top of page

Klaus Schwab ante portas! – Szakács Árpád írása a klímakommunisták elődjeiről






Eredeti cikk: Magyar Jelen

Utánközlés a szerző engedélyével








A Szemben a forradalom arcvonalával című kötet mindmáig az egyik legkiemelkedőbb bemutatása annak a sötét erőtérnek, amely 1945 után a terror eszközeivel Magyarországon is átvette a hatalmat, jelenkorunkban pedig új álruhában, a klímakommunizmus képében jelent meg, arra készülve, hogy magához vegye az irányítást a jövőnk felett. Ez a Világgazdasági Fórum (WEF) által megidézett, Leninék által előkészített Klaus Schwab-féle Great Reset programja.

1962 nyara szinte emberemlékezet óta nem tapasztalt esőínséget hozott az országra. Hőhullám hőhullámot ért, a szorongatott mezőgazdaság megmentésére Tiszabőn üzembe kellett helyezni az ország legnagyobb vízkiviteli művét, amely 3400 liter/másodperc kapacitással tudott működni, a Balaton környéki földeket pedig a tó vizével öntözték. Akkor még volt víz a Tiszában, de a Balaton szintje is elég magas volt ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot. Viszont a kánikula nem hátráltatta a Barátság kőolajvezeték kivitelezésének befejezését, amely mindmáig Magyarország energiaellátásának ütőere.



Az 1962-es nyár legkiemelkedőbb eseménye ekkor is augusztus 20-ához kötődött, melyet az ateista kommunisták az „alkotmány ünnepének” neveztek, a kereszténységre, Szent Istvánra még utalás sem történt. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, azaz Magyarország kommunista államfője úgy tartott beszédet az államalapítás ünnepén, hogy a „magyar” szó el sem hangzott a szónoklatában. Pontosabban akkor említette meg, amikor megnevezte azt a bolsevista bűnszövetkezetet, amelynek ő maga is vezetője volt, amely terrorral uralta hazánkat és amit így hívtak: Magyar Szocialista Munkáspárt.



Dobi István a fejlődést és a gyarapodást dicsérte, amely természetesen a dicső szocializmusnak volt köszönhető, és azt az öt éves tervet, amely mindezeknek az alapja. Tehát azt az öt éves tervet méltatta, amely Rákosihoz kötődött, hiszen azt szovjet mintára ő indította el. Érdekességként tesszük most hozzá: Rákosit előző nap zárták ki a kommunista pártból, ráolvasva az öt éves terv beteg és abnormális kivitelezésének bűnét és a saját személyi kultuszának kialakításával járó likvidálásokat.


Dobi István továbbá a békéről beszélt. Amint fogalmazott: „bár nyugtalan a világ, mi mégis bizalommal tekintünk a jövő elé, újabb és újabb nagy belső feladatok megoldására vállalkozunk, mert a Szovjetunió pártja, népe, kormánya kezében jó helyen, a legjobb helyen látjuk a béke védelmének ügyét. A Szovjetunió leszerelési- és békejavaslataiban a népek lelkiismeretéhez is szól és ez magyarázza a javaslatok hatását a nemzetközi politikára és az életre.”


Az egyik U-2 felvétel a kubai telepítésű szovjet atomrakétákról:



A valóságban a szovjet leszerelési terv 1962 augusztusában úgy valósult meg, hogy közepes hatóságú ballisztikus rakétákat telepítettek Kubába, a Kennedy által vezetett Amerikát fenyegetve, amivel a békeharcosok kis híján kiprovokálták a 3. világháborút. Hruscsov, a magyar forradalom vérbefojtója végül meghátrált, ezzel gyengeséget mutatva, politikailag pedig saját magát is kivégezte, és nem sokkal később megbukott az elvtársai előtt is.


A magyar politikai életben 1962-ben más skizofrén események is zajlottak. A bolsevikek által elüldözött Károlyi Mihály, akinek működése 1919-ben hatalomra juttatta a bolsevizmust, visszatért Magyarországra. A hét éve halott gróftól nem kellett többé tartani, így, a koporsóban fekve, már megérdemelte a bolsevista állami temetési pompát.

Szinte ezzel párhuzamosan rehabilitálták az egyik legnagyobb bolsevik tömeggyilkost, Kun Bélát, akit 1938-ban a bolsevik elvtársai végeztek ki Moszkvában.

És az augusztusi kánikulában, a már említett okok miatt Rákosi Mátyást leghűbb elvtársai tették hűvösre; élvezhette a szabad levegőt a Szovjetunió kietlen vidékein, ami rosszabb volt bármelyik magyar börtönnél. Minden bizonnyal még annál is, mint amibe megalázás céljából egy koncepciós per során Miskolczy Ágost, egykori koronaügyész-helyettes került Rákosiék „jóvoltából” az Úr 1946. évének ugyancsak forró nyarán.


