Megjelent a Búvópatak januári száma!
„Mauna lett a világban. Csend és visszavont gondolatok. Megtorpant kezek. Félbehagyott mondatok. Várunk, várunk, mint egy türelmes állat. Sérült vad, elhagyott jószág. Nem tiltakozik. Várja, hogy véget érjen a nyomorúság: éhség, hideg, magány, fájdalom. Kiszolgáltatva az Ismeretlennek. Várunk, ahogy a kutya várja gazdája hazatértét. Várunk, ahogy a kotlós vár az élet első mozdulatára tollai alatt. Várunk, ahogy bagoly ül az ágon éjjel. Várunk türelemmel, ígéret nélkül. A kavics is kivárja, amíg homokká őrli az idő. Az ember is kivárja, amíg testetlenné válik. Lemorzsolja magáról az anyag piszkait. Az Úr is vár minket. 'Merre kószáltál?' – kérdezi majd szeretettel.
Arra várunk – a kételkedés titkos örömével –, hogy jöjjön a Feloldozás. Arra várunk, hogy érettek legyünk az elmúlásra. Arra várunk, hogy újra lelökje magáról a telet az élet és virágba boruljon a lélegzetünk.” – írja Czigány Ildikó Meddig várunk? című esszéjében a huszadik évfolyamába lépett Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap januári számában.
„Amikor már berendeztük életünk terét,
újra sóvárogva néztük a prospektusokban
a sparhelteket. Milyen jó lenne újra
körbe állni pattogó meleget, a sütőből
kiguruló sültkrumplikat égető héjukkal
székre szedegetni. Hallgatni a félrehúzott
fazékban a víz sustorgását, s érezni a
konyhát betöltő finom falatok illatát.
Azt a központi helyet, ahol melege
köre gyűltünk mindannyian, s hálát
adtunk a miden napiért.” – Simek Valéria Központi helyen című verse is olvasható a mostani számban.
A teremtés rendje címmel újabb részletet olvashatunk Varga Domokos György készülő kettőskönyvéből (Isten logikája – Az Élet logikája) „Vegyük észre: annak tisztázása, hogy miként történhetett a világ s benne az élet keletkezése, milyen szerepet játszhatott ebben Isten, s a Teremtő Istenen túl juthatott-e szerep benne az Élő Istennek, mindez nem kevesebbet dönthet el, mint azt, hogy MITŐL OLYAN A VILÁG, MINT AMILYEN, s hogy ISTENI VAGY EMBERI KÖZREMŰKÖDÉSSEL JOBBÁ TEHETŐ-E? Logikus érvelés útján (és meggyőző, tudományos alaposságú cáfolat híján) elfogadtuk: a világ teremtését olyasvalakinek kellett elindítania, aki az első pillanattól fogva tudta (előre számolt vele), hogy egyszer majd értelmes lény – az ő hatalmas művét értelmezni és értékelni képes ember – születik. A testi, lelki és szellemi szintek (minőségek) nyomába eredvén, meggyőző ellenérvek híján szintén elfogadtuk, hogy belső szentháromságunkkal a Teremtő arra tett képessé bennünket, mint emberi egyedet és emberiséget, hogy hozzá tudjunk járulni a világ s benne önmagunk teremtéséhez, gazdagításához, jobbításához.”
„ Koldus az utcán, kóbor kutyával
sorstalan rója semmis napjait,
magával küzd s a haláltusával
sorsa kaparja lélekmagvait.
Torz világ csüng le rozsdamart szögön,
túl elfajzottak már a "boldogok"
hisz lassít, megáll, s szétnéz a közöny,
majd menetrend szerint elrobog.” – írja a Szovátán élő Csiki Melinda Menetrend című versében.
Az erdélyi Szentgyörgyi László Széki Réka feltámadása című novellájában egy székely lány, majd asszony drámai fordulatokkal teli életét írja meg.
Amíg a lovak pihennek című novellájában P. Buzogány Árpád szívmelengető élet- és emberszeretettel rajzolja meg két, hazafelé tartó székely parasztember történetét.
Ralovich Béla tanulmányában a népünk eredetével kapcsolatos ismereteinket veszi sorra a legújabbkori régészeti és genetikai vizsgálatok eredményeit felhasználva. „Külön kell foglalkoznunk a székelyekkel, akiknek az eredetét a különböző szakemberek eltérő módon képzelik el. Az egyik nézet szerint már az ötödik században elődeink között éltek, és ők is szkíta/türk eredetűek. Mások szerint ők is, velünk közösen a volgai onogur-bolgárokból származnak. Megint mások nézete alapján a székelyek a hunok leszármazottai. Vannak, akik feltételezik, hogy a hunokkal, mások szerint viszont csak az őseinkkel jöttek a Kárpát-medencébe, ahol elsősorban a határvidékeken, így Erdélyben telepedtek le. Bár a magyar nyelvet beszélik, a tájszólásuk jellegzetes, csak úgy, mint az öltözködésük, népköltészetük, fafaragásuk is.”
„Tündér lakik ott, hol jövőnk a padlás.
Örömmel várjuk víg dalokba fogva.
A bölcs szem előtt bő titok-patakzás.
Int a természet fő parancsra, jogra.
A nyelv a létezésről tiszta hírt ad.
Feltündöklik forogva, fellobogva
a napsugarak, és fönt mind a csillag.” – írja A csodálatos cédrusok című versében Tusnády László.
„Mostanában több cikket, elemzést olvasok, hogy mennyi jó dolog származhat ebből a világjárványból. Oldalakon keresztül sorolják; pozitív életszemlélet-váltás, istenfélelem-növekedés, erkölcsi megújulás, új módszerek meghonosodása az oktatás, ipar, s a kereskedelem területén. És sehol nem olvasom, sajnálkozva; mint hullnak az öregek. S amikor közlik a halálozási híreket, óh milyen felszabadultan, s megnyugtató szándékkal közlik; csak krónikus betegséggel megvert öregek hunytak el. És semmi részvét, szegények, hogy megfulladtak, és milyen értékesek lehettek, míg nem kerültek a lélegeztetőre. Mintha csak azt lelkendeznék, semmi probléma, miként a nép egyszerű gyermeke mondja, hullik a férgese.” – Debreczeni Tibor Levél a karanténból címmel korához méltó bölcsességgel ír a helyzetéről.
(...)
Comments