top of page

Varga Domokos György: Kovidos oltásválságunk lényegi összefoglalója – fontos kiegészítéssel














1. Egyoldalú (főáramú, elkötelezett, felelőtlen) „tudományos” megközelítés

a) Az oltás véd.

b) Az oltás még mindig jobban véd, mint az oltatlanság;

  • habár nem annyira, mint ígérték, de legalább véd a betegség súlyosabb lefolyása ellen;

  • habár a kórházba került covid-fertőzöttek és covid-elhalálozottak között a teljesebb átoltottságú országokban (pl. Izraelben, Angliában) most már sokkal több az oltott, mint az oltatlan, mivel azonban ezekben az országokban jóval magasabb az oltottak aránya, az oltatlanok között arányaiban még mindig több a megfertőződő és elhalálozó, mint az oltottak között;

  • de ha már – egyes kimutatások szerint – többen fertőződnek is meg az oltottak közül, az oltás enyhíti a betegség tüneteit;

  • ezért még mindig érdemes oltakozni;

  • még mindig indokolt az oltási kampány folytatása;

  • indokolt az oltás kötelezővé tétele.

c) Csak a teljes körű átoltatással állítható meg a járvány;

  • habár sem az első, sem a második oltatással nem sikerült megállítani a járványt, de ezek nélkül még jobban „tombolna”, még több áldozata lenne;

  • ez indokolttá teszi az oltási kampány folytatását;

  • indokolttá teszi a kötelező oltatást.


2. Árnyaltabb (független, alternatív, felelős) tudományos megközelítés

a) Tekintettel arra, hogy

  • a nem valódi „oltószerek” (pl. az mRNS típusúak) nem egy legyengített vagy halott vírust juttatnak a szervezetbe, csupán ennek egyik (szintetikusan előállított) alkatrészét, az ún. tüskefehérjét; a vírus vele kapcsolódik a megtámadott sejtekhez, az immunrendszer általa azonosíthatja a támadókat, és semmisítheti meg őket;

  • a tüskefehérjék nem kényszerítik teljes körű védekezésre a szervezetet, csupán ún. antitesteket termeltetnek;

  • s habár az mRNS-vakcinák kifejlesztői azt állították, hogy a tüskefehérje elegendő antitest termelésére serkenti a szervezetet, s ily módon a tömeges átoltatás tömeges védelmet nyújt, vagyis a biztonságosnak és hatékonynak hirdetett termékükkel megállítható a járvány;

  • valójában az antitestek száma néhány hónapon belül rohamosan lecsökken, s emiatt a szintetikus vakcinák még részlegesen – az antitestek által – sem képesek megfelelő s elegendő védelmet nyújtani az eredeti koronavírussal való megfertőződés ellen;

  • ennélfogva a gyógyszergyártók, tudósok és más (egészségügyi, hatósági) illetékesek módosítottak korábbi álláspontjukon, s a megfertőződés elleni védelemhez elengedhetetlenül szükségesnek ítélték és hirdették az ún. „ráerősítő”, „emlékeztető” oltásokat;

  • míg azonban a második, harmadik, negyedik, sokadik „ráerősítő”, „emlékeztető” oltásoknál a vakcina marad ugyanaz, a vírus eközben erőteljesen változik – hiszen széleskörű átoltatásnál, tömeges, gyors védekezésnél az eredeti koronavírus gyorsan mutálódik, újabb és újabb alakokat ölt, hogy kicselezze a mesterségesen megerősített védelmi rendszert;

  • emiatt minél későbbi egy új variáns, annál jobban különbözik a tüskefehérjéje az „oltószer” tüskefehérjéjétől, tehát az eredeti oltószer annál kevésbé képes megbirkózni az új vírusváltozattal;

  • mindennek következtében az oltottak ugyanúgy megfertőződhetnek, mint az oltatlanok, ugyanúgy terjeszthetik a vírust, sőt akár jobban is;

mindebből független (melléksodratú, kételkedő) orvosok, tudósok arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy az mRNS-vakcinákkal való erőltetett, tömeges, többszöri oltatással nem érhető el a hivatalosan hangoztatott célkitűzés, vagyis a vírusjárvány megfékezése, megállítása.


