Hajdu Zoltán: EGYETLEN EGY – Hangos elmélkedés – 74. Amit nem ért a hatalom
74. Amit nem ért a hatalom
Ha a látható és kézzel fogható anyagi világunkról kijelenthetjük, hogy felfedeztük, akkor szellemi világunk, önmagunk felfedezése még várat magára. Pedig ez az egyedi feladat lehet életünk legnagyobb szellemi kalandja...
74. Amit nem ért a hatalom
A hatalom nem szándékozik észre venni, hogy az anyaggal szemben létezik a szellemi világ paradoxona, ahonnan, ha valamit elvesznek, akkor több lesz belőle. Az élet, akárcsak a szeretet is paradox. Minél intenzívebben éljük, annál több van belőle. Ha valakinek adunk, kétszer adunk, egyszer a másiknak és egyszer magunknak és így mi leszünk gazdagabbak.
Előadó: Valkó Olga
Kapcsolódó írásunk:
Hajdu Zoltán – a Szilaj Csikón is megjelent hangos elmélkedéseiből (EGYETLEN EGY) is építkezve – szó szerint hiánypótló könyvet alkotott. A fülszöveg alább olvasható kulcsszavai, a tartalom lényegre törő, beszédes címei, a hátsó borítón található rövid értékelések már önmagukban is sejteni engedik, hogy fontos mű született. Megrendelni, érdeklődni a hazoltan33@gmail.com címen lehet. A könyv 308 oldal, 3600 Ft-ba kerül (áfával). A remélt bemutatóról – író–olvasó találkozóról – tájékoztatni fogjuk tisztelt Olvasóinkat.

Comments