VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (15:42)



Az oltottak körében terjed igazán a dél-afrikai variáns Izraelben

A Pfizer vakcinájával beoltottak közt is képes terjedni a dél-afrikai variáns, amely így náluk sokkal gyakrabban fordul elő, mint az oltatlan népesség körében – derült ki egy izraeli kutatásból.

AZ OLTOTTAK KÖZT ÖSSZESEN NYOLCSZOR OLYAN GYAKRAN FORDULT ELŐ A DÉL-AFRIKAI VARIÁNS, MINT AZOK KÖZT, AKIKET NEM OLTOTTAK BE.


A Pfizer és a Moderna már egy harmadik dózist is beadna a variánsok miatt

A Pfizer és a Moderna már azt is teszteli, hogy egy harmadik oltás a koronavírus elleni oltóanyagukból milyen hatással van az emberi szervezetre. Feltételezésük szerint azok, akiket harmadik alkalommal is beoltanak, erősebb védelmet nyerhetnek a koronavírus új mutációival szemben is. Az NBC News szerint a Pfizer olyan embereket oltott be nemrég harmadszor, akik az első dózist már több mint fél évvel ezelőtt megkapták.


Jelzi a vírusfertőzést a Pentagon beültethető csipje

A mikrocsippel az elképzelések szerint értékes időt nyernének a ragály megállításához, az amerikai katonáknak azonban nem tetszik ez az ötlet. A New York Times februárban tudósított arról, hogy az amerikai hadsereg állományának harmada nem hajlandó beoltatni magát, mivel attól tartanak, hogy mikrocsipet ültetnek beléjük, amivel az állam átveheti az irányítást a testük felett.


Aljas húzás Ausztriából: alpári kamuinterjúval savazza Orbánt a Profil publicistája

Az öt perc hírnévért küzdő osztrák Franziska Tschinderle úgy döntött, hogy most aztán megmutatja, micsoda náci diktatúra van Magyarországon. Ezzel lavinát indított el, amely egyre alpáribb hangnemben görget tovább az osztrák Profil. Ezúttal Franziska kollégája, Rainer Nikowitz aljaskodik egy kamuinterjúval.


Provokatív videóval üzentek Orbán Viktornak cseh filmeseket

Csehország külügyminisztériuma nem engedélyezi, hogy bemutassanak egy Orbán Viktor miniszterelnök ellen irányuló videóüzenetet a budapesti Cseh Centrum filmfesztiválján. A provokatív felvételt egy cseh rendezőpáros készítette ahhoz a filmjéhez, amelyet a cseh külügyminisztérium alá tartozó kulturális intézmény április 15-én játszana le. Ondřej Provazník és Martin Dušek ugyanakkor visszavonulót fújt, és kijelentette, hogy a film csakis az üzenettel együtt kerülhet be a magyarországi Cseh Filmkarneválra.


Koronabiznisz – a gyógyszeripar lehet a járvány győztese

Az, hogy a járvány kitörésekor cégek tömkelege állt neki a vakcinafejlesztésnek, közel sem jelenti azt, hogy a gyógyszeripar hirtelen a globális közjó élharcosává vált volna. Annyi történt csupán, hogy az államok irdatlan mennyiségű közpénzt öntöttek a vakcinafejlesztés támogatásába, amit őrültség lett volna felhasználatlanul hagyniuk a gyártóknak.


SCHIFFER ANDRÁS: Semmi kedvem hozzájárulni a 2010 előtti elitcsoportok restaurációjához

Attól, hogy valakinek hányingere van a narancstól, még nem fog ráfanyalodni a moslékra. (...) Hogy erről a három sorskérdésről, tehát a politikai kormányzás 1990 és 2010 közötti lehetetlenségéről, a kettéosztott gazdaságról és a globális nagyvállalatok lopakodó puccsáról ennek a hatpárti konglomerátumnak mi a mondandója – arról csak baljós sejtelmeim vannak.”



































50 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek