Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.08.10.
Az orosz csapatok továbbra sem tudtak felülkerekedni az ukrán támadáson Kurszk megyében, egyre több területet veszítenek el. A benyomulással kapcsolatban több térkép is megjelent.
Az ukrán csapatok támadása az oroszországi Kurszki terület ellen súlyosbítja a konfliktust – jelentette a Global Times című kínai lap kínai szakértőkre hivatkozva. A lap szerint a támadás “kétségtelenül súlyosbítja a helyzetet a csatatéren, és szertefoszlatja a béketárgyalásokhoz fűzött, nehezen megszerzett reményeket, amelyekért a nemzetközi közösség keményen megdolgozott”. “Az USA leleplezte képmutató kétszínűségét, mivel egyrészt azt állítja, hogy ‘visszafogja’ az amerikai gyártmányú fegyverek használatát, miközben a valóságban pénzügyi és katonai támogatással kényezteti Kijevet. Bizonyos mértékig az orosz célpontok elleni támadás annak az eredménye, hogy az USA szítja a tüzet” – mondta Li Haidong, a Kínai Külügyi Egyetem professzora a Global Timesnak. “Az USA fellépése a párbeszédre irányuló nemzetközi erőfeszítések ellenére sem csökkent, sőt, éppen ellenkezőleg, a globális többség akarata ellenére akadályozza a válság békés megoldását” – zárta a szakértő.
Az ukrajnai kurszki behatolásról szóló megdöbbentő eszkalációban a Pentagon a "ha nem tudom, nem fáj" félrenézés struccpolitikáját választotta. Világossá vált, hogy az ukrán csapatok jelenleg amerikai fegyverekkel támadnak orosz területeket, csapatokat, civileket és infrastruktúrát. Mondanom sem kell, hogy hihetetlenül veszélyes időkbe léptünk ebben a nagy proxy háborúban, amikor a Pentagon napi sajtótájékoztatóján nyíltan beszélnek a Moszkva elleni csapásokról. Vilag Helyzete
„Oroszországot felelősségre fogják vonni ezért a terrorért, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a világ továbbra is Ukrajna mellett álljon, hogy támogassa védelmünket és megmentse népünk életét” – írja Zelenszkij.
Ezzel az ukránok „megzsarolhatnák” Vlagyimir Putyint, aki az eddig általa elfoglalt területek átadását nevezte feltételnek a Kijevvel kötendő békemegállapodáshoz. Kijev egyik követelése azt lehet, hogy a Kurszki nukleáris létesítményért cserébe az oroszok adják át a zaporizzsjai atomerőművet, amely Európa legnagyobb ilyen létesítménye.
Egészen abszurd állapotok uralkodnak az ukrán társadalomban. Pascal Lottaz, a Kiotói Egyetem Jogi Karának és Hakubi Központjának docense, videóinterjút tett közzé egy száműzetésben élő ukrán disszidens újságíróval, Vaszil Muravickijjal. Muravickijt, aki több kritikus cikket írt az Euromajdan utáni ukrán rendszerről és az ukrajnai polgárháború kezeléséről, 2017 augusztusában az ukrán bűnüldöző szervek letartóztatták, és hazaárulással, Ukrajna területi integritásának veszélyeztetésével, gyűlöletkeltéssel, sőt terrorista szervezetben való részvétellel vádolták meg. Tizenegy hónapot töltött börtönben, végül politikai menedékjogot kapott Finnországban arra hivatkozva, hogy az ukrán hatóságok politikai üldöztetésnek vetik alá. Ma is ott él. (Kapcsolódó cikkünk: Európa a háború után. Mi vár ránk? – Vaszil Muravickij ukrán újságíró a Szilaj Csikónak)
Továbbra is égető probléma a Slovnaft olajfinomító olajellátása, amely részben azért akadozik, mert Ukrajna szankciós listára tette a Lukoil orosz olajtermelőt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a Facebookon közzétett videóbeszédében.
Az ukrán hadsereg meglepte a gázpiacot.
A gáztranzit úgy zavarható meg a mostani helyzetben, hogy megakadályozzák a gáz áthaladását a szudzsai gázmérő állomáson.
Dróntámadás érte Ukrajna legnagyobb étolaj termelő üzemét – számolt be róla a kártpáhír.com. A támadás következtében az gyár több egysége megrongálódott és tűz is keletkezett az üzem területén, személyi sérülés nem történt, de a termelést le kellett állítani. A Nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyében található üzem tulajdonosa a luxemburgi bejegyzési Kernel agrárholding, amely az országban az egyik legnagyobb földterülettel rendelkezik, mintegy 530 hektárral és az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőre is, a most megtámadott gyárból a világ 80 országába szállítanak étolajat.
A tábor a párbeszéd terepe, a magyar–román és magyar–magyar párbeszédé.
A menedékkérő 111 késszúrással ölte meg szobatársát, majd lefejezte.
