Rupert Sheldrake, a Föld legellentmondásosabb tudósa megszólal
Eredeti cikk:
Schiller Mária küldeménye
Rupert Sheldrake író és biológus hosszú pályafutása során jelentős vitákat váltott ki. Talán leginkább a morfikus rezonancia hipotéziséről ismert (miszerint a természet úgynevezett törvényei inkább szokások, amelyek változhatnak), a tudományos berendezkedéssel folytatott csatározásai sok mindent elárulnak a főáramú tudomány dogmatizmusáról. Az 1981-ben megjelent A New Science of Life (Az élet új tudománya) című könyvével kezdődően számos, a tudományról szóló könyve között szerepel a Dogs That Know When Their Owners Are Coming Home (Kutyák, amelyek tudják, mikor jönnek haza a gazdáik), a The Sense of Being Stared At (A bámulás érzete) és a The Science Delusion (A tudományos téveszme), amely erőteljes és meggyőző válasz Richard Dawkins The God Delusion (Az isten téveszme) című könyvére és általában a materialista redukcionista gondolkodásra.
Sheldrake munkáiban gyakran vizsgálja azt, amit ő "kiterjesztett elmének" nevez, vagyis azt az elképzelést, hogy az elme több, mint az agy, és hogy hatalma van arra, hogy hatással legyen a testre, és ezáltal a külső környezetre is. Bizonyíték van arra is, hogy az egyik elme hatással lehet a másikra, és hogy minden elme valamilyen módon összekapcsolódik. Egyéni elménk akár egy sokkal nagyobb elme, vagy felsőbb elme egyedi, látszólag elszigetelt csomópontjai is lehetnek. Mi vagyunk az eső, és a felsőbb elme a tenger.
Ezek az elképzelések, amelyek távolról sem újak, valójában ősiek, és számos olyan hitrendszerben, világnézetben és kozmológiában tükröződnek, amelyek eredete a magas ókorba, sőt talán még azon is túlra nyúlik vissza. Sheldrake a számos területről és különböző tudományágakból érkező kutatók úttörő csoportjához tartozik, akik kitartóan dolgoznak azon, hogy elmélyítsék a minket körülvevő világ megértését, és magyarázatot adjanak mind a belső, mind a külső világunk számos olyan jelenségére, amelyeket a tudomány önmagában egyszerűen nem tud megmagyarázni.
A főáramú tudomány és a főáramú média reakciója eddig többnyire fáradtan kiszámítható volt. A gúnyolódás és a lekezelőség cenzúrával és ad hominem támadásokkal párosult, bár mint már utaltunk rá, ezek a taktikák magukért beszélnek, nem utolsósorban pedig arról, hogy az olyan úgynevezett "különcök" munkáját, mint Sheldrake, egyre nehezebb nevetségessé tenni vagy figyelmen kívül hagyni.
A tudományos gondolatrendőrség híresen kiakadt és megmutatta igazi arcát, amikor Sheldrake a TED spin-off TEDx által szervezett rendezvényen felszólalt.
Sheldrake 2013-ban felvett előadása – amelynek címe egyszerűen csak A tudományos téveszme – óriási népszerűségnek örvendett a nézők körében, amikor a videó felkerült az internetre. A TED adminisztrátorai gyorsan levetették a videót a hivatalos felületeikről, azt állítva, hogy Sheldrake előadása "átlépte az áltudomány határát", "súlyos ténybeli tévedéseket" tartalmazott, és "számos félrevezető állítást" tett. Az ezt követő nyilvános visszahatás azonban gyors és súlyos volt, és a TED-et a szólásszabadság leállításának kísérletével vádolták meg.
A probléma gyökere itt az a tendencia vagy vágy – talán még az igény is –, hogy sok főáramú tudós tagadja saját szubjektív tapasztalatait és belső életét, amely a lehetséges legmélyebb emberi tapasztalatok némelyikének forrása, és amelynek következményeit széles körben figyelmen kívül hagyják. Annak ellenére, hogy sok tudós vallásosnak vallja magát, különösen az Egyesült Államokban, a hivatalos álláspont szerint a tudósoknak gyakorlatilag mind materialista ateistáknak kellene lenniük – a mechanisztikus és értelmetlen világegyetem szenvedélytelen, távolságtartó és alaposan objektív megfigyelőinek.