b) Továbbá tekintettel arra, hogy

  • a vírus eleve kiváltja a megfertőződött emberi szervezet természetes ellenanyag-termelését – ezzel magyarázható a szervezetnek az oltásra való túlzott reakciója (az ún. citokinvihar jelensége);

  • s ugyanezzel magyarázható az a jelenség, hogy a jobban átoltott országokban szignifikánsan megugrott a kovidos elhalálozás az oltatlanabb országokhoz képest;

mindebből pedig független orvosok, tudósok arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy járvány idején oltatni s oltáskampányt folytatni egészségügyi szempontból kockázatos, az orvosok és politikusok részéről nagyfokú felelőtlenség.


c) Továbbá tekintettel arra, hogy

  • nem bizonyult igaznak a kovidos mRNS-tudósoknak az a várakozása és állítása, hogy a szintetikus tüskefehérjék majd ott maradnak a szúrás helyén;

  • hanem – az őket szállító ún. nanorészecskékkel együtt – szétszóródnak a szervezetben;

  • mindenütt vérrögök keletkezését okozzák;

  • ebből következően a vérrögök és az általuk kiváltott betegségek nem a koronavírussal való megfertőződés következtében alakulnak ki – azaz nem maga a vírus okozza őket, hanem az „oltószerrel” befecskendezett mRNS-tüskefehérje[1]

mindebből független orvosok, tudósok arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy az mRNS vakcinák használata sokkal nagyobb egészségügyi kockázatot rejt magában, mint amekkorát kezdetben a fejlesztők, az egészségügyi illetékesek, a médiamunkatársak és a politikusok reméltek és hirdettek.


d) Továbbá tekintettel arra, hogy

  • a súlyos kovidos megbetegedéseket és elhalálozásokat leginkább a helytelen betegségazonosítások és félrekezelések okozták;

  • ezekhez pedig központilag (a WHO és más szervezetek) kínáltak útmutatásokat és eljárásrendeket;

független orvosok, tudósok ebből arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy sokkal nagyobb teret kell engedni a személyes orvosi tapasztalatoknak, a hagyományos, már bevált gyógykészítményeknek és eljárásoknak, a betegség korai szakaszában végrehajtandó, megelőző, valamint a személyre szabott, egyedi kezeléseknek.


e) Továbbá tekintettel arra, hogy

  • kutatási eredmények szerint a gyerekek természetes immunrendszere sokkal ellenállóbb a vírusfertőzésekkel szemben, mint a felnőtteké;

  • jóval kisebb eséllyel fertőződnek meg és jóval kisebb eséllyel adják tovább a fertőzést, mint az idősebbek;

  • emiatt – főleg a tüskefehérjés, vérrögképződéssel járó – beoltásuk sokszorosan nagyobb egészségügyi kockázattal jár, mint a be nem oltatásuk;

mindebből független orvosok, tudósok arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy a gyerekeknek a koronavírus elleni oltatása egészségügyi szempontból (l. klinikai kezelés) és járványügyi szempontból (l. fertőzőképesség) egyaránt indokolatlan és káros.


f) Mindent egybevetve és figyelembe véve, független orvosok, tudósok arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy

  • fel kell függeszteni az általános és tömeges oltatást;

  • vissza kell vonni a vészhelyzetre való hivatkozással kiadott ideiglenes használati engedélyeket;

  • meg kell követelni az elmaradt biztonsági kísérletek végrehajtását;

  • véget kell vetni a kényszerítő és kötelező oltatásoknak;

  • sokkal körültekintőbben, korlátozottabban, célirányosabban kell alkalmazni az új fejlesztésű vakcinákat.