Az interneten megosztott felvételeken látható, amint az egyik személyt letartóztatják otthonában, mert "sértő megjegyzéseket" tett a Facebookon. A brit rendőrök a lakóhelyre érkeztek, és a kommunikációs törvény alapján letartóztatták az illetőt "elektronikus hírközlő hálózat nem rendeltetésszerű használata miatt" - derült ki a felvételből. A videón hallható, ahogy a hatóságok tájékoztatják az illetőt arról, hogy kihallgatásra viszik a rendőrségre, mivel panaszok érkeztek, amelyekben sértő kommentekkel vádolják a közösségi médiában. Egy másik ügyben a cheshire-i rendőrség közölte, hogy kedden panaszt kaptak egy Kidsgrove körzetében működő közösségi csoportban közzétett gyűlöletkeltő üzenetről. A nyomozást követően a rendőrök letartóztattak egy 53 éves Alsager községből származó nőt az incidenssel kapcsolatban.
Bizonyos problémákat egy ideig el lehet fedni, még a bűnözés, a terrorizmus és a rendbontás legszörnyűbb eseteit is, de a buborék előbb-utóbb kipukkad – állítja Douglas Murray.
Mondtam nekik, hogy oda kell állítaniuk néhány embert (...) ezt kedden mondtam nekik – mondta a rendőr a The Wall Street Journal által megszerzett videóban. A rendőr dühösnek tűnik, amikor a hiábavaló kérését említi a kollégáinak, ráadásul megemlíti, hogy az Egyesült Államok Titkosszolgálata ígéretet tett arra, hogy biztosítják az épületet. A titkosszolgálat három mesterlövészt helyezett el az egyik szomszédos épületben. Egyikük a nap folyamán korábban kiszúrta Crooksot, miután a helyszínen lévő rendfenntartó erők jelentették, hogy gyanús személy tartózkodik az eseményen. A titkosszolgálat mesterlövésze ezután le is fotózta Crooksot, mielőtt elhagyta a posztját, hogy megkeresse a gyanúsítottat.
A Svédországból távozók száma idén – fél évszázada először – várhatóan magasabb lesz, mint a bevándorlóké – közölte csütörtökön Maria Malmer Stenergard svéd bevándorlásügyi miniszter. A konzervatívok vezéralakja, Ulf Kristersson 2022 októberében került kormányra. A kabinetet kívülről támogatja a jobboldali Svéd Demokraták. A kormányfő ígéretet tett, hogy drasztikusan csökkenti a bevándorlást.
Musk napok óta leckéztette Madurót, aki erre betiltotta az X-et.
Terjedelmes interjút adott az izraeli miniszterelnök a Time magazinnak, melyben megvédte a Hamász palesztin terrorszervezet elleni háborús stratégiát.
Új pártpreferencia-felmérés látott napvilágot.
Az amerikaiak világossá tették Irán számára, hogy meg fogják védeni Izraelt egy támadással szemben.
Arra a kérdésre, hogy Abbász mikor érkezhet Oroszországba, Bogdanov azt válaszolta: “Hamarosan. Nagyon hamarosan”. “Ez egy rendkívül fontos beszélgetés lesz, amelyet együtt kell majd folytatnunk, mert ki kell dolgoznunk valamiféle stabil közös megközelítést a jövőbeli lépésekkel kapcsolatban, hogy miként haladjunk a béke és a biztonság elérése felé a Közel-Keleten az igazságosság normáin alapuló, a nemzetközi közösség által jóváhagyott módon” – mondta.
Közben egy másik tévébeszélgetés pedig nagy vitát váltott ki, miután a bokszoló magáról többször is hímnemben beszélt, annak ellenére, hogy most arról szól a vita, hogy ő valójában nő. Az algériai olimpiai csapat szerint egyébként az egész balhé körülöttük egy cionista összeesküvés része, míg a nemzetközi sajtó szerint Moszkva áll a botrány gerjesztése mögött.
Tajtékoznak a jogvédő csoportok, szerintük az LMBTQ-tól való védelem sérti a gyerekek alapvető emberi jogait.
Forrnak az indulatok a balkáni országban, Sorosék is szervezkednek.
Hollywood és a politika kapcsolatáról beszélt Jenna Ortega színésznő a Vanity Fairnek. Ortega szerint a színészek a kényszeres politikai korrektség miatt elveszítik az őszinteségüket. Mindenki politikailag korrekt akar lenni, de úgy érzem, hogy ezzel sokat veszítünk az emberségünkből és a tisztességünkből, mert hiányzik belőle az őszinteség” – mondta. „Bárcsak jobban tudnánk egymással beszélgetni” – folytatta. „Képzeljük el, ha mindenki elmondhatná, amit érez, és nem ítélnék el érte, és ha valami, akkor az valamiféle vitát váltana ki, nem pedig elutasítást” – fogalmazott.
A világ egyik legismertebb kardiológusa, Dr. Peter Mccullough augusztus 3-án a magyar közönség rendelkezésére állt, hogy a vakcinák okozta károsodásokról és azok gyógyítási módjairól ossza meg ismereteit.
Commenti