Jeremy Salt: Egy ausztrál rémtörténet. (Mint 1935/36 Németországa...)

2021. nov. 3.

(Cser Ferenc / Szilaj Csikó fordítás – eredeti cikk:

2021. november 1. Informationclearinghouse.info)

Victoria ausztrál állam miniszterelnöke, Daniel Andrews előterjesztett most egy törvényt, amely föltehetően a leggyalázatosabb, amit valaha egy magát demokratikusnak nevező országban bevezettek. Alapjában véve Andrewsnak olyan hatalmat ad, hogy azt tegye, amit csak akar. Az elmúlt másfél évben Victoriát rendőrállammá tette, de a nyájas arc és komoly modor mögött a törvény nyíltan totalitárius pszichopatának jelzi őt.

Itt van a Public Health Weelbeing (Pandemic Management) 2021-es Közegészségügy (Világjárvány Kezelés) Törvény néhány szembeötlő pontja. Olvasd el és képzeld el, hogy ez Ausztráliában, a fövenyes tengerpartok, a napfény, a sör és a barecun lévő garnéla rákok hajdan boldog országában csakugyan megtörténhet.

A törvény lehetővé teszi Andrewsnak, hogy világjárványt deklaráljon akkor is, ha nincs. Neki csak arra kell gondolnia, hogy lehetséges, hogy lesz.

A parancsnok és a „gauleitere” (helytartó) ilyetén ellentétes kombinációja az állam és az emberek teljes ellenőrzéséhez jut. Lezárhatja az állam egyes részeit, vagy az egész államot, és meggátolhatja az embereket abban, hogy belépjenek, vagy kilépjenek oda, vagy annak részeibe. Korlátozás nélkül kiterjesztheti a lezárásokat.

A kényszerítés a rendőrség és a „felhatalmazott tisztviselők” kezében lesz. Azok, akik nem hajtják végre azt amit nekik mondanak, súlyos pénzbüntetésben részesülnek, az egyedek akár 90.000, a vállalatok 450.000 dollárig. Az emberek két évig a Micklehamban, Melbourne külterületén felépülő hatalmas internáló táborokba lesznek elzárhatók, és meg kell fizetniük a saját bezáratásuk költségeit. A törvény felhatalmazza a rendőrséget, hogy „észszerű erőt” használjon a „felhatalmazott tisztviselők” megsegítésére, amikor azok végrehajtják az elzáratást.

Mickleham tábor ezer embert képes befogadni. Ebben az ausztrál gulágban a valószínű áldozatok azon kisebbségiek lesznek, akik megtagadják a beoltást, akár az emberi jogok alapján, akár mert elutasítják az általuk nem kívánt egészségügyi beavatkozást, vagy mert a felajánlott oltóanyag általuk tudott, de a közvélemény előtt a hírközlésben eltitkolt veszélyt jelent számukra. A politikusok és a médiamunkatársak által zaklatva, a mindennapi élet számos területéről kizárva akkorra már olyan leminősített társadalmi páriákká váltak a szabályokat kérdezés nélkül betartók szemében, akikről kétségtelenül úgy hiszik, rászolgáltak arra, hogy az ausztrál gulágra zárják őket.

A törvény a rossz viselkedés büntetését illetően egy pontrendszert tartalmaz. Egyének és vállalattulajdonosok, akik nem engedelmeskednek egy felhatalmazott tisztviselőnek, pontot veszítenek, annnál többet, minél súlyosabbnak ítélik a szabálysértést. Amit Andrews itt a törvénybe becsúsztatva tett, nem más, mint az egyedek életének a teljes állami ellenőrzésű társadalmi hitelrendszere.

Emberek elzárhatók egy „felhatalmazott tisztviselő” által megállapított „jellemzők, jellegzetességek és körülmények” alapján. Ennek a rendkívüli tételnek egyetlen magát demokratikus ország törvényében sincs megfelelője. Úgy tűnik, hogy ez bárkinek bármely okból való elzárását lehetővé tenné.

