top of page

Verzár Éva: Gubera




A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből



Gubera



− Jó reggelt aggyon Isten!

− Jó reggelt.

− Jó hejjen járok? Fogságba vótam, igaz elég régecske, de az asszony felküdött ide Pestre, mer’ asztot mongya, hogy a Dunás Tévé es megmondta, itt a fogságért papírost, a papírosért meg szőnyeget lehet kapni. Ojjan úriasat. Nem jó mán neki a rongy, avval eszi az életemet mán egy jó hónapja, vagy még több es.

− Azonnal fogadja a főnököm, foglaljon helyet uram!

− Hát, nem ülnék sokat, mer’ még a bótba es el kellene mennyek, s az esti vonattal vissza. Haza.

− Szerencséje van, fáradjon be, kapcsoltam Asternák urat, kész fogadni Önt.

− Jó napot aggyon Isten!

− Jó napot! Kérem, foglaljon helyet!

− Künn es mondám, hogy sokat nem ülnék, csak, tuggya, fogoj vótam, s azér’ jöttem, hogy kárpótoljanak akkó’ mán engemet es. Az asszony szerint jár nekünk es valamijjen szőnyeg. Szulák.

− Nem szulák, uram, más annak a neve.

− A mán mindegy, nekem esztet mondá az asszony, de asztot es lelkemre köté, ha elfelejteném, gondojjak arra az aranyos, nagycsöcsü, drága hangú kincsemre, akit úgy bámulok esténként; vagy a pityóka között mászó burjányra, amit reggelente a disznyóknak szedek. Úgy eszik asztot, mind a mannát. Állatok! Hát én ezér’ így mondom, de maga írja úgy, ahogy itt kell aszt’ a szőnyeget.

− Neve?

− A böcsületes?

− Azt, a becsületes nevét kérem.

− Hát, a szegény, megbódogút apám után Szénégető János vóna.

− Anyja neve?

− Hát, Juliska.

− Milyen Juliska? Neki is a becsületes nevét kérem.

− Hát, mi más vóna? Szénégető Julianna, az apám után neki es az vóna a neve!

− Az anyja leánykori nevét kérem!

− Asztot-e? A’ meg Galambos, Galambos Juliska vót a lelkem, Isten nyugosztajja haló poraiba’.

− Galambos Julianna?

− A’ hát.

− Lakhelye?

− Keresztrefeszített-Háromszék, Fő utca 405.

− Ezzel meglennénk. Mikor, mettől-meddig volt orosz fogságban?

− Hát az úgy vót, hogy bévonultam tizenkilencévesen levente katonának.

− Nem az életrajzát kértem, hanem azt, hogy mettől-meddig volt fogoly.

− Pedig én a móggyát es tudom, ehoztam az összes dokumentumot, itt e, ebbe’ a bőröndbe’. Teli van dokumentumokkal – így kell mondani –, esztet az asszony erősen reám bízta.

− Honnan van magának ennyi?

− Tuggya, egész életembe’ gyűjtögetős ember valék, osztán esszeszettem én még a rokonyoktól es, amit tuttam.

− Ha ennyi „dokumentuma” van, akkor miért nem megy a boltba megvenni azt a szőnyeget?

− Székely ember vónék, vagy mi a csuda! Szeretem én az egyenes utat. Oda adom magának ezeket, kitőti a papirost, megveszem az asszonynak a szőnyeget, kárpótoltam es magamot, s azzal készen es lennék.

− Akkor meséljen!

− Na, mint montam, az úgy vót, hogy bérukkoltam levente katonának, el es vittek kiképezni Ojtozba, s egy nap, úgy délelőtt, amikor szépen sütött a Nap s mű heverésztünk a fák között, csak lássuk, hogy gyünnek a muszkák, de ojjan sokan, hogy moccanni sem tuttunk. Szerencsére egy jólelkű asszony parancsolgatott, s megszólalhatott a lelke, látta, hogy mű csak fiatalocskák vagyunk, nem lőtt le; hanem vagonokba tettek, s vittek valahova. Asztot akkor mü még nem tuttuk, hogy hova. Az utat es mondom s mindent, de jól figyejjen, mer’ úgy látom elbambult egy kicsit.

− Elhiszem magának. Csak azt mondja meg, hogy mettől meddig volt fogoly, az utat nem kell elmondania.

− Az es ott van benne a dokumentumokba’. Elévegyem?

− Ne! Hagyja ott, majd a végén. Akkor hány évet volt fogoly?

− Négyet fagyoskodék ott. Azér’ mennyi szőnyeget adnak?

− Nem sokat. De ha alaposan dokumentálja, ki lehet hozni belőle többet is.

− No! Mennyivel többet?

− Van-e olyan ismerőse, aki meghalt, de nem vette igénybe a kárpótlást?

− Van hát! Nem es egy. Azokér’ es hoztam dokumentumot.

− Kik azok? A nevüket, címüket tudja?

− Hogyne tudnám, kenyeres pajtásom vót egytől-egyig!

− Akkor sorolja, hatot el tudok fogadni.

− Hatot-é?

− Igen.

− S azér’ mán adnak szulákot? Eleget?

− Adnak, persze hogy adnak, annyit, hogy nehéz is lesz hazaszállítania.

− Asztot maga ne bánnya, elviszem én, akkor es, ha az egész bótót aggyák!

− A nevüket és címüket kérem!

− Na, az első lenne a Józsi. Kenyeres Józsi. Ő mán az örökkévaló hajlékába tanyázik egy ideje, s onnan mán csak idézni jőne vissza, ha vóna annak értelme. A felesége es mene utána, az asszonyka méhibe pedig nem fogant új világ. Osztán a második a Sanyi. Az es égbe mene, még a táborba’, az meg sem vót házasodva, senkije sem maratt. A másik Sanyi, a Lisztes, annak él a felesége, korán vette el, de nincs gyermek, s az asszony es ojjan bolondoska. Még a faluból sem jár ki, Pestre osztán el sem gyünne. El es veszne itt ebbe a sűrűbe’. No, mennyi es vót ezidáig? Három. Hát a Kanalas Pista a negyedik. Osztán a Ferenc Feri, s a szomszédom. Na, őneki kell vigyek egy szőnyeget, mer’ ő es adott dokumentumot. Megvóna a hat.

− Egy kis türelmét kérem, a titkárnőm legépeli, beviszi a gépbe, addig én kitöltöm az