KOZMOLÓGIAI SZEMBESÍTŐ (Deli Mihály prózaverse)

Hosszas és ellentmondásokba bonyolódó

alig-alig kontrollálható megfigyelések után

a csillagászok érthetetlen és megmagyarázhatatlan

jelenséggel szembesültek

Az évek óta vizsgált „égitest” szokatlan viselkedésre váltott:

növekedésnek indult

de a „kozmológiai (és általános fizikai) protokollal” ellentétben

gyarapodását nem azzal érte el, hogy a közelébe jutó

kisebb bolygókat, csillagokat magába olvasztotta…

Éppen ellenkezőleg!

Nem tömegvonzást produkált, hanem taszítást!

Mint egy mágnes, lökte el magától, ami a közelébe került

Mi több, egyre nagyobb sebességre késztetve

az útjába kerülőket

Ugyanis „tömegtaszítását”, a bizonytalan mérések szerint

azzal érte el, hogy valamilyen oknál fogva

tömegét önmagában, s önmagából növelte-gyarapította

nemcsak méretében, „sűrűségében” is

A műszerek ismeretlen „anyagú” égitestet jeleztek

azaz feltételeztek, mert azt sem tudták meghatározni

egyáltalán miről van szó?!

A kutatók lassan minden kifejezésüket

kénytelenek voltak idézőjelbe tenni

Döbbenten tapasztalták

hogy az objektum nemcsak érzékelhető mértékben

nőtt és „erősödött”, ami által megsokszorozta „taszítási erejét”

hanem falánk hektikussággal mozgott:

egy bemérhetetlen és rendszertelen pályán haladt

Különös pulzálása miatt, nem találtak stabil viszonyítás pontot

az ’ősrobbanás’ elmélet párhuzama is háttérbe szorult

A kutatás mind több nehézségbe ütközött

hiszen a taszítás miatt a naprendszer, tehát a Föld is

egyre távolabb került tőle

Sőt egyre nagyobb sebességgel távolodott tőle

Az objektum növekedése-kiterjedése, „dagadása” pedig

kozmológiai léptékben-mértékben gáttalanul gyorsult

A nagy tapasztalatú professzorok

elképedve álltak e furcsa versenyfutás előtt

Asszociatív módon modellezni próbálták –

A mérések-következtetések-kérdések szerint:

1) a mágneses erő taszít egy ellentétes pólusú tárgyat

2) a taszítandó tárgy ellentétes pólus-e?

3) beérheti-e ez a „taszítási erő” a tárgyat, azaz szinte önmagát?

4) miféle „anyag”, ami így viselkedik?

5) mi a cél, és mi lesz az eredmény?

6) átválthat-e az „űr”-nek nevezett végtelenség

    egy más minőségű-tartalmú közeggé?

7) térben, tér-időben, egyéb dimenziókban értelmezhető-e ez?

8) tarthatók-e még a kvantumelméletek, vagy tovább kell lépni?

9) szellemi, filozófiai síkon elvész-e a kérdés

    vagy önmagában lakozik?

A ’0’-dik kérdést föl sem merték tenni:

a „dolog” néha eltűnt, az érzékeny gépek a vak semmit nézték

majd rapszodikusan újra érzékelhetővé vált

A műszerek időnként gyengülő, máskor intenzívebb

sebességű „mágneses” hatásokat produkáltak

Előrehaladva mégis az „Óriás”-nak keresztelt objektum

sugárzása volt a dinamikusabb

Mi lesz ennek a vége…?! – kérdezték a kutatók

Beér minket?

Csakhogy gyorsuló-gyorsító taszítása miatt ez ellentmondás!

Vagy mindent kiszorít a kozmoszból, a világból?

Egy új, végtelen tér alakul nélkülünk, s minden eddigi nélkül?

„Tér” lesz egyáltalán ez az ismeretlen tartalmú közeg?

A Föld, a Hold, a Nap, a naprendszer, a tejút,

látszólag ugyanúgy működött, mint eddig

mégis, mintha egy láthatatlan „mágneses kéz”

megunta volna a könyöklést, leeresztette a karját

és kezdte lesöpörni az asztalt

Ez persze csökött, csillagászokhoz méltatlan

egysíkú képzelgés volt

Azonban a felfedezés publikálása után

beindult a civil-féltudományos apokaliptikus ábrándozás

Felhúzták az ébresztőórát

A hírközlő eszközök minden este, a himnusz előtt

a meteorológiai jelentésbe szőve

közölték az aktuális adatokat, paramétereket, értékeket

Egy ’összművészeti’, lassan hétköznapi esemény lett az ügy

Hősök, halottak, jó és rossz istenek kavarták a mesét

(ahogy teremtett vs.”teremtődött” létünkben egyébként is)

Az igaz bölcsek csendben, titkos apátiával mosolyogtak

Az óra csörgött, a homokóra fordult

Tudósok, csillagászok, fizikusok, filozófusok

új generációja kopogtatott

A műszerek finomodtak

A mérések bonyolódtak, feszültek-lazultak-átértelmeződtek

bár a kolosszális tágulás miatt egyre halványodtak

Egy neves egyetemi tanár kidolgozta

a „speciális állandóság” elméletét

De kinevették, hiszen következtetései

éppen az örök-végtelen-feltartóztathatatlan

haladványból kiindulva érkeztek ugyanoda vissza

s támadói képtelenek voltak felfogni

hogy feltételezésének lényege: az önellentmondás apoteózisa

azaz a rejtélyben megbúvó (egyelőre misztikus) önazonosság

Tán meg is kövezték volna, ha nem menekül az őrületbe

Csak ő tudta, és leghűségesebb barátai

hogy gyávasága, mint a mártíroké:

egy ködbevesző spirális kör, az édes csend körül

Titokban kutatott, gondolkodott tovább

Nem érdekelte a tudomány

Demonstrálva őrületét, nevetett azon

ahogy közönyös haladékában feredőzött az egész világ