Az elzárt egyedektől megkívánható, hogy orvosi vizsgálaton essenek át, és az elzárásuk meghosszabbítható, ha ezt megtagadják. Ha nem képesek az elzárásuk költségeit megfizetni, bármely hosszú is lenne az, megbüntetik őket. Andrews, vagy az egészségügyi minisztere bármely rendeletet meghosszabbíthat, vagy megváltoztathat.

A rendőrség figyelmeztetés nélkül beléphet a helyiségekbe. Információ vallattatható ki az elzárt emberektől, nem csak nevek és lakcímek, hanem bármi, amit egy „felhatalmazott tisztviselő” meg akar tudni.

Hogy ezt miképp érhetik el, ha az elzárt ember nem kívánja megadni azt az információt, azt nem magyarázzák meg. Közösségi és magán összejövetelek betilthatók, vállalkozások lezárhatók.

Daniel Andrews az utóbbi két évet arra használta fel, hogy Victoriát rendőrállammá alakítsa át. A kár, amit okozott a gazdaságban, a társadalmi szinten, de még az egészségügy szintjén is, kolosszális. Vállalkozások ezreit döntötte romba és az ország adósságba süllyedt (a 2019-es 29 milliárd dollárból 155 milliárdra nő 2023/24-re).

Az elmebaj jellegű betegségek megszaporodtak a közel két éves lezártság következtében, és többeket meggátoltak abban, hogy megkapják a szükséges orvosi kezelést, merthogy a vírusra összpontosítottak. 2020-ban több mint 650 ember halt meg idősek otthonában. Hivatalos felmérésekben vádaskodó ujjukkal a központi vagy állami kormányokra és az otthonok vezetőségére mutattak az elmaradt és/vagy a téves adminisztráció miatt.

A vírus miatt vagy általa 2020 januárja és 2021 júliusa között meghalt 915 személyből 820 volt victoriai. A lista sokkoló, mégis, a média összejátszása és a pánikkal terrorizáltatott népesség közömbösségének és nemtörődömségének köszönhetően Andrews-t egyáltalán nem számoltatták el.

A nemzeti rádió, az ABC (Australian Broadcasting Comission) és a Melbourne újságja, az Age különösképpen vétkes. Ők biztosították Andrews számára a propagandakampányt, minden információt elfojtva, amely előkerült, a „vakcina tétovázástól”, a PCR tesztek bizonytalanságától kezdve az Európában, Angliában, Amerikában a beoltást követő halálozások tízezreivel kapcsolatosan. Százak haltak meg már Ausztráliában is, de ezzel nem foglalkoznak. Sem az oltóanyagok korlátozott hatékonyságával.

Az elmúlt évben Gay Alcorn, az Age szerkesztője addig is elment, hogy elsüllyessze Michael Leunig 12 karikatúráját, amelyeket művészi értéke miatt hivatalosan „élő nemzeti kincsnek” jelöltek meg, és amelyeket az Age-nek rajzolt egy fél évszázad során. Miután elsüllyesztette a karikatúrákat, az újság lapjairól teljesen el is távolította azokat. Leunig régóta magányos ellenszegülőként száll szembe a kormánypropaganda áradatával, ezért hát el kellett hallgattatni. Az egyik legmegrázóbb karikatúrája az a magányos tiltakozó, aki Tienanmen-téri tankkal néz farkasszemet. Leunig a tank ágyúját injekciós tűvé alakította egyik jellegzetes figurája felé fordítva azt. Az „Age”-olvasók akkor tollat ragadtak és támogatták a cenzúrázást, de ez a mostani törvény azt mutatja, hogy Leunig ösztönös megérzései 100 százalékban ültek.

