Mindennapi szemezgetésünk (17:51)

Bár az eddigi rendszer tarthatatlan volt, a hálapénzt felszámoló törvénymódosítás egyelőre némi káoszt hozott az állami kórházak szülészeteire. A kismamák hetekkel a szülés előtt sem tudják, hogy fogadott orvosuk, vagy az intézményben éppen ügyeletben lévő, számukra vadidegen orvos kíséri-e majd a szülésüket.
Nagy visszhangot keltett például a nemzetközi sajtóban az a 2016-os döntés, hogy a menedékkérőktől elvehették a tízezer dán koronánál – körülbelül 485 ezer forintnál – értékesebb tárgyaikat, valamint ezt meghaladó készpénzüket, hogy hozzájáruljanak dániai ellátásuk költségeihez. A menedékkérelmek száma a 2016-os, harmincezer fős csúcsról 2019-re 2700 főre esett vissza.
A platformok üzemeltetői a felhasználók adatlapjaira feltöltött képeket vizsgálják át.
Az „árnyék tiltás” vagy „shadowban” azt jelenti, hogy a social media szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk. (...) Ezért összehívtam a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését (és a héten egyeztetek a Gazdasági Versenyhivatal elnökével a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szankcionálási lehetőségeiről).
A Parler jogi csapata által pénteken benyújtott bírósági beadványból kiderül, hogy a vállalat vezérigazgatója, John Matze és családja jelenleg azért bujkálnak, mert halálos fenyegetéseket kapnak, és személyes adataik szivárogtak ki.
Rengeteg interjút készített olyan emberekkel, akik szemtanúi voltak az eseményeknek, így pontos képet kaphatott a két héttel ezelőtti eseményekről.
Comments