"Itt két vagy három különböző kérdésről van szó" – mondja Sheldrake. "Az egyik az, hogy a tudósok természetesen emberek, de a 19. század óta megpróbálnak úgy tenni, legalábbis az írásmódjukban, mintha nem lennének emberek. Ezért volt sokáig divatban a passzív hangnem. Ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy 'vettem egy kémcsövet', azt írták, hogy 'egy kémcső lett véve', mintha mindezek a dolgok csak úgy kibontakoznának a tudós előtt, aki távolságtartó megfigyelő. Azt hiszem, ma már a tudományszociológia, a tudományfilozófia, a tudomány- és technológiatudományi tanulmányok mind azt mutatják, ami nyilvánvaló, hogy a tudósok is emberek. Vannak előítéleteik, vannak érzelmeik, vannak ambícióik, vannak félelmeik, vannak rivalizálásaik és így tovább. Tehát ez csak azt jelenti, hogy a tudósok is emberek, ami persze nyilvánvaló. De ez inkább csorbítja azt az elképzelést, hogy a tudósok teljesen objektívek, mint az automaták, akik egyszerűen csak regisztrálják a tényeket. Nem azok. Vannak elképzeléseik, vannak hipotéziseik,
azt akarják, hogy a dolgok igazak legyenek, és hajlamosak jobban észrevenni azokat a dolgokat, amelyek megfelelnek a meggyőződésüknek, mint azokat, amelyek nem. És nemrégiben kiderült, hogy a tudományos irodalom nagy része, az ilyen témákban megjelent tanulmányok legalább fele nem bizonyul megismételhetőnek, mert a tudósok azt teszik, hogy a legjobb eredményeiket publikálják, amelyek a legjobban illeszkednek az elméletükhöz, és hajlamosak figyelmen kívül hagyni azokat az eredményeket, amelyek nem illenek bele."
"Mindez a tudománynak egy nagyon szubjektív eleméhez vezet" – magyarázza Sheldrake. "De az a pont, ami a The Science Delusion című könyvben jobban foglalkoztat, az az a fajta dogmatikus keret, amely nem csak az egyes tudósokban van jelen, hanem intézményesült.
A tudomány hivatalos doktrínája jelenleg a materialista világnézet.
Az a tanítás, hogy az egyetlen valóság az anyag, és hogy az anyag tudattalan. Tehát a világegyetem öntudatlan anyagból áll, amelynek nincs célja vagy iránya, és az evolúció csak vak véletlen és szükségszerűség.
És ezt a világnézetet, a materialista világnézetet a tudomány nem bizonyítja, hanem feltételezi.
Ez része annak a standard paradigmának vagy feltételezésnek, amelyen a tudomány jelenleg alapul.
Sok tudós valójában nem hisz ebben, de általában úgy kell tenniük, mintha hinnének benne, amikor dolgoznak, csak hogy beilleszkedjenek, és hogy biztosítsák a karrierjüket, az ösztöndíjakat és ilyesmiket."
A Dawkins-téveszme
Bár Sheldrake többször is találkozott az önjelölt ősellenséggel, Richard Dawkinsszal (egy alkalommal Dawkins még Sheldrake otthonába is ellátogatott egy filmes stáb kíséretében), a páros soha nem lépett túl a felszínes csetepatékon, hogy komoly párbeszédet folytassanak a világnézeteik tényleges tudományos alapjairól.
"Richard Dawkins ezt a fajta különösen dogmatikus materialista ateista nézetet testesíti meg" – mondja Sheldrake. "Sok ateistát ismerek, és sokan közülük jó emberek. A probléma tehát nem az, hogy ő ateista, a probléma az, hogy szerinte más tudósoknak is ateistáknak kellene lenniük, és ez nem tudomány, hanem az ő személyes véleménye. Ő is egy úgynevezett szkeptikus. Én azt mondanám, hogy dogmatikus szkeptikus. A szkepticizmus jó dolog, de a dogmatikus szkepticizmus az a szándék, hogy mindent elutasítsunk, ami nem illik bele a világról alkotott képünkbe.
És neki van egy olyan világnézete, a materialista nézete, hogy az elme nem más, mint az agy, a fejben van, és nem más, mint az agy tevékenysége. Ezért az olyan dolgok, mint a telepátia, a pszichikai jelenségek, lehetetlenek, mert ha az elméd nem más, mint valami, ami az agyadban történik, akkor a gondolataid nem tudnak valakire hatni, aki több száz mérföldre van tőlünk, ahogyan a telepátia esetében látszik."
