az utókornak),

de a legtöbb sajnos olyan,

mit valahogy bekotornak. Mezőnyjáték: helyben topog s el is durvult mára nagyon, percekig ápolnak olyat, kit csak félig rúgtak agyon. És a másik megszakítás: filmre fölvett képen lesik, hogy a nehezen megszült gólt, mint érvényteleníthetik ? Vagy hogy a kapuhoz közel, a támadó buktatása elég durva volt-e már a büntetővel megtorlásra...? Nem sokára a játékot bírók helyett drónok nézik, s a lépést, a mozdulatot számítógéppel kísérik... Mivé lettél, labdarúgás? Sírva fordulok el tőled. Könnyek nélkül nem nézhetem, ami mára lett belőled...



Zollikerberg, 2023 VIII. 8.





 

Kapcsolódó írásaink:



49 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page