Megjelent a Búvópatak júliusi száma!
A Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap júliusi számának második és harmadik oldalán Budaházi Tibor IGEN és NEM című festménye látható, utalva arra, hogy életünkben örökké – szinte minden pillanatban – döntenünk kell, hogy mire mondunk igent és mire nemet, ez határozza meg sorsunk alakulását, ahogyan ezt a folyóiratban közölt irodalmi alkotások is alátámasztják.
„Mostanában úton-útfélen osztogatnak, vagy csak úgy kapunk, találunk füzetecskéket, prospektusokat, amelyek Istennel, Jézussal, a hittel foglalkoznak. Igen sok jó tanács, útmutatás található bennük, kevés közöttük a kukába való. Minden oldalon van legalább egy mondat, vagy szó, amely a ma szellemileg lecsúszott, önálló gondolkodásában sorvadozó embernek segíthet talpra állni.” – írja Stancsics Erzsébet Isteni prospektusok című jegyzetében.
eképpen
bérelt kocsikon a
szárnyas istenek aztán elutaztak végképp –
itt hagyták maguk után
a kardot és az ábécét
– olvashatjuk Szente B. Levente Hagyaték című versét a most megjelent számban.
Petrozsényi Nagy Pál A béke szigete című novellájában egy család életébe enged betekinteni, ahol udvarlóként megjelenik egy színesbőrű fiatalember.
„A szerelem ezúttal is legyőzte az észt, mégpedig idegenben, a ráció és a felvilágosodás hazájában. A Szajna parti kis templom zongorája Liszt Szerelmi álmok darabját zengte. Ettől a férfi révületbe zuhant, és meglátta a Tornyot. Becsületes honfitársunk annak rendje és módja szerint a talált tárgyak osztályán leadta, ahol néhány formanyomtatvány kitöltése után, álmos közönnyel át is vették. Maga, a nagy nemzet elnöke nyilatkozott. Jó úton jár az az ország, melynek ilyen nagyszerű fiai vannak. 'Nem, nem, soha, nem feledjük ezt a szép gesztust!' Az elnök utóbbi sejtelmes kijelentése a Kárpát-medencében különös izgalmakat váltott ki.” – Kaszás István A torony című novellájában egy romantikus lánykérés történetét írja meg.
Petrusák János a Keleti Károly úr pályázata című novellájában azt meséli el, hogyan választották a neves elméleti közgazdászt, iparpolitikust, a magyar statisztikatudomány alapítóját 1867-ben a Központi Statisztikai Hivatal első igazgatójává. „Pályázni pedig kell, muszáj, ahogyan hajózni is, egyesek szerint. Mármint, akik szeretik a vizet s tudnak úszni, csak hajózzanak! Aki viszont érvényesülni akar, annak pályáznia kell, s kellett. Egy novellában – pályázatra, mire másra írottban! –, amely fikciós, képzelet szülte történet, hiszen nem voltunk ott, csupán elképzeltük, amit lehetett, amit a valóság alátámasztott. Mondhatni, s mondjuk: statisztikailag hitelesen!”
Hétszáz évvel ezelőtt halt meg Dante Alighieri. Ebből az alkalomból idézi meg a firenzei költő, író és filozófus alakját tanulmányában Tusnády László. „Dante az övet a mélybe hajította, és ekkor már tudta, hogy nem szerzetesi kiállással, küzdelemmel kell célját megvalósítani, hanem eposzkatedrálissal. Ha ez így igaz, akkor ebből nagyon nehéz újabb kérdések fakadnak. Elsősorban az, hogy mindezt tudta-e már Dante akkor, amikor „Az új élet”-ben arról írt, hogy Beatricéről még sokkal méltóbb műben akar megemlékezni – neki emlékművet állítani. A nagy eposz megírásának a kezdetén élt-e benne világosan ez a cél? Az utóbbi kérdésre rögtön kínálkozik az igen, de ez már az elsőre is vonzza a hasonló rábólintást, pedig ez nem nyilvánvaló."