"Dawkins megkért, hogy jöjjön és készítsen velem interjút, vagy legalábbis egy tévétársaság megkért, hogy jöjjön és készítsen velem interjút a telepátiával kapcsolatos kutatásaimról, különösen a telefonos telepátiáról, amellyel kapcsolatban számos kísérletet végeztem, amelyek azt mutatják, hogy az emberek valóban meg tudják mondani, ha valaki éppen hívni akarja őket. A mi tesztjeinkben négy potenciális hívó fél van, akik közül egyet véletlenszerűen választanak ki, és minden egyes tesztnél ki kell találniuk, hogy ki hívja őket, és jóval a 25%-os véletlen szint fölött teljesítenek. Mindenesetre a tévétársaság megkérdezte, hogy jöhetnének-e és interjút készítenének velem erről a kutatásról. Láttam a Channel 4 előző műsorát, a The Root of All Evil? címűt, amely a vallás ellen szólt. Rendkívül polemikus volt, teljesen egyoldalú, ezért azt mondtam nekik: »Nem, nem igazán akarok részt venni egy újabb cáfoló műsorban. Teljesen polemikus, egyoldalú. Miért akarnék ebben részt venni?« Erre ők azt mondták: »Ó, hát ő megváltozott, most már tényleg érdeklik a bizonyítékok. Meg akarja vitatni veled a bizonyítékokat.« Erre én: »Nos, ha ez a helyzet, és tényleg beszélni akar a bizonyítékokról, akkor írja ezt le írásban, és én beleegyezem, hogy találkozzak vele«. Írásba adták, eljött hozzám, és amikor megérkezett, kiderült, hogy a legkevésbé sem érdekli a bizonyíték. Csapdába akart ejteni, hogy mondjak valami butaságot, hogy aztán betehesse a műsorába, és lebuktathasson a kutatásomban. Amikor azt mondtam neki: »Nézzük csak meg a bizonyítékokat, azért jöttünk össze, hogy ezt tegyük«, azt mondta: »Nem, nem ezért vagyunk itt. Nem akarok a bizonyítékokról beszélni«. Kérdeztem: »Miért nem?« Azt felelte: »Ez túl bonyolult", mire én: »Nos, a legtöbb ember megérti". Azt mondta: »Túl sokáig tartana", mire én: »Néhány percig«, mire ő: »Egyébként sem erről szól ez a műsor«. A rendező azt mondta: »Állj!«, és a kamerák leálltak. Azt kérdeztem: »Miről is szól? Világossá tettem, hogy nem akarok egy újabb alacsony színvonalú, megcáfoló műsor részese lenni», mire ő:»Ez nem egy alacsony színvonalú, megcáfoló műsor, ez egy magas színvonalú, megcáfoló műsor".
"Kiderült, hogy ez egy újabb polémiája volt, és súlyosan félrevezettek. Csak azzal az indokkal egyeztem bele, hogy találkozzam vele, hogy a bizonyítékokról fogunk beszélgetni. És amikor azt mondta, hogy őt nem érdeklik a bizonyítékok, ami szerintem nagyon tudománytalan hozzáállás, azt mondtam: »Nos, ebben az esetben ön hamis ürüggyel van itt«, így meg kellett kérnem őt és a tévéstábot, hogy távozzanak. Bizonyos értelemben szégyen volt. Nagyon örülnék, ha Richard Dawkins-szal a bizonyítékokról lehetne egy rendes beszélgetést folytatni, de azon kevés alkalommal, amikor találkoztunk, és a lehetőség adott volt, ő ezt elutasította. Azt hiszem, ebben a példában olyan valakit látunk, aki számára a tudomány előítéletek és dogmák kérdése, és a tudománynak nem így kellene lennie. Ez különösen rossz abban az értelemben, hogy ő volt a tudomány közérthetőségének professzora Oxfordban. Nem a biológia professzora volt. És szerintem ez a dogmatizmus teljesen rossz képet ad a tudományról. Ez kontraproduktív."
A tudomány és a spirituális
Ha úgy döntünk, hogy szembeszállunk a vallásosakkal, nem szabad túlságosan vallásossá válnunk az ellenállásunkban. Sheldrake legújabb könyve Tudomány és spirituális gyakorlatok: Újrakapcsolódás közvetlen tapasztalatokon keresztül (Reconnecting through Direct Experience) című könyvében azt vizsgálja, hogy maga a tudomány milyen mértékben segíthet igazolni a különböző spirituális gyakorlatok – például a meditáció, a rituálék, az éneklés és a kántálás, a zarándoklatok és a természettel való újrakapcsolódás – hatékonyságát. Az ilyen gyakorlatok általában boldogabbá és egészségesebbé teszik az embereket, és az ennek hátterében álló lehetséges tudományos eredményeket a főáram ellenszenve ellenére mostanában úgy kutatják, mint még soha korábban.
