Megjelent a Búvópatak decemberi száma!
…és eljő a negyedik angyal
…és fény gyúl a negyedik gyertyán
…és próféták jövendölése
hitté válik eme roskatag,
lélekhasító hazátlanságban,
mikor jő a negyedik angyal,
a fényhozó – és fényfolyó gyúl,
és Jézus világossága ég
a könnyet ringató szemekben,
mikor jő: a negyedik angyal…
Devecsery László verse (Archaikus karácsonyi ének 1402-ből) is olvasható a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap ünnepi számában, amely hagyományainkhoz hűen az advent szellemi légkörében szerkesztődött, jóllehet rendhagyó karácsonyra készülünk, hiszen naponta szedi áldozatait a világjárvány.
„Kórházzá változott Föld a világ szélén,
Csak a múmiákra nem kell védőmaszk!
Piheg a remény, – belénk oltva él még,
Sötét foltra ragasztható, zöld sebtapasz.
És egyszer majd porba hullik a korona,
Porból van mind, szépen porrá is válik!
Mert az Idő, – rendíthetetlen borona, –
Mikor boldog karácsony felszikrázik! - írja Balajthy Ferenc a Hiánygazda(g)ság című versében.
Csoda című lírai kisprózájában Szűcs-Gáspár Borbála édesanyjára emlékezik. „Mindig tudtam, hogy a földi meg az égi csoda összefügg. Nem lehetnek meg egymás nélkül. Annyi baj és jaj van a Földön, hogy tekintetünket ösztönösen az égre függesztjük, várjuk a megváltó csodát. Én is ezt tettem.”
Benke László Karácsony-vízió című novellája is olvasható az ünnepi számban.. „Észre sem vette az öreg Magyar, hogy egyedül van, miközben elhitette magával, hogy nincs egyedül. Hite szerint vele volt Jézus Krisztus, és vele voltak a fiai és unokái, valamennyien. Néhány színes szaloncukorral feldíszített karácsonyfája is vele volt. Vázába állított fenyőgallyra cérnával felakasztgatta a díszeket, s kezdte kötözgetni az asztalon heverő szaloncukrokat is. Nem észlelte, hogyan lopakodott köréje családjának apraja és nagyja. Mintha eleve ott álltak volna mögötte. Hol bujkáltak addig? Egy kis borzongás futott végig a hátán. Igyekezett nem törődni vele. Sokkal furcsább dolgok is megtörténtek vele nemegyszer. Könnyebb túlélni az ünnepet, mint a gyászt…”
„Ahogy feljöttem, sípcsontomat nem horzsolták
kövek. A Kineret-tó közelében gyűlt a tömeg.
Mindannyian a boldogságot kerestük,
reményvesztetten, mégis bizakodva.
Szövegfoszlányokat hallottam, mikrofont nem
láttam sehol. Fénykép sem készült, szívben
rögzítettem a filmet, felvétel a boldogságról.”
– Ádám Tamás Hegyi beszéd a boldogságról című verse is olvasható a decemberi számban.
Viczián Miklós Mária, és a nem kívánt terhesség című rövid esszéjében ismét mély hitéről és tudományos alaposságáról tesz tanúbizonyságot. „Isten teremtési rendjében a házasság egy férfi és egy nő Isten által megáldott, egész életre szóló szövetsége. A gyermek pedig Isten ajándéka, a házaspár szerelmének gyümölcse (Zsolt 127,3). Ajándék, amellyel Isten vagy megajándékozza a párt, vagy nem. Az ajándékot kikényszeríteni nem, de így-úgy pótolni lehet, például örökbefogadással. Erre még Jézus is bátorít (Mk 9,37).”
„A csönddel borított
gyöngédség burok
nyitódik már, kiküzdöd
magad a hideg térbe,
rettegve sírsz: elvágták
a köldökzsinórt, ami
óvó barlangodhoz kötött.
Ne félj! Sosem leszel
egyedül, a lelki kapocs
együtt tart minket,
éppen meleg ölelésembe
vonlak, lágyan ringatlak
és te fény-mosolyoddal
bevirágozod sebeimet.” – írja Baka Györgyi A születés misztériuma című versében.
„A természet Reményik számára a szabadság játéktere, ahol Isten végtelen megvalósulását érzékelve jut el az önismerethez, megtapasztalva önnön korlátait. Az Áprily Lajosnak és Mannsberg Arvédnek ajánlott Vadvizek zúgása 30 versében, melyeket a Karácsonyfapiac három darabjával egészített ki, 23 versben jelenik meg a fenyő motívum, nem egyszer halmozottan ugyanazon a versen belül, fokozva annak szimbolikus szerepét. Az ismétlődő motívumok a magány és kitartás jelképei, a fenyők helyhez kötöttségükkel az ottmaradás, a minden körülmények között való helytállás jelképévé magasodnak. A fenyőkhöz kötődően Isten közelsége, a természetet meghatározó és uraló lélek ereje ötvöződik a lenti sorokban, ahol az égbe nyúló fenyő az Isten-közelség méltóságát, a teremtés misztériumát, transzcendenciáját jeleníti meg.” – Csontos Márta tanulmányában ezúttal azt vizsgálja, hogy a fenyő-motívum miként jelenik meg Reményik Sándor költészetében.
Az OLVASÓLÁMPA rovatban Alföldy Jenő Csontos Márta kötetét ajánlja az Olvasó figyelmébe A lélek látószöge címmel. „A költő a néma lényekkel képes szinte „kommunikálni”, ahogy ma mondják a felnőttek már a kisiskolásoknak is. A fák alatt, a füvek és virágok között a fény, a levegő és az élet cirregése összhangot alkot verseiben. A lelassult időnek és a hirtelenül támadt szélnek, viharnak is ritmusa van, melynek nem oka és célja, hanem a dolgok önazonossága és a lét értelmessége mutatja magát a tiszta és nyitott szemléletnek.”
Adventi történet című novellájában Százdi Antal különös hangulatú parabolát ír az egymásért történő kiállásról, a hit erejéről, és a háláról.
(...)
