jún. 15.

Szent László leánya Piroska-Eirene, a bizánci császárné (1090-1134) ‒ Barna Beatrix írása

Piroska halálának 890. évfordulójára, 2024-ben.

Akinek megadatott személyes élményként egy hajón, a Boszporuszon áthaladva az Aranyszarv öbölben Isztambul pompás látványában gyönyörködni, az sohasem felejti el. Megadatott nekem ez az élmény. Ahol Európától karnyújtásnyira van Ázsia, s e fontos stratégiai helyen bizáncinak nevezték ezt a kis görög települést, ami később a kelet-római császárság székhelyévé vált Nagy Konstantin idejében. Mikor Rómát megtörték és kifosztották, ide került a világ kincse és kultúrája. Akkor Konstantinápolynak hívták. Ebből az időből maradt itt a világ egyik legszebb temploma, a Hagia Sophia. Az arany, a gőg, a bűn és a belviszály megrontották a keletrómai birodalmat, a törökök elfoglalták, és Sztambul néven vált híressé. A történelem viharában elmúltak a szultánok és a török világbirodalom is. A Hagia Sophia azonban megmaradt, megmaradtak csodálatos mozaikképei, mert szerencsére a törökök nem pusztították el a keresztény szentképeket, csak eltakarták őket. A régészek jóvoltából kibontva, ma újra láthatóak.

Az egyik ilyen mozaikkép,a magyar múltról mesél. A kedves arcú modell nem bizánci asszony, hanem Piroska, Szent László és rheinfeldi Adelhaid leánya. A mama fiatalon meghalt 1090-ben, és szent királyunk is 1095-ben. A megárvult kis királylány, akit hazai források Pyrisc és Pirisca néven említettek, nem lehetett 5 évesnél fiatalabb vagy 12 évesnél idősebb, ebben az időben. Gyámja Könyves Kálmán lett, aki bölcs és jószándékú, de az országlás gondjával leterhelt, elfoglalt uralkodó volt.

Keveset tudunk arról, Piroska hogyan is nevelkedett, milyen hatások érték, míg vonzó és tehetséges lánnyá serdült, de valószínű, hogy gyámja szeretettel foglalkozott ügyével, és a kor fogalmai szerint ragyogó házasságot szerzett neki: a bizánci császár fiához adta feleségül.

Alexios császár fia, II. Komnenosz János 1104 körül vette feleségül Piroskát. Két fiatal lélek találkozott a mély és komoly középkori vallásosságban. Korábban nem találkozhattak, hiszen az államérdekből eljegyzett fiataloknak ebbe nem sok beleszólásuk lehetett. Akkoriban így kötöttek minden házasságot. Mindketten elfogadták Isten rendelését. A szép és okos Piroska és a görög császár bátor katona, hadvezér fia. A házasságkötés hátterében Alexiosnak igen fontos volt a magyarokkal való béke, hiszen szövetségeseket keresett és talált is a taremtumi Boemund elleni hadjáratához. A béke jeléül kapta Piroska új hazájában az Eirene (Béke) nevet. Kálmán király hadai hathatósan segítették Alexiost, és 1107 és 1108-ban küldöttei aláírták a békeszerződést Boemunddal.

Közben a kölcsönös megbecsülésből vonzalom alakult ki a fiatalok között, és a trónörökös komolyan igyekezett megvédeni feleségét a bizánci udvar intrikáival szemben. A messziről jött királylány idegenül érezte magát, de férje kitartó ragaszkodása segítségével szilárd pozíciót teremtett magának ebben a mérgezett környezetben. Sógornője, Anna Komnena történetíró, Piroskát alig említi, ez az elhallgatás is bizonyítja a gyűlölködő és intrikus udvar vele szembeni ellenszenvét. Nem lehetett könnyű a helyzete, amikor először ikreknek adott életet, hiszen a középkor hiányos biológiai tudása folytán, az ikerszülés ténye árnyékként vetült az anya erkölcseire, amint ezt a magyar Miczbán legendában is olvashatjuk. Az viszont bizonyos, hogy a házastársak továbbra is együtt maradtak és további gyermekeik születtek, összesen négy fiú és négy lány. Alexios császár halála után a hadidiadalokat szerzett János került a trónra, és a „magyar asszonyból”, az „ougrissából” császárné lett.

Eirene császárnéról feljegyezték, hogy a világ legnagyobb trónjának hiú pompája mindvégig idegen maradt számára. Meglátta a szenvedő tömeget, a segítségre szorulókat. Az Árpád-házi királylány azon volt, hogy segítőszándéka maradandó legyen, ezért nagy építkezésbe fogott. Megnyerte a császárt is terveinek, és a Mindenhatónak felajánlott Pantokrátor monostornak egy messze néző magaslaton kiválasztotta a helyét. Építésze, Nikephoros kőbe álmodta a császárné elképzeléseit. Épült a monostor, fogyott az arany és fogyott a nyolcgyermekes anya ereje, hiszen két kézzel szórta azt mások megsegítésére. A Pantokrátor monostor a későbbi századok során sokat szerepelt a bizánci történelemben. A három templommal és ötven zsolozsmázó szerzetessel a világ első „modern” kórháza is volt. Az alapítólevél tanúsága szerint biztosította az orvosi felszereléseket, az orvos és a nagyszámú kisegítő személyzetet, gondoskodott az élők élelmezéséről, a halottak eltemetéséről. Szervezetileg a monostorhoz tartozott, de a városon kívül épült az elmebetegek kórháza. A betegek és rokkantak javára követendő eljárások oly korszerű szellemben íródtak, hogy nehéz elhinni, hogy a XII. századi Konstantinápolyban keletkeztek.

Az Árpád-házi magyar asszony a szegényekkel együtt érző, segítő magyar emberségnek a példája, melynek szép hagyományait később Szent Erzsébet vitte nyugat felé, és melyet Szent Margit is gyakorolt a Nyulak szigetén, a mai Margit szigeten.

Feljegyzések szerint, amikor a császárné elvezette férjét a már elkészült, de még felszerelés nélküli monostorba, térdre esve könyörgött a császárnak: segítsen befejezni a munkát és biztosítsa a monostor jövőjét. Ezt a hadjárataival mindig elfoglalt császár meg is ígérte. Ezután Eirene nemsokára elkísérte a császárt a kisázsiai harctérre, és ennek közelében, Bythiniában meghalt.

„Magával vitte lelkem felét” ‒ írta a gyászba borult császár, és az alapítólevélben gazdagon biztosította a Pantokrátor monostor embermentő tevékenységét, hogy az még sokáig hirdesse egy elszánt asszony áldozatos munkáját és emlékét. A Pantokrátor monostor ma török mecset.

A keleti egyház szentjeinek sorában Eirene-Xene a „boldogok” között szerepel. Halála előtt bizánci szokás szerint felvette az apácafátyolt és felvett egy különös szerzetesi nevet is, amelyen eltemették: Xene. E görög név jelentése: idegen. Magányos lélek volt, idegen volt és idegen maradt Bizáncban, aki egész életében ősi magyar erejét hasznos célra próbálta fordítani. A Hagia Sophia faláról lenéző Piroska a feje köré vont ‒ a szenteket megillető glóriát ‒ igazán kiérdemelte.