Naplóbölcsességeim – 135.

135.

A történelmi igazságtétel az lenne,

ha nemcsak fény derülne minden ártatlanul

megöltre, hanem a félrevezetéseket

tekintve sem maradnának feltáratlanul:

Ősi földművesek szerepe, szenvedése,

ahogy az élelmiszer-termeléssel szolgálva,

oly nagy mértékben szaporodtunk, remélve

az emberlét még jobb jövőjét e világra.

Harciasság hiábavaló jelenése,

fegyverként használt korábbi békés eszközök,

éghető anyagú házak felégetése –

azaz a gyilkolás és erőszak nem örök.

Csak igen későn romlott el egy embercsoport,

előtte millió évig nem volt erőszak,

azt utánozták le, ahogy természet rombolt,

gyászos lett, ahogy érdemtelenül nyerő kap.

Sorra kell venni minden korszak káros bűnét,

a helytelen irányú, pazarló törekvést,

a jó emberek, tudók, ügyeseknek ügyét

előtérbe állítani, mintaként vevést.

Mert hajszálon múlik mindig: megmaradunk-e,

lehet, manapság e múltfeltárás lesz a kulcs,

nem mindegy, minek a termését aratjuk le,

üdvözítőét, vagy amitől bénává vakulsz.