top of page

Verzár Éva: Nyelvlecke




A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből



Nyelvlecke



Farkasüvöltő hidegben, szekérderékban született meg Valér. Mondhatni, ugyanúgy, mint más halandó, csak éppen ellentmondásosan választotta meg a vidéket. Szerinte épp jó helyen látott napvilágot. Ő tudja. Elég szegényes és nehéz sorsot hirdettek ugyanis erre a helyre a csillagok, de ennél szebb vidék aligha akad ezen a Földnek nevezett golyóbison.

A kis fehér ház, ahol rányílt szeme a világra, pont a hegy lábánál húzta meg magát, s ennél a völgynél mesésebb hely még az öregek szerint sem létezhet. Minden együtt volt: felhőkben fürdőző s napsugárban szárítkozó ormok; meredek vagy lankásabb hegyoldal; magas fák ágain fészkelő dalos madarak; s mindenekfelett: friss forrás; ha lezúdult nyáron a hegyekből, bősz patakokként mosta a poros utcákat, felüdítve az út porában gágogó libákat s gyermekeket. A paradicsomi élet sem lehet annál jobb s kellemesebb, mint a hegyek között elakadt nagy hőségben tapiskolni a bokáig érő porból iszappá lett sárban. Estére mintha minden kicsi leány és legény valamiféle gyermekfertőzésen esett volna át, vagy egyszerre bújtak volna elő szeplőik az egész napos sárdagasztástól – amíg anyjuk kézbe nem vette s alaposan le nem csutakolta őket a patakon, vagy a kút melletti vályúban, dézsában.

Valér cseperedett s megtanulta, hogyan őrzi egy becsületes csángó gyermekember a libákat, kecskéket, juhokat a hegyoldal legelőin. Unalmában ujjai rátaláltak a hangokra, nagyanyja nótáit esténként a kapu előtti padon már furulyán kísérte, ha addig nem parancsolták szalma-derékaljas ágyába.

Legénnyé válva kinn a faluvégen, a szombat esti mulatságon előbb pironkodva, aztán egyre bátrabban forgatta a leánykákat; mígnem az egyik vasárnapi mise után már el sem engedte az egyik szép mezei virágszál kezét. Marioara volt a hivatalos neve – otthon kicsi Marika –, akit kiválasztott magának; feleségül vette, s tette keskeny vállára az élet nehéz terhét, majd hagyta magára gyermekekkel, földdel, rengeteg munkával – amikor lehullottak a szögesdrótok s ő vállára vette batyuját.

A szőke, kékszemű, negyvenes éveit taposó ember feketemunkás lett. Ha visszaérkezik a magyarországi bódévilágba – már évek óta itt hajtja álomra fejét –, mint világjáró ember nagyokat mesél az otthoni furcsaságokról.

– Első este, amikor hazaértem, a mán nyócvanéves nagyanyám nekilátott az asszony helyett vacsorát főzni. Ülök az asztal mellett, ő keveri a puliszkát, s megszólal a nagy csendben:

– Na, ezek es elválnak.

– Aszt maga honnan tuggya?

– Most mondá.

– Háttal áll, nem lássa olvasni, magának hány szeme van, csak nem boszorka?

– Menny mán fiam, hát hallom.

– Nagyanyám, ami a televízióba menyen, arról a filmről beszél kied?

– Arról hát, miről beszélnék?

– Asszony, ájjon mán meg! A film feliratozva van, spanyolul vagy brazilul beszélnek benne!

– Hát osztán? Mü megércsük! A feleséged sem olvassa. Minek? A szeme ojjan gyenge, hogy alig lát béfűzni a tűbe. Figyejj oda, te es megérted!

– Értitek tü ezt? – nézett társaira megbotránkozva. Látszott rajta, hogy még nem emésztette meg az otthon történteket. Pedig már annyi mindenen, kénytelen-kelletlen, túltette magát. – Itt ződ a fű az udvarokon, ám tikok nincsenek; a kutyák meg akkorák, mint nálunk egy-egy bikabornyú! – morgolódott. De most más bosszantotta:

– Tuggyátok, mit csinálnak ezek a fehérnépek? Kimennek a mezőre, együtt az egész nyámság. Kapálnak sorba, egymás mellett haladva, s be nem áll a szájik, csak mondnak, mondnak… Én már két sort befejeztem, de ők mintha essze lennének kötözve, úgy cammognak a sorok között, s egyik sem haladna egy lépéssel sem elébb, mint a másik. Az én feleségem örökké tartotta velem a lépést. S most! Megbeszélik, amit a tegnap láttak! Aztán, úgy öt óra tájt, egyszerre dobják hátikra a kapát. Ketyegője egyiknek sincs, de ha a nagy fenyő felett áll a nap, azonnal indulnak haza. Te, Feri! Aszt mondád nekem, hogy itt a leánkádnak sok pénzbe kerül, hogy megtanuljon egy idegen nyelvet. Küdd el a nyárára hezzánk! Spórolj, ott megtanul! A mü asszonyaink mán oda sem néznek s mindent megértnek, mer úgy-e közbe főzik a vacsorát, mosnak, a dobozra csak akkor vetnek egy-egy pillányit, amikor érdekesebb rész következik az operába’.

– Milyen operában, te fafej?

– A szappanyba’. Aszt nézik állandóan. Még künn a mezőn sem ülnek le délebédet enni, hogy idejibe’ hazagyühessenek. Ezek úgy értik mán a spanyolt, brazilt, portugált, s az olaszt es, hogy megáll az eszem. Még a nyócvanéves öreganyám es, aki mikrofonba énekeli a balladákot, az es megbolondult. S most azt találták ki, hogy színeset vigyek haza, mer jobb, mint a másik. Még a végin ők mennek ki külföldre dolgozni, mert tudnak idegenül beszélni. Méghogy ők tarcsanak el münköt!

– Tévénézésből?

– A munkát es csinájják azé, mondom, Mosogatás közbe aszt sem tudod, hogy izzadnak-e a forró víztől, vagy éppen a könnyeiket csurgassák, csak akkor veszed észre, hogy rínak, amikor nagyokot fújnak a zsebkendőikbe, eccerre ered el a szemik s orrik nedűje! Nem nézik, ember, csak hallgassák!

– Ez jó, ilyent még nem hallott a világ! S ha értik a nyelvet, csakugyan, mehetnének a világba dolgozni az asszonyok is. Szerencsés ember! Úr lehetnél otthon!

– Aszt osztán nem, maraggyanak otthon s főzzenek! Mit gondolsz, ha meghal valaki s ők nincsenek, ki sírassa el a halottat. Én nem, a mán biztos. A mü hangunktól még fel talál támadni a szerencsétlen hóttábúl.

– Akkor hát ne bosszankodj!

– De vinnem kell a televíziót.

– Kell? Ez volt a parancs? Ha nem akarod, akkor ne vidd haza, te vagy az ember.

– Én hát!

– Akkor?

– Csak kell, hogy vigyek.

– Minek?

– Nem mossa meg az asszony a hátamot, amíg otthon vagyok. Asztot meg nem hagynám ki, egy hónapba legalább eccer; s a nagyanyám szája elől es mentsen meg a világ. Inkább segítsetek! – nézett körbe Valér. – Hun keressek egy ócsóbb színes televíziót?







38 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page