top of page

Nógrády Mihály: Az -a képző szerepe az ómagyar és a sumér nyelvben





Nógrády Mihály tanulmánya




A Szilaj Csikó nyitóoldalán ajánljuk tisztelt Olvasóink figyelmébe a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület folyóiratát. Darai Lajos, Magyar Őstörténet rovatunk vezetője pedig a folyóiratból kínál hétről hétre olvasnivalót.



MAGYAR ŐSTÖRTÉNET



Nógrády Mihály (Ottawa)


Az -a képző szerepe az ómagyar és a sumér nyelvben



Az egyelemű -a képzőt nyelvünk legősibb rétegébe tartozónak lehet nyilvánítani, mert hosszú ideig megőrizte eredeti hangértékét. Azonban nyelvtani feladatának meghatározása eltér az írott nyelvemlékekben jelenlevő szótővégi alakok feltételezett jelentésétől. Szegfű Mária szerint az -a kicsinyítő képző – tizenkét társával együtt. Viszont nagyítóképzőnk csak egy van (-s) [Szegfű 1991:256]. Míg Szekfű több meghatározásával egyetértünk, az -a képzővel kapcsolatos megfigyelését sajnos kétségbe kell vonnunk. Tudjuk, hogy ez a képző ma már tudatosan nem használatos a beszélt nyelvben, de régen fontos szerepe lehetett szavak képzésében, amint ez nyilvánvaló úgy régi szavainkban, mint mai neveinkben. Mivel az ősmagyar nyelvben nem volt különbség a főnév és ige között [Hajdú 1975:90], az -a képző alakított tőszavakból mellék- vagy főneveket, melyek még ma is szerves részei nyelvünknek. Ilyen melléknév például a balga, nyurga, csonka, kuka. A baka, bucka, csiga, káka viszont mint főnév használatos. A nyelv fejlődésének egy későbbi időszakában ezt a régi -a képzőt kiszorította a jelenleg használatos melléknévi igenevet képző -ó és a melléknévképző -s. E képző félreismert rendeltetése káros hatással van a névkutatók munkájára. Például a köztudatban elterjedt, hogy a Mikula vezetéknév a szláv nyelvekből ered, holott a görög νίκος [nikosz] ‘győzelem’, νίκο [niko] ‘győztes’ és λαός [laosz] ‘nép’ összetétele. Jelentése ‘győztes nép’. Ebből fejlődött ki először a Mikula név, amikor az –a rag még aktív része volt a magyar képzőrendszernek. Ezt váltotta fel később az –ás rag, ami Mikulást eredményezett. Tehát a Mikulás Szlovák eredete, amint a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára közli, téves és eredetének visszavezetése hiányos. Ne felejtsük el, hogy a mai Szlovákia magyar terület volt 1920-ig, nagyszámú magyar lakossággal.


A régi -a és a jelenlegi -s egykori párhuzamos használatára utal két szó, melyek köznévvé alakultak: gulya és ménes. Ebben az esetben mindkét képző alkalmazást nyert főnévi rokonfogalmak jelölésére. A Magyar Nyelv TörténetiEtimologiai Szótára szerint a gulya bizonytalan eredetű, talán kaukázusi jövevényszó. Azonban a tőszó GU4 létezett a sumér nyelvben ‘gulya’ jelentéssel [Labat 1948: ékjelszám 297]. Ehhez a tőhöz csatlakozott a régi magyar -a képző az -ly- kötőhang segítségével. A ménes viszont ismeretlen eredetűnek van nyílvánítva annak ellenére, hogy csak a magyar nyelvben létezik. De több példát is lehet meríteni vezetékneveinkből, úgymint Gonda – Gondos. A melléknévképző –a és –s a gond (figyelem, odaadás) szótőhöz csatlakozik és egy figyelmes, munkájában körültekintő egyént jelöl. Ilyenek még a Doba – Dobos, Bota – Botos, Dala – Dalos. Tehát írott, élő bizonyíték igazolja, hogy az -a képző hatékony része volt a régi magyar nyelvnek. Azonban nem mellőzhetjük jelenlétét más nyelvben sem, ugyanilyen rendeltetéssel. A képző használatát követve szükségszerűen eljutunk a rokon sumér nyelvhez, ahol ékírásos szövegekben ez a képző a magyarral azonos rendeltetéssel megtalálható. E megállapítás részben Marie-Louise Thomsen leírásán alapszik, aki a magyarral nem hasonlít össze, de semi kétséget nem hagy a képző sumér és magyar azonosságát illetően.


(...)












282 megtekintés

Komentarze


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page