Naplóbölcsességeim – 94.

94.

Kijőve az alagútból mindig szép a táj.

Mennyire várjuk a végét, pedig jól tudjuk,

hogy hamar véget ér. Szorongva vezetünk benn,

hátha történik valami, s az csak rossz lehet.

Pedig megszokjuk és a világítás is jó,

nem döccen a kocsi sem be-, sem kijáratnál,

az út elég széles, még előzni is lehet,

de mégsem érezzük biztonságban magunkat.

Ilyen alagútnak számít minden nehézség

életünkben: tudjuk, hogy megoldjuk, képesek

vagyunk rá, de míg el nem készül, le nem zajlik,

nagy tehernek érezzük foglalkozni vele.

Kivétel a szenvedélyes tevékenységünk,

sport, kártya és egyéb játék: alig fáraszt el,

nem érezzük gyötrelmesnek, sőt izgalmasnak:

mintha újjászületnénk gyakorlása közben.

Mily jó lenne szenvedélyt vinni a munkánkba:

érdekesnek találván a kihívásait,

kitartóbbak lehetnénk és többet érnénk el,

ahogy művész fokon űznénk hivatásunkat.