top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.08.07.



Nyugaton mintha kezdenének is ebbe beletörődni. Mondanám, hogy meg is érdemlik; amíg az AfD-nek, Le Pennek, Wildersnek nincs hetven százaléka, addig ne is panaszkodjanak. Ungváry Zsolt írása.




Dr. Ioannis Filippatos, az IBA orvosi bizottságának korábbi elnöke, három évtizedes tapasztalattal rendelkező szülész-nőgyógyász beszélt. Megerősítette, hogy sem Lin, sem Khelif nem biológiai nő, és kifogásolta, hogy a NOB az útleveleket használja a nemek meghatározására. "Az orvostudomány tudás, nem pedig vélemény ... Egy útlevél lehetőséget adhat nekünk arra, hogy férfiak legyünk, és holnap, amikor visszamegyek Athénba, elmehetek a kormányomhoz, és megváltoztathatom a nevemet Ioannisról Ionniára. Ez azt jelenti, hogy holnap nő leszek? Kérem. A természet és a biológiai világ nem változik."


Valóságos háború robbant ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Bokszszövetség között. Utóbbi egy rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyen elhangzott, hogy a vizsgálatok szerint Imane Helif igenis férfi, akinek nem szabadna nők között versenyeznie. A NOB szerint viszont ezek a vizsgálatok törvénytelenek voltak. Közben az Atlétikai Világszövetség elnöke, vélhetően a NOB következő elnöke – Sebastian Coe világos és egyértelmű szabályzást követelt, miután a lányaira hivatkozott. 


Pénz beszél, sportoló nemet vált. A testi és értelmi fogyatékkal élő sportolók számára rendezett paralimpián különböző kategóriák szerint indulnak a versenyzők, attól függően, hogy milyen és mennyire súlyos fogyatékossággal rendelkeznek. Ez rengeteg visszaélési lehetőségre ad okot, hiszen a dicsőségért, de méginkább a pénzért sokan akár a csalást is bevállalják. 2000-ben például Spanyolország az értelmi fogyatékosok mezőnyében nyert aranyérmet egy teljesen egészséges kosárlabda-csapattal. Sőt, arra is többször volt már példa, hogy egy paralimpikon egy megfelelő orvosi igazolás segítségével egy másik, sajátjánál súlyosabb fogyatékosságúak számára létrehozott kategóriába soroltatta át magát, hogy ezzel igazságtalan előnyre tehessen szert.


„Gondoljuk újra az orvostudományt a WHO és a gyógyszeripar nélkül!”




"Ez maga a kommunizmus, csak a korszellemhez illeszkedő, újracsomagolt formában. Persze, éberséget jelent. Rákosiék is ezt mondták: „éberség, elvtársak, éberség!. Szocialisták és liberálisok vadházasságának szerelemgyereke ez a woke, csak most osztályharc helyett társadalmi igazságharc, cenzúra helyett politikai korrektség, proletáröntudat-építés helyett érzékenyítés van, de a lényeg ugyanaz: a nyugati, keresztény kultúra eltörlése, a nemzeti lét lebontása, az állami szuverenitás elsorvasztása, a család szétverése.


A Jewish and Proud nevű csoport közölte, hogy izraeli zászlókat fognak kitűzni, hogy ellensúlyozzák a "tengernyi palesztin zászlót".


Az Elie Wiesel Intézet szerint szakadék tátong a központi hatóságok és a helyi szintű szervek elkötelezettsége között.


Egy amerikai kutatóintézet szerint ez annak a jele, hogy Teherán készen áll az Izrael elleni támadásra.


A Közel-keleti konfliktus kiterjedése esetén Pakisztán rakétákat szállíthat Iránnak – írta a Jerusalem Post arab forrásokra hivatkozva. Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) külügyminisztereinek rendkívüli ülésére Irán és Pakisztán kérésére tegnap került sor Szaúd-Arábiában, ahol Irán számba vette, milyen lehetőségei vannak az Izrael elleni válaszcsapásra. 


Iráni tisztviselők szerint Oroszország megkezdte a fejlett légvédelmi és radarberendezések szállítását. (neokohn)


Az iráni tévé közzétett egy kis "kedvcsinálót" is. (kuruc.info)




Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolásának célja a gázai konfliktus elnyújtása – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnöktervezett moszkvai látogatása előtt a RIA orosz állami hírügynökséggel.


Primorats szerint a kormánynak különösen gazdasági reformokat kell végrehajtania, és mintegy 3500 állami vállalatot kell privatizálnia vagy felszámolnia. Emellett Ukrajnát arra kell majd ösztönözni, hogy “nyissa meg energia-, mezőgazdasági, technológiai és védelmi ágazatát az amerikai befektetők előtt” – véli.


Nyugati tisztviselők a legnagyobb grúz ellenzéki párt, a Nemzeti Mozgalom képviselőivel együtt megpróbáltak nyomást gyakorolni Tbiliszire, hogy fogadjon el szankciókat Oroszországgal szemben, és küldjön zsoldosokat Kijevbe harcolni – mondta Shalva Papuashvili grúz parlamenti szóvivő.


Donald Trump republikánus elnökjelölt kedden bejelentette, hogy augusztus 12-én Elon Musknak fog nagyinterjút adni – írta a Reuters. Trump további részleteket nem osztott meg a közelgő interjúról. 


Trösztellenes eljárást kezdeményez az X több olyan vállalat ellen is, amelyek hirdetési bojkottot hirdetettek a közösségi oldal ellen – ezt az X vezérigazgatója, Linda Yaccarino jelentette be.


Az Energiagazdasági és Pénzügyi Elemző Intézet (IEEFA) által közzétett elemzés szerint a francia cseppfolyósított földgáz (LNG) importja Oroszországból több mint kétszeresére nőtt az idei év első felében, még akkor is, ha az EU ígéretet tett arra, hogy 2027-ig nem használ orosz üzemanyagot.


Hetek óta nem csitulnak azok a hullámok, amiket Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszéde kavart a magyar-lengyel történelmi barátság eddig mélynek gondolt tengerén. Ha mindez nem lett volna elég, pár nappal később Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterünk is bedobott még néhány nagy sziklát a fodrok közé. Pár nappal később jöttek az egyáltalán nem visszafogott, lengyel válaszcsapások.


Mindezt a semmiért. Mert az NNGYK, dr. Müller Cecília, dr. Mészner Zsfia, Dr. Kulcsár Andrea, Dr. Ónozó Beáta, a magyar oltási rendszer élharcosai szerint sem létezik nyájimmunitás. Angelika Mihalik


Maliyati, a Mbale-i Noor Iszlám Intézet diákjaként vett részt egy istentiszteleten, majd amikor hazaért, otthon a dühös apja, a 44 éves Abdulrahim Kutosi és nagybátyjai vártak rá.


A Google megsértette az amerikai antitröszttörvényeket, amikor monopóliumot teremtett magának a keresőmotorok piacán – írja a CNN nyomán a Telex.


A kapitalizmusnak vége, ez már a technofeudalizmus kora. A görögök balos sztárközgazdásza új könyvet írt.










894 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page