3. Lényegi (átfogó szemléletű, értelmi, filozófiai) megközelítés

a) A szóban forgó személyek – nevezzük őket az egyszerűség kedvéért lényeglátóknak – a jelenségek okainak, a tettek indítékainak, a történések tágabb összefüggéseinek, távlatos következményeinek vizsgálatára (kiderítésére, megfejtésére) fektetik a hangsúlyt. Kiváltképp figyelnek az ellentmondásokra, hamisságokra, hátsó szándékokra.


b) Mindezek alapján a lényeglátók a Covid-19 világjárvány dolgában az alábbi következtetésekre és megállapításokra jutottak:

  • Mivel a koronavírus ellen világszerte bevetett ún. „oltószerek” tényszerűen (a gyakorlatban széles körben megtapasztaltan) nem bizonyultak alkalmasnak a járvány terjedésének megfékezésére és megállítására; a beoltottaknak nem nyújtanak általános védelmet a vírussal való megfertőződés és a fertőzés továbbadása ellen; ráadásul erre tudományos magyarázat is létezik; ezért

    • a Sart-CoV-2 vírus ellen ajánlott, „oltószernek” nevezett készítmények nem felelnek meg az oltószerrel szembeni általános elvárásnak;

    • ezek a készítmények a továbbiakban semmi szín alatt nem nevezhetők „oltószernek”, „vakcinának”;

    • haladéktalanul vissza kell vonni a rájuk vonatkozó ideiglenes engedélyeket;

    • haladéktalanul véget kell vetni a rájuk épített mindenféle oltáskampánynak, oltási kötelezettségnek.

  • Mivel a kísérleti „oltószerekre” arra való hivatkozással adták meg – adhatták meg – az ideiglenes engedélyeket, hogy a koronavírussal való megfertőződés, illetőleg a megfertőződéssel együtt járó betegség ellen nem áll rendelkezésre közismert és alkalmazott gyógyszer vagy kezelési eljárás; mára azonban bebizonyosodott, hogy a „vakcinákkal” nem lehet megállítani a járványt; emiatt a harmadik, negyedik, sokadik „oltás” mellett már azzal kampányolnak az illetékesek, hogy enyhébb lefolyásúvá teszik a fertőzéssel járó betegségeket; erre viszont léteznek már régóta ismert és bevált gyógyszerek; ezért a lényeglátók arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy

    • teljes mértékben indokolttá vált a kísérleti „oltószerek” engedélyének visszavonása;

    • haladéktalanul véget kell vetni a rájuk épített mindenféle oltáskampánynak, oltási kötelezettségnek.

  • Mivel a koronavírus-járvánnyal, s ezen belül az ún. „oltásokkal” kapcsolatban felmerült mindenféle ellentmondásról, kétségről, ártalomról a politika, az egészségügy és a média főárama

    • mélyen hallgatott;

    • sőt – lehetőségeihez mérten – cenzúrázta, lejáratta, büntette a hivatalos állásponttól és a főáramétól eltérő felismeréseket, véleményeket, kezelési módokat;

    • a bizonyító erejű gyakorlati tapasztalatok és tudományos érvek ellenére is tovább szorgalmazta – akár fenyegetőzéssel, zsarolással, megvesztegetéssel – a kísérleti „oltószerek” minél teljesebb körű és minél többszöri felvételét;

mindebből a lényeglátók arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy a főáramú illetékesek (beavatottak) valódi célja nem a járvány megállítása.


  • Széles körű kutakodásaik nyomán a lényeglátók arra a felismerésre jutottak, hogy a Covid-19 járvány előidézése és kezelés módja, a veszélyhelyzet rendszeres meghirdetése és a végtelenített „oltáskampány” kiváltotta félelmi légkör számtalan globális és lokális háttérhatalmi és hivatalos tényezőnek nyújt lehetőséget saját szempontjai és érdekei érvényesítésére. Néhány ezek közül:

    • a „veszélyhelyzet” kihirdetése révén közvetett anyagi haszonszerzés: a gazdasági folyamatokba való rendkívüli beavatkozással a globális pénzügyi összeomlás elkerülése; a kisebb versenytársak tönkretétele, kiszorítása, monopolhelyzet erősítése, érdekérvényesítő erő – politikai befolyás – növelése;

    • közvetlen anyagi haszonszerzés: vakcinákból, maszkokból, tesztekből, kezelésekből, gyógyszerekből stb.;