Olyan világban élünk, ahol a stressz, a szorongás és a depresszió egyre növekszik, különösen a modern ipari nemzetekben, ezért minden olyan felismerés, amely segíthet kiegyensúlyozottabbá és teljesebbé válni, egyénileg és közösen is, üdvözlendő.
"Ha olyan világnézetünk van, amely szerint az univerzum tudattalan, értelmetlen, és amikor meghalunk, akkor ennyi, és nincs semmi túlvilági, és hogy minden legenda, minden spirituális út értelmetlen és illuzórikus, az egy mélyen lehangoló nézőpont" – mondja Sheldrake. "Nem meglepő, hogy a modern társadalmakban, amelyek nagyon szekularizálódtak, és amelyeket ez a materialista világnézet befolyásol, a depresszió a mentális betegségek leggyakoribb formája. Ez endémiás. És ez egy elszigetelő nézet. Mindannyian el vagyunk szigetelve a koponyánk magányában, el vagyunk választva egymástól. Ez egy mélyen lehangoló világnézet, amely gyakran együtt jár egy progresszív világnézettel, azzal az elképzeléssel, hogy a tudomány és a technológia által vezérelt fejlődés részei vagyunk, ami egy kicsit optimistább árnyalatot ad az egésznek. De úgy gondolom, hogy az élet céljának és értelmének érzése nélkül, a magunknál nagyobb dolgokhoz való kötődés érzése nélkül az emberek nehezen tudnak boldogulni. És pontosan ezért gondolom, hogy a spirituális gyakorlatok olyan fontosak."
Amióta a keleti filozófiák nagyarányú nyugati exportja komolyan elkezdődött az olyan spirituális tanítók és guruk megjelenésével, mint Alan Watts, számos kísérlet történt az egyensúly helyreállítására az ipari társadalmakban, amelyek az élet szinte minden területének szekularizációja miatt súlyos mellékhatásokkal küzdenek.
A hedonista fogyasztói társadalomban boldogságot és beteljesülést hajszoló milliárdok közül sokan csak múló örömöt találnak, és saját kárukon fedezik fel, hogy az élet legjobb dolgai nem a dolgok.
A zen-től a pozitív gondolkodás erejéig a válasz a vallás hátsó ajtón keresztüli újbóli bevezetésétől a vallási gyakorlatok népszerű tudományos könyvekben való újbóli megjelenéséig terjedt a pszichológiától a kvantumfizikáig mindenről szóló könyvekben.
"A pozitív gondolkodás valójában egyfajta szekularizált ima" – mondja Sheldrake. "Az imádságban – amit ebben a könyvben nem tárgyalok, a meditációról beszélek, ami egy külön tevékenység – a legtöbb vallási hagyományban az ima, ha valamiért imádkozunk, akkor könyörgő ima, és akkor a nagyobb jó kontextusába helyezik. A keresztény ima prototípusa azt mondja: »Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod «, majd más dolgokra tér át. De ez az Isten országa eljövetelének kontextusába van helyezve, a béke, a testvériség és a szeretet uralmának összefüggésébe. A pozitív gondolkodás azonban leginkább arról szól, hogy szerezzünk valamit magunknak, sikert a szerelemben és az üzletben. Nem azon az elképzelésen alapul, hogy az erő Istentől jön, hanem az ember saját elméjéből. Ebben az értelemben tehát az ima egy lecsökkentett formája. Úgy gondolom, hogy működhet, lehet hatása. Tudjuk, hogy az elme hatással van a testre, és ez az alapja a placebo hatásnak. A könyvem zarándoklatról szóló fejezetében beszélek a zarándoklat néhány előnyéről, gyógyító hatásáról. Például a franciaországi Lourdes-ban, ahol a híres gyógyító kegyhely és gyógyító kút található, sokan járnak oda, és néhányan közülük csodának tűnő módon meggyógyulnak súlyos betegségekből. A szkeptikusok azt mondják, hogy ez nem más, mint a placebo hatás. De valójában a lényeg az, hogy mi a különbség? A placebohatás akkor következik be, amikor valaki azt reméli, hogy jobban lesz, hisz abban, hogy tesz valamit, amitől jobban lesz, és amikor támogató emberek veszik körül, akik azt akarják, hogy jobban legyen. Ezek azok a feltételek, amelyek mellett a placebohatás a klinikai vizsgálatokban bekövetkezik. A placebohatás azt jelenti, hogy a hozzáállásunk és az elvárásaink hatással lehetnek az egészségünkre és a gyógyulási folyamatra."
