top of page

KÓMA (Deli Mihály Naplójából)





Még három hét a nyárból, aztán iskola, az utolsó év, és érettségi… – De nem éri meg, lőtt fejsebbel, három hónapig fekszik a kórházban, kómában; 1957. február 10-én meghal.


(szülei)

Apja, szakítva paraszt felmenőivel, a fővárosba került, kőművesként az építőiparban helyezkedett el. Értelmes, rokonszenves, gondolkodó emberként hamar felhívta magára a figyelmet. Próbálták agitálni, a politika irányába terelni, de egészséges igazságérzetével és józanságával átlátta a rendszer visszásságait, hazugságait. Becsületes, természetes életet akart élni; nem volt könnyű ezt a hétköznapok átpolitizált agresszivitásától megvédeni-elrejteni. – Anyja óvónő, felmenői között falusi tanító, újságíró, pap is található. Vallásos, templomba járó asszony. Nagy szeretetben, harmóniában élnek. Sosem akarta a férjét meggyőzni az Isten-hit igazáról, csak szelíd állhatatosságával és derűs jóságával sugározta elkötelezettségét. A férfi eleve kétkedő, mégis kíváncsi racionalitása, és a nő nyitottsága-bizalma a megfoghatatlan hit vonzása előtt, gyermekükben formálódott és kezdett elhatározássá érlelődni.


(ő)

A fiú a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara és a papi hivatás között ingadozott. Szülei gyöngéden és józanul az előbbi felé terelgették, de a félig-meddig titkos misék világa, és a miséken feltűnő irodalomtanárának szellemisége erősen hatottak rá. A dac és a kihívás izgalma is bátorította; a tanár okos szavai hol végletes hősiességét, hol ravasz tántoríthatatlanságát támogatták. – Ezt a keresgélő bizonytalanságot tépték ketté az októberi napok.


(’56)

Apa és fia végigharcolták a forradalmat, az anya sebesülteket ápolt. A szülők számára a világvége első stációja volt, amikor a férfi, karjában a meglőtt fiával, belépett a kórházba és letette a gyermeket az anyja elé. Menekülni nem lehetett, a harcok befejeződtek, siralomházban kuporogtak mind a hárman. Az apa 1968-ban szabadult, 1979-ben meghalt. Az anya 1958-ban szabadult, 1992-ben meghalt.


(kóma)

„Lelkem sérthetetlen, emberként tiszta maradtam, pedig tizenhat embert megöltem. Tanárom azt mondta, a bűn lehúz, a kegyelem elaltat, a megbocsátás értelmezhetetlen, az Isten igazságosztó kezében vagyunk. Kómában voltam, de mindent láttam. Anyát és apát, a jövőjüket, az egész várost, az országot, Európát, a lebegő földgolyót. Fájdalmat nem éreztem; aggódtam értük. Angyalokkal nem találkoztam, mert bennem voltak ők: sugallataikkal gondolkodtam-láttam-éreztem. Dönthettem: meggyógyulok, felépülök, nyomorék maradok, végleg távozom az életből, valamiféle szellemlényként „félig” itt maradok… És még más, szavakkal kifejezhetetlen lehetőségek közül választhattam. A ’részvét’, az ’együttérzés’, a ’sajnálat’ lényegtelenné szürkült az elhagyottak felé. Távolodtam a világtól. Mosolyogva suttogtam: „ne féljetek, nyugalom, türelem, nem érdekes…” Kezdtem elszakadni tőlük. Mintha moziban ülnék, peregtek előttem az események. Növények, állatok, emberek, tájak: összefolytak, elkeveredtek, átrendeződtek. A gonoszságok elszemélytelenedtek, tárgyiasultak, gyötrődő lelkek bezáródtak. Az életnek nevezett világ fuldokolva elmerült, majd felbukott; nyughatatlannak tűnt. Egyre határozottabban vonzott egy másik Valóság; mindent finoman kimosott belőlem. Tanárom és nagyszüleim titokban temettek el, de szüleim tudták, hogy meghaltam. Már csak az ő fájdalmuktól kellett elszakadnom. Vetettem még egy utolsó pillantást a városra; előre láttam harminc, hatvan, száz év múlva: a lehangoló romok helyett ugyanolyan zavarodottság, egymásra hányt, cifrára faragott kockavilág, vakító vibrálás. Az élőlények, mint a mérgezett egerek, nyüzsögtek össze-vissza, a természet magához tért, a megszabadult lelkek vonultak velem együtt, ahogy azelőtt és azóta is, mindig és mindig. Mint a nap, ragyogott előttem a nehéz szabadság, legyőzött minden kínt és hiábavalóságot.”


(a tanár búcsúverse: lélekút)

Emberek vesznek

körül / ölelésükben

lelkünk növekszik

Karjuk többé nem érhet

át / magunkra maradunk


Falak épülnek

ajtókkal, ablakokkal

Átjárnak rajta

lelkeink / szökdösünk és

megtérünk / teteje nincs


Világok vártak

Mesebeli egüket

éhes földjüket

megtaposva, kifosztott

lelkeink odébb állnak



Deli Mihály elképesztően tartalmas, elegáns új könyve magánkiadásban, magánforgalomra született, ne keresse, nem kapható! (a Szerk.)










68 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK