Naplóbölcsességeim – 110.

110.

Hasztalan kutatod körödben a múltat,

mert minden afelé hat: nyoma se legyen,

hegymászó élete hegycsúcson van jelen,

felejtsd eddig elhozód mint elavultat.

Nem törvény ez, de annak ható jellegű,

divatos szépnek mutatkozzon a felszín,

de múlt-gyökér minden életnedvet elszív,

ha nem tör felszínre hagyomány honderű.

Hagy legyen minden önmagáért szép, ha szép,

ne külön érdekből születhessen haszna,

ne legyen élvezet, mint hitel, halasztva,

míg valaki szélmalmára fújja a szél.

Ne kelljen virágnyelven üzenni, ha nem

szerelemről van szó, valljuk be a múltat,

ahogy volt, ne ahogy hamisan vakultat,

kútjából merjen mennél többet, ki ha mer.

Mert minden tárgyban ott van a feltaláló

ész-ereje, néha kőkorszakból jőve,

ételünkben az első tűzrakó hője,

házunk sok vésznek, viharnak ellenálló.

Mégis közelmúlt hősei a fontosak,

akik összekötő kapcsot jelentenek,

általuk maradt élő az emlékezet,

s szagoljuk bűzüket, ha nem illatosak.