A természettől való elszakadás
A nyugati ipari életmód egyik különösen kirívó mellékhatása, amellyel a Tudomány és spirituális gyakorlatok közvetlenül foglalkozik, a természettől való elszakadásunk. Az egymástól és végső soron önmagunktól való növekvő elszakadásunkkal együtt ez sok mindent megmagyaráz a körülöttünk tapasztalható növekvő pusztulás és romlás okán. A tágabb világ eseményei egyszerűen a mi belső világunkat tükrözik. Ezek a kollektív tudatosság kivetülései.
"Az egész kultúránk megosztott" – mondja Sheldrake. "Van egy olyan értelemben, hogy sokunknak gyerekkori kapcsolata van a természettel. Erről a témáról a romantikus költő, William Wordsworth írt híres versében, az Ódában: Intimations of Immortality from Recollections of Early Childhood, a természettel való kapcsolat érzését, azt, hogy valami nálunk sokkal nagyobb dolog részei vagyunk. Aztán egyre inkább elszakadunk tőle. És a tudományos világképünket az oktatás során átadják az embereknek, hogy a természet nem más, mint tudattalan anyagból álló élettelen mechanizmusok – ez egész civilizációnk hivatalos világképe az iskolában, az egyetemen, a munkahelyeken, az iparban, az üzleti életben, a médiában, a politikában.
A természet csak nyersanyagként van jelen, amit kiaknázhatunk a gazdasági növekedés és az emberi fejlődés érdekében. És ma már rengeteg olyan gyerek van, aki alig jár a szabadban, mert állandóan a képernyők előtt ül."
"A legtöbb ember a mechanisztikus világképet követi, mert ez a hivatalos ortodoxia, és erről szól az üzleti élet és az oktatás. De különösen hétvégén, esténként és nyaraláskor az emberek teljesen más szemléletmódra térnek vissza, a természetet élőnek látják, és saját maguk is kapcsolatban vannak vele, a természet romantikusabb szemléletmódjára. Ezért van az, hogy a nyugati világ nagyvárosai péntek esténként tele vannak autókkal, amikor emberek milliói próbálnak autóval visszatérni a természetbe.
Sok ember, aki azzal tölti az életét, hogy a természetet kihasználva próbál meggazdagodni, nem azért akar meggazdagodni, mert utálja a természetet, hanem azért akar meggazdagodni, mert szereti a természetet. Azt hiszik, ha elég pénzt keresnek, akkor vehetnek egy kis vidéki helyet, távol a természettől, és elvonulhatnak egy gyönyörű nyaralóba egy érintetlen faluba a családjukkal és a barátaikkal. Ez egyfajta válságot jelent a civilizációnkban."
Sheldrake folytatja:
"A spirituális gyakorlatokkal való kapcsolat elvesztése elszegényíti az életet, és ennek a kapcsolatnak a visszanyerése éppen ellenkezőleg, gazdagítja az életet, és ahogy a könyvemben bemutatom, ez nagyon könnyen megvalósítható. És a legtöbb ilyen gyakorlat nem kerül semmibe. Úgy érzem, hogy mindannyiunk élete jobbá, kielégítőbbé válhat. És azáltal, hogy jobban kötődünk egymáshoz, többet tehetünk másokért is. Nagylelkűbbnek érezzük magunkat, ha úgy érezzük, hogy jobban kapcsolódunk. És mindezen gyakorlatok – a meditáció, a hála, az emberen túli természettel való kapcsolat, a növényekkel való kapcsolat, az éneklés és kántálás, a rituálék és a zarándoklatok – közös jellemzője, hogy mindannyian a magunknál nagyobb dologgal és egymással való kapcsolat érzésének megteremtéséről szólnak. Ez olyasvalami, ami boldogabbá és egészségesebbé tesz minket, és jobban tudunk segíteni másoknak".
És végső soron ez a Tudományos és Spirituális Gyakorlatok üzenete – állítsuk helyre az egyensúlyt, gyógyítsuk meg magunkat, segítsünk másokon, újítsuk meg a világot.
A neuroplaszticitással és Sheldrake morfikus rezonanciájával kapcsolatos tudomány azt mutatja, hogy elménk alakítható, még fizikai szinten is. Az úgynevezett "emberi természet" inkább egy folyamatban lévő munkának tűnik. Ez nem egy olyan út, ahonnan nincs visszaút; a jövő az, amivé mi tesszük.
Az időtlen spirituális tanításoktól a legmodernebb tudományig egyértelmű – vagy legalábbis nagyon erősen sugallja –, hogy mindenki és minden összekapcsolódik, kölcsönösen függ egymástól, és egyetlen forrásból származik. Ennek következményei óriásiak és nem hagyhatók figyelmen kívül. Ha megváltoztatjuk a dolgok szemléletét, akkor a dolgok is megváltoznak.