„A nemzet összes alkotóerejének összefogásával leraktuk a szocializmus alapjait” – hirdette Dobi István 1962. augusztus 20-án. Ezek voltak Miskolczy Ágost élete utolsó napjainak eseményei. Totális uralomra jutott az, ami ellen egész életében küzdött, aminek a megvalósulását minden áron megpróbálta megakadályozni. Miskolczy Ágost 1962. augusztus 23-án halt meg.

Milyen érdekes a jelenkor: az országot erkölcsi és morális mélységekbe süllyesztő alakok neve fennmarad, mint példakép.

Gondoljunk csak a bolsevizmus szálláscsinálójára, Szabó Ervinre, akiről ma, a keresztény polgári kormányzat 13. évében is az egyik legfontosabb kulturális hálózatrendszer van elnevezve.

Míg akik egykor az ország szellemi, lelki, erkölcsi felemelkedésén munkálkodtak, a bolsevizmus ellen küzdöttek, ki vannak törölve a magyar nemzet emlékezetéből.

Tökéletes példa erre Miskolczy Ágost, a két világháború közötti időszak egyik legfontosabb szellemi és morális iránytűje, a bolsevizmus elleni küzdelem bástyája. Ezt a bástyát 1945-ben „rombolták le” az „átoksori kísértetek”, amikor a népbíróságoknak nevezett vérre szomjazó rituális lincselőhad rátámadt a magyarságra.



„A politikai rendőrség letartóztatta Miskolczy Ágost koronafőügyész-helyettest, aki a demokráciáért küzdő baloldali embereket és politikai harcosokat közönséges gonosztevőkként kezelte és nem riadt vissza valótlanságok állításától sem, hogy a vádlottra a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérhesse. Így járt el a többi közt Rákosi Mátyás esetében is. Kiterjedt publicisztikai működésének minden sora súlyos vádat jelent ellene. »Szemben a forradalom arcvonalával« című könyve a legféktelenebb uszítás a bolsevizmussal szemben.”


Az idézett tudósítás a Szociáldemokrata Párt Világosság című napilapjában jelent meg 1945. július 8-án. Ezután a lap végigkövette a Miskolczy-per fázisait, egy évvel később, június 25-én pedig már az ítéletről is tudósított:


„A népbíróság Rejtő tanácsa öt évi börtönre ítélte dr. Miskolczy Ágost fasiszta koronaügyész-helyettesét. Miskolczy Ágost képviselte a vádat a Rákosi Mátyás elleni bűnperben és ő írta a »Szemben a forradalom arcvonalával« című hírhedt ellenforradalmi művet”.


Vajon mit tartalmazhatott ez a könyv, ami annyira veszélyes lehetett az országot bekebelezni akaró bolsevista diktatúrára? Milyen gondolatokat foglalhatott össze, amit a népbírósági koncepciós per kommunista ügyésze vádlólag is a fejére olvasott a szerzőnek? Vajon miért tettek meg mindent a bolsevizmus szekértolói, hogy a szerzőjén bosszút álljanak, magát a művet pedig megsemmisítsék, azaz szó szerint kitöröljék a magyar emlékezetből, hiszen a könyvet már 1945 májusában az elsők között tették tiltólistára – és birtoklása is súlyos bűncselekménynek számított? És vajon ki volt a szerző, akitől a kommunisták jobban rettegtek, mint az ördög a tömjénfüsttől?


Miskolczy Ágost 1883-ban született Szekszárdon és már diákkorában is büntetőjogásznak készült. Nem ügyvédnek, hanem ügyésznek! Nem védeni a bűnöst, hanem vádat emelni mindenki ellen, aki a jogrend ellen vétkezik. Hogy saját szavait idézzük:


„Nagy tévedés, hogy a közösség az ügyészben csak az egyoldalú közvádlót látja, aki hivatásszerűen minden körülmények között vádol. Az ügyész a megsértett jogrendet, a sértett fél jogát védi, a törvények parancsa, valamint a saját lelkiismerete és meggyőződése szerint”.


Dr. Miskolczy Ágost a szekszárdi törvényszéknél kezdte pályafutását. 1919-ben került a Budapesti Királyi Ügyészséghez. 1927-ben táblabírává nevezték ki. Utána egy időben, gróf Bethlen István miniszterelnöksége alatt, mint büntetőjogi szakértő a miniszterelnökségen teljesített szolgálatot. Ezt a néhány évet leszámítva, egész jogászi pályáján megmaradt az ügyészi emelvényen. Mint ügyész kiváló szónok volt. A szónoki képességen rendelkező emberekről általában azt szokták mondani, hogy nem értenek az íráshoz. Dr. Miskolczy Ágost azonban ezt is tudta. Ugyanazon időben – többek között – vezércikkírója volt a már megszűnt, nagy tekintélyű Budapesti Hírlapnak.

Ebben az újságban írta meg 1926-ban azt a nagy értékű cikkét, amelyben kimutatta, hogy a Szent Korona tana ma is valóság, nem csak szent ereklye, hanem közjogi fogalom. Megírta pedig ezt a cikkét azért, mert a „forradalom” után a »magyar állam« nevében mondták ki a bíróságok az ítéletet.

Zsitvay Tibor, az akkori igazságügy miniszter magáévá tette a dr. Miskolczy Ágost által történelmi és jogi alapon kimutatott igazságot és azóta – természetesen törvénybe iktatva – a »Szent Korona« nevében hangzanak el a bíróságokon az ítéletek.” – írta röviden a koronaügyész-helyettes, Miskolczy Ágost pályafutásáról a Tolnai Világlapja 1942 márciusában. Miskolczy pozíciója akkoriban a legfőbb ügyész helyettesének felelt meg.


Miskolczy Ágost:

Miskolczy Ágost életének, munkásságának a jelentősége túlmutat a fenti méltatáson. Miután ügyészként ő képviselte a vádat az összes jelentős kommunista bűnperben – például Rákos és Kádár János ellen is –,

olyan egyedülálló tudással rendelkezett a bolsevik hálózatokról, a forradalmi mozgalmakról, amely máig kiemelten aktuálissá teszi azt a könyvét, amelyet főműveként tartanak számon.

Arról a kötetről van szó, amelyet fentebb már említettünk az ellene folyó koncepciós eljárás kapcsán.


A korabeli keresztény sajtó Miskolczy Ágost munkáját nem értette félre és tökéletesen felismerte a jelentőségét. A kötetről számtalan méltatás jelent meg, terjedelmi okokból ezek közül mindössze három recenzióból idézünk.


„Miskolczy Ágost dr. főügyészhelyettes egy évtizede vívja a harcot közvádlói székből és íróasztal mellől, szemben a forradalom arcvonalával.

Előtte tárult fel először a forradalom aknahálózata a bolsevista perek aktáiból, ő ismerhette meg legalaposabban a szovjet propaganda módszereit a hétről-hétre gyűjtött forradalmi célú sajtótermékekből. Közvetlen tapasztalatain kívül a forradalmi mozgalmak mélyebb összefüggéseit is feltárja, elméleti hátterüket is megvilágítja.

Jól ismeri a kérdés nemzetközi irodalmát és nem kerülik el figyelmét a kommunista forradalom történeti analógiái sem: a francia forradalmat a modern historikus szemléletével látja.” (Napkelet)


„Dr. Miskolczy Ágost könyve részletes és kimerítő ismertetése, a forradalom e mai tartozékainak is, de a könyv jelentősége a technika hallatlanul pontos feltárásában van.

Olyan katekizmusa ez a védekezésnek, amit a polgári társadalom iskoláiban kellene tanítani, mert csak a bolseviki módszerek ilyen ismeretével lehet a polgárság fennmaradását megszervezni.” (Pesti Hírlap)

„Miskolczy Ágostot egyik nem régen megjelent könyvének ismertetésében a forradalom szakértőjének nevezte valamelyik újság kritikusa. Az elnevezés találó volt. Valóban, alig van Magyarországon publicistánk, aki olyan intenzíven foglalkozott volna a forradalom természetrajzával, mint Miskolczy, aki ezt a sokrétegű problémát gyakorlatilag az ügyészi emelvényről, elméletileg a forradalmakkal összefüggő társadalmi, politikai, kulturális kérdések alapos tanulmányozásának szellemi magaslatáról ismerte meg. Miskolczy Ágost legújabb könyve a forradalom szakértőjét mutatja meg az olvasónak, szinte lenyűgöző szellemi felfegyverkezettségében és olyan messze terjedő látókörrel, amellyel ma versenytárs nélkül áll a forradalmakról szóló magyar publicisztikában. A forradalmak leverése után Miskolczy Ágostnak mint ügyésznek, közvetlen közelről volt alkalma megismerni a forradalmárt, a felforgatót, a titokban vezénylő bujtogatót, az erkölcsi aggályok nélkül cselekvő terroristát, a minden felforgatásra igazolást gyártó intellektuelt, a vak »Schöngeist«-ot [széplelket] és a nagyon is jól látó spekulánst. A laikus, aki csak kívülről látta, vagy áldozatként szenvedte végig a forradalmakat, nem is közelíthette meg úgy a forradalom lélektanát, mint Miskolczy Ágost, az ügyész és publicista, aki előtt feltárult a forradalom-csinálás technikájának minden műhelytitka. (…)

A laikus azt hiszi, hogy a forradalom valami elemi csapás elháríthatatlan végzeteként száguld végig a társadalmak életén. Miskolczy tisztában van azzal, hogy nincs spontán forradalom, mert a látszatok mögött mindig jól megszervezett és előkészített terv van.

A laikus azt hiszi, hogy a forradalomból kiábrándult társadalom többé nem kapható felforgatásra, mert már immunizálva van. Miskolczy tisztában van azzal, hogy a forradalom bármiként hasonlítson is az ember szervezetét elpusztító ragályos betegségekhez, mégsem azonos azokkal, mert egy társadalmat a forradalommal szemben immunisnak, a már egyszer kiállt betegséggel szemben mentesítettnek látni nem lehet. S ha szűkebb körre vonjuk a forradalom fogalmát és azt hisszük, hogy immunizálva vagyunk a bolsevizmus ellen, akkor nagyon is tévedünk. A tévedés eloszlatására le kell szedni a fejekről a kényelmes, bóbiskolásra csábító nyárspolgári hálósipkát. Mexikónak ki tudja hány századik, Portugáliának 1907 óta huszonharmadik, Görögországnak húsz év óta nyolcadik forradalma a szemünk előtt zajlott le. Ezekben nem szabad egzotikus operettmotívumokat látni és azt hinni, hogy ezekben az országokban a társadalmak már lerázhatják magukról a kézzelfogható ragályismétlődés tanulságait. Miskolczy most megjelent könyve heroikus küzdelem az önmagát ámító és elaltató társadalom rövidlátása, kényelmes gondolatnélkülisége és veszedelmes gondtalansága ellen. Tulajdonképpen hatvannégy újságcikket, vezércikket, néhány beszédet és egyéb közleményt sorakoztatott egymás mellé a szerző. Négy-öt év publicisztikai termését adja, nem annyira időrendi, mint inkább logikai sorrendben és az egészet összefüggő gondolati egységbe vonja a szerző küzdelme a forradalom, a polgári társadalom aluszékonysága ellen. Vannak megállapításai, amelyek feszítik és tépik az idegeket, tapasztalati alapon tett kijelentései, amelyek elveszik az olvasó álmát és megremegtetik a szíveket. Erre a könyvre nagy szükség volt. A magyar társadalom hajlamos a feledésre és ami még ennél is nagyobb gyöngeség, hajlamos meg nem látni a szeme előtt ágáló sok veszedelmet. »Mi immunizálva vagyunk!« jelszó mellett szeretjük kényelmesebben venni a dolgokat és az életet, Miskolczy Ágost könyvére ezért volt szükség.” (Katolikus Szemle)


A Katolikus Szemle szerzőjének, K. Török Miklósnak, a korszak kiemelkedő egyháztörténészének szavaihoz nincs mit hozzátenni. Ezek is ugyanolyan aktuálisak, mint Miskolczy kötetének minden mondata.



Az 1932-ben megjelent Szemben a forradalom arcvonalával című kötet mindmáig az egyik legkiemelkedőbb bemutatása annak a sötét erőtérnek, amely 1945 után a terror eszközeivel Magyarországon is átvette a hatalmat, 1990-ig totális hegemóniát élvezett, jelenkorunkban pedig új álruhában, a zöldkommunizmus képében jelent meg, arra készülve, hogy a terror módszereivel újra átvegye az irányítást a jövőnk felett.


Ez a Világgazdasági Fórum (WEF) által megidézett, leninimádó Klaus Schwab-féle Great Reset programja. Kimondott céljuk a magántulajdon teljes megszüntetése, a kereszténység felszámolása, az emberi kapcsolatok digitalizálása, a totális kontroll kiépítése. A céldátum: 2030. Már a kapuban vannak!


A kommunizmus még soha nem volt ilyen távol, de ennyire közel sem a mai kor emberéhez. Most csak annyi látszik belőle, mint egy úszó jéghegyből a csúcs az óceánon, mely napról napra közelebb sodródik életünk hajójához. A katasztrófa elkerülése a felismeréssel kezdődik, de hogy miként és merre térjünk ki, abban is segít Miskolczy Ágost ma is használható iránytűje.

490 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page