top of page

Mindennapi szemezgetésünk (19:16)

SzCs 2021.03.05.

A politikai és a média nyomása ellenére sok ezer ember tiltakozik a jogellenes lépés miatt. Az Egyesült Királyságban eddig több mint 260 000 ember írt alá a petícióta COVID-19 oltási útlevelek bevezetése ellen. Decemberben a felelős államtitkár, Nadhim Zahawi kétszer is kijelentette, hogy "nem tervezzük az oltási igazolás bevezetését". Aztán januárban azonban úgy döntött a kormány, hogy finanszírozzák a COVID-19 passport megvalósításával kapcsolatos tanulmányokat, és erre 450 000 fontot el is különítettek.


Szerkesztőségünk utánajárt az ügynek, és valóban megtaláltuk a Facebookon a fotót, amelyen egy fordított kereszt, azaz a sátánizmus jelképe található, mindez egy, a homoszexuális propagandára emlékeztető szivárványos háttérszínben.


A belga állam a rendőrségen keresztül megbüntet egy migránst, mert az nem tartotta be a rá is érvényes járványügyi szabályokat. Ezután a belga állam egy másik alapból, azaz az adófizetők pénzéből kifizette a migráns bírságát - írja az Erdély.ma brüsszeli tudósítója.


Ugye csak kétféle szervezet képzelhető el, amely kiad ilyen parancsot: a Gestapo és az ÁVH. Legyünk elnézőek, természetesen a Gestapo nem játszik, hiszen mégiscsak egy baloldali szervezetről van szó. Na nem mintha bármi kifogás merülne fel a jeles szervezet ellen – de hát mégis, azért Jakab mégiscsak mostanában zsidónak hazudja magát… Hülyén venné ki magát. Tehát akkor az ÁVH. Csakhogy azt meg kell alapítani, ki kell építeni a szervezetet és ugye sajnos már nem dolgoznak a régi szakemberek, a „körmös” Bauer is leadta a szerelést… van baj elég. Persze lehetne beállítani csillogószemű fiatalokat, aki pont úgy pofoznának, mint a nagy elődeik, de ahhoz is idő kell. Szerintem már most kellene elkezdeni az előkészületeket.


Alabama szenátusa a héten elfogadott egy törvényjavaslatot, mely betiltja a kiskorú "transznemű" gyermekek pubertás-blokkolókkal, hormonterápiával és nemváltó műtéttel való kezelését, mely alkalmazása bűncselekménynek számíthat, amennyiben a javaslatot a képviselőház is elfogadja. A Shay Shelnutt republikánus szenátor által kezdeményezett törvényt 23-4 arányban szavazta meg a testület. A törvény megsértése esetén az érintettek akár 10 éves börtönbüntetéssel vagy 15 ezer dolláros (4,6 millió forintos) bírsággal is sújthatóak.


A Pfizer volt alelnöke, Dr. Peter Rost egy interjújában feltárta, hogyan fizetik le az egészségügyet és elmondja, hogy mindent a nagy technológia cégek és a gyógyszeripar pénze mozgat: "Így vásároljuk meg és fizetjük le az egészségügyet" Bár ezzel mindannyian tisztában vagyunk, de érdemes megnézni ezt a videót.


„A hazai zsidó közélet megtisztulásáért” indított petíciót Vonnák Selmeczi Ágnes. Miért döntött így és mit remél a kezdeményezéstől?






 
 

Kommentare


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page