Gáspár Ferenc Pósa Zoltán legújabb köteteit mutatja be Akinek nyitott könyv az élete címmel. „Pósa azok közé a költők közé tartozik, akik ma sem nyugszanak bele a trianoni csonkításba, ugyanakkor a harmóniára, a békére is törekszik. E verskötet híven tagozódik be a szégyendiktátum századik évfordulójára emlékező szimbolikus mementók sorába, amelyek a járvány miatt helyettesítették a megemlékezéseket.”
Papok, orvosok, gyógyítók című tanulmányában Ralovich Béla a gyógyítás és a hazai orvosképzés történetébe enged bepillantást. „Áttekintve a gyógyítás történetét, megállapítható, hogy az mindig szoros kapcsolatban állt a miszticizmussal, a vallásokkal, a filozófiával és az oktatás alakulásával. A kezdetektől évezredeken keresztül az volt a gyakorlat, hogy a panaszos elment, vagy elvitték őt a varázslóhoz, illetve a varázsló ment oda, ahova hívták és főleg a családján belül szerzett tudásának megfelelően, az általa ismert és gyűjtött növényi, állati és ásványi anyagokkal, a mai gyógyszerekkel, valamint késsel, varázslatokkal és imákkal kezelte a beteget.”
Péntek Imre A Miatyánk a kortárs magyar művészetben címmel a Dunántúli Református Egyházkerület kiadványát ajánlja az Olvasó figyelmébe. „A kötetet Babits Mihály Miatyánk című verse zárja. Elismerés a szerkesztőnek, mert sokszor forgatom Babits köteteit, de erre a versre nem emlékeztem. Pedig valódi remekmű, amely az ima szavait saját versének építőköveivé változtatja. A szín, a vonal és szó „szentháromsága” ebben a hármasságban mond hálát és engesztelést a Föld Urának, azért a sok csodáért, amivel elhalmozott bennünket.”
Lukáts János Jó társam, a Balaton… címmel ismét arról ír, hogy a magyar tenger milyen központi szerepet töltött be az életében. „Hetedikes voltam, amikor a Földrajz Szakkör tanulmányi kirándulást szervezett a Balaton-felvidékre. Félig azért iskola volt ez, hiszen tanáraink kalauzoltak. Keszthelyen és Füreden volt szállásunk, innen utaztunk Hévízre, Szigligetre, Tihanyba, mindegyik helyen akkor jártam életemben először. A lényeg azonban a világ újfajta fölfedezése volt: a dunántúli tájak megismerése, egy-egy város bebarangolása, kövek gyűjtése, növények megnevezése, halak-vadak becserkészése. De még inkább valami más… Akkor tapasztaltuk meg, hogy tanáraink milyen lelkes és vidám emberek, akik velünk együtt másznak hegyet, gyűjtenek termést és remekül úsznak a Balatonban. Örömünk és tapasztalatunk közös volt, tanár és diák egyazon dologért együtt érdeklődő társ is lehet. Tanárainkkal várat és templomot látogattunk, este tábortűznél üldögéltünk.”
Czigány Ildikó lírai kisprózájában egy hangulatos csendéletet ír le Eper és orgona címmel. „Ott zötykölődik lábamnál az eper. Illatozik az utazástól, minden kanyarban összebújnak a szemek, melegük van, eper öröm-illat száll fel, piros lében. Inkább pünkösdi a piros, bodza, akác dal-fehére borulna rá. De a korai nyár, a hajszolt megérkezés irama, a vágyak vágtája átrendezi a színeket. Egy csokor lila virág, orgonát illatozva fekszik a hátsó ülésen. Göngyölög ide, oda. Közben bekérezkedik orromba illata, lila a pirossal versenyre kel, boldogan nyomom a gázt, hogy máshol legyek már, mint ahol vagyok, hogy mindenhol a „mintha lenne” éppen eltűnő valósága szaladjon végig borzongva pillanatnyi testemen.”
(...)
Comments