Ez az állandó-világjárvány-törvény most megmutatja, mi is maradt Victoriában az emberi jogokból. A Victorian Bar Councile (jogász hivatal) összehasonlította ezt a korábbi Német Demokratikus Köztársaság titkos szolgálata (STASI) által bevezetett törvényekkel. Azt állították, hogy ez Victoria lakosságának a polgári szabadságát illetően, még a megtárgyalás útját tekintve is végtelen ütköztetést tesz lehetővé. Emberjogi hivatalt állítanak fel, de tisztán láthatóan csak kozmetikázó célzattal, merthogy nincs erő, ami Andrewst visszafogná. Nem volt társadalmi vita, mert senkinek semmi sem volt ismert a törvénnyel kapcsolatban a kormánykörökön kívül, mindaddig a napig, amíg a 121 oldalas iratot a parlamenthez beterjesztették.

A törvény most valóban az, amit Andrews mondott. Az őt megállítani igyekvő korlátok nagyon silányak. A parlamentben többsége van és az ellenzék gyenge. Még a Zöldek és az Állatvédők Pártja is támogatta a törvényjavaslatot, kétségtelenül valamiféle egyezség alapján.

A központi kormány esetleg számos ok miatt felülírhatja a törvényt, de a hallgatásuk nemcsak azt jelzi, hogy nem avatkoznak közbe, de a victoriai esetleg az egész országra és mindenütt kiterjedő jövőbeli törvény alapja lehet, hogy az anti-utópisztikus (disztópikus) »Nagy Újrakezdést« megvalósítsák.

Scott Morrison miniszterelnöknek köszönhetően Ausztrália közel két évig elzárta magát a világtól. Állampolgárai képtelenek voltak hazatérni, és különleges engedélyt kellett kérniük, ha távozni akartak. Csupán néhány kivételt engedtek meg. A nemzetközi jog alapján jogaikat teljes mértékben megsértették. A más országokban rekedt ausztrál nemzetiségűek tízezreinek nincs lehetőségük a kormányzati szolgáltatásokhoz férni, az állami és a szövetségi kormányok és a média közömbösek a kérelmeik iránt.

Az állam határai zárva maradnak a victoriai idősek ezrei számára, akik északra utaztak a tél elől elmenekülve és NSW-ben ragadtak három hónapra, mert Andrews lezáratta a határokat júliusban, mielőtt azok elérhették volna azt. Miként éltek túl a karavánkocsijukban, vagy hotelekben, az az ő problémájuk. Andrews nem törődik vele – és a média sem.

Azok a parlamenti képviselők, akik visszautasították az oltakozást, nem léphetnek be a parlament épületébe, ezáltal lehetővé téve Andrewsnak, hogy kis többséggel legyőzze azt a próbálkozást, hogy a világjárvány félrekezelése ügyének a vizsgálata elkezdődhessen.

A nemzeti fronton a Tisztességes Munka Bizottság (Fair Work Comission) elnökhelyettesét felfüggesztették hivatalából, miután a hivatalos állásponttal ellenkező nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben a kötelező oltást az orvosi etika és a nemzetközi jog megsértésének írta le. „Szakmai képzés” kötelezettségére utasították, más szóval újraképzésre, nehogy még egyszer elkövesse azt a hibát, hogy ő a jogot megfelelően értelmezi. Kötelező/kikényszerített oltás ugyancsak sérti az AMA (Australian Medical Association) etikáját, de ők elutasították, hogy a közvélemény elé álljanak.

Ez Ausztrália 2021-ben – és nem az 1935/36-os Németország. Azok, akik most mosolyognak az összehasonlításon, rá fognak ébredni, hogy a lényeg ugyanaz.

Éppen úgy, ahogy az egykori középosztálybeli német, a victoriaiak többsége ugyanazt a kényelmes életet élvezheti majd, mint korábban, mindaddig, amíg azt teszi, amit mondanak neki, s azt hiszi arról a másik útról, amelyen a rendőrség tör be az otthonokba s tölti fel az internáló táborokat, amit mondanak neki.

Reméljük, eljön a nap, amikor Andrews s a körülötte lévő többi cselszövő, és mindazok a társadalmi életben, akik becsapták és elárulták a victoriai embereket, elszámoltatásra kerülnek. Értelemszerűen büntetőbíróságon, kezdve Daniel Andrews-szal.