top of page

Mindennapi szemezgetésünk (19:27)



INDONÉZIA: Vizsgálat indul, mert több beoltott orvos meghalt covidban 2021 júniusában 26 indonéz orvos halt meg Covid fertőzésben. Vizsgálat indult, hogy ki milyen oltóanyagot kapott. A 26 orvosból legalább 10-en a kínai Sinovac oltást kapták meg áll a Wall Street Journal cikkében. A 10 fő bizonyítottan megkapta a kínai oltóanyag mindkét dózisát közölte az indonéz orvosi szövetség. Most azt vizsgálják, hogy a 16 további elhalálozott orvos mikor és mivel lett beoltva.


Tüntetést szerveztek szombaton Moszkvában koronavírus elleni oltások kötelezővé tétele ellen. Felmérések szerint Oroszországban az emberek körülbelül 60 százaléka nem akar oltást kapni. Hiába van hatalmas készlet a saját gyártású oltóanyagból, a lakosság többsége hallani sem akar róla. A kormányzat egyes iparágakban kötelezővé tette, tenné a vakcinák felvételét. Ez vonatkozik többek között a kormánytisztviselőkre és a kiskereskedelemre, az egészségügyre, az oktatásra, az éttermekre és a szolgáltató szektor egyéb szereplőire. Szigorúbb követelmények vonatkoznak az üzletek és éttermek látogatására is. A hatóságok korábban élelmiszer-nyereményekkel és autók vagy épp lakások nyereményével kecsegtettek. Ennek ellenére Oroszország jelenleg harmadával lemarad az oltási kampány célkitűzéseitől.


Hack Péter jogtudós, volt SZDSZ-es politikus szerint alkotmányos válsághelyzet és polgárháborús körülmények alakulnának ki, ha az ellenzék egy esetleges választási győzelem után felfüggesztené a jogállamot és átírná az alaptörvényt.


„Azt írják a Szabad Városok – Prága, Varsó, Budapest, Pozsony – főpolgármesterei: »Nem ragaszkodunk a szuverenitás és az önazonosság idejétmúlt fogalmaihoz; ellenben hiszünk a nyílt társadalomban, amely szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia, a fenntarthatóság, az egyenlőség, a jogállamiság, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség által fémjelzett közös értékeken alapul.« Namármost a helyzet úgy áll, hogy szuverenitás és önazonosság nélkül nem értelmezhető a szabadság és az emberi méltóság, szuverenitás és önazonosság nélkül nincsen fenntarthatóság és kulturális sokféleség, szuverenitás és önazonosság nélkül lehet hogy lesz nyitott társadalom, de egész biztosan lesz növekvő globális kizsákmányolás, ahol a demokrácia és a jogállam díszletei mögött a nagyvállalatok irányítanak. Szuverenitás és önazonosság nélkül a gazdag 1% bármit megtehet az emberiség 99% -ával, amit éppen a profitérdeke diktál.”


A keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint ideiglenes részleges határzárat vezet be a magyar kormány az ukrán-magyar határon.


Dr. Greg Nigh-szal közösen nemrég publikáltam egy szakértők által áttekintett cikket az mRNS-vakcinák mögött álló technológiáról és az egészségre potenciálisan ismeretlen számos következményről [4]. Az ilyen példátlan vakcinák kifejlesztése általában tizenkét évet vesz igénybe, csak 2%-os sikeraránnyal, de ezeket az oltásokat kevesebb mint egy év alatt fejlesztették ki és hozták forgalomba. Ennek következtében nincs közvetlen tudomásunk arról, hogy a vakcinák hosszú távon milyen hatással lehetnek az egészségünkre. Azonban a vakcinák működésével, az immunrendszer működésével és a neurodegeneratív betegségek kialakulásával kapcsolatos ismeretek felhasználhatók a problémára annak érdekében, hogy előre jelezzék az oltások lehetséges pusztító jövőbeli következményeit.


Mint arról lapunk is többször beszámolt, folyamatosan alakul az ellenzéki előválasztás során megméretés elé álló politikusok névsora, és a jelölések között számos ellentmondásos figura is akad, főleg a Jobbik soraiból. Az ellenzéki, baloldali-liberális pártok sorra állnak be antiszemita és rasszista jelöltek mögé, az alábbiakban ezeknek nem a teljesség igényével készült összeállítását adjuk. A zsidók biológiai fegyverétől a DK csodafegyveréig


Az újságolvasó emberben az elmúlt napok hírei alapján könnyen kialakulhatott az érzés, hogy az Európai Unió már másról sem szól, mint a Pride-zászlóról. Ez azonban tévedés: érdemi munka is zajlik, hisz az Európai Parlament nagy többséggel állásfoglalást fogadott el a szexuális és reprodukciós egészség és jogok európai helyzetéről. Ebben egyebek mellett rávilágított: „bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek”. Tehát megint remek kordokumentumot gyártott le az uniós csúcsintézmény a jövő filológusai számára, akik civilizációnk bukásának okait kutatják majd szorgosan – de ne menjünk el szó nélkül a plenáris ülésen tartott vita mellett sem, ahol további érdekességek hangzottak el.


A Szentszék nem hagyja annyiban, hogy az olasz állam a szexuális kisebbségek kirekesztésének büntetésével kísérletet tesz a katolikus egyház tanításainak kriminalizálására.




 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page