    • a járvánnyal és oltatással járó félelem légkörének megteremtésével és fenntartásával globális háttérhatalmi politikai haszonszerzés: szabadságjogok korlátozása, alkotmányos jogok felfüggesztése, rendkívüli intézkedések, megfigyelések, önkényeskedések, megrendszabályozások, kirekesztések, elhallgattatások módszeres megvalósítása és kiterjesztése; tömeges engedelmességre szoktatás; Új Világrend építése; a magántulajdon korlátozásával az emberi szabadságjogok visszaszorítása; a gátlástanul növekvő és koncentrálódó pénzügyi és politikai háttérhatalom bebetonozása, megvédése;

    • az Új Világrend keretében egy természetes és természetfeletti világszemlélet helyett az Új Teremtők anyagelvű, digitális, transzhumanista világszemléletének érvényre juttatása: állandó teszteltetésekkel és oltatásokkal testadatok korlátlan gyűjtése; személyes adatok gyűjtése; emberi egyedekre lebontott távmegfigyelés, távfelügyelet, távirányítás; központilag vezérelt kiértékelés, befolyásolás; a szabadságjogokhoz és a megélhetési javakhoz való hozzáférés és korlátozás emberi egyedenként való szabályozása, központi vezérlése.


Mindebből a lényeglátók arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy a Covid-19 járvány voltaképpen egy álcázott világuralmi hadművelet, amelyet olyan nagyhatalmú, javarészt rejtőzködő erők terveztek el és hajtatnak végre, amelyek gazdasági és politikai hatalmuknál fogva feljogosítva érzik magukat, hogy Isten és a természet helyébe lépjenek, s luciferi logikával egy „észszerű”, mesterséges világot hozzanak létre a mostani, végzetesen „működésképtelen” helyén.[2]


Fontos kiegészítés


Friss, személyes, közvetlen tapasztalat is cáfolhatatlanul bizonyítja: a kovid-fertőzésen átesett, de nem oltott személyek ún. antitestszáma (ellenanyagszintje) néhány hónap alatt akár nagyságrendekkel is megnövekedhet! Az mRNS-készítményekkel „oltottaknál” viszont ugyanennyi idő alatt rohamosan csökken. Ebből következően az egészséges ember szervezetének természetes védekező rendszere (immunitása) összehasonlíthatatlanul eredményesebben képes védekezni, mint a mesterséges anyagokkal (szintetikus tüskefehérjékkel) kiváltott módon. Mivel pedig az „oltások” (a tüskefehérjék) ráadásul tevőlegesen rombolják természetes immunrendszerünket, döntő szerepet játszanak abban is, hogy az oltáskampány erőltetett kiterjesztése ahelyett, hogy mérsékelné, sokkal inkább fokozza a kovid-megbetegedések számát. Magyarán: az oltakozni igyekvőket sokszorosan nagyobb felelősség terheli mind a járvány, mind pedig az önkényuralmi intézkedések „tombolásáért”, mint az oltakozást elutasítókat!


A lényeglátók az efféle tényekből és jelenségekből arra a következtetésre és megállapításra jutottak, hogy jó okunk van tartani az Új Teremtők rögeszmés világátalakítási elképzeléseitől és gátlástalan törekvéseitől.




Következik:


4. Reálpolitikusi (miniszterelnöki) megközelítés




 

[1] Önmagában is veszélyes a tüskefehérje. A koronavírus felszínén található fehérje a vírus nélkül is gyulladást és citokinvihart okozott egereknél, https://index.hu/techtud/egeszseg/2021/05/02/koronavirus-jarvany-tuskefeherje-citokinvihar-kiserleti-eger-gyulladas/

[2] IoB: A TESTEK INTERNETE | magyar felirattal (Internet of Bodies), https://www.youtube.com/watch?v=yQsiH8nWE1I




 

Kapcsolódó írásaink:


Varga Domokos György: KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: ÚJ TÖRÉSVONAL. Kettészakadó társadalmak, családok. Tisztelt Olvasó!






*

*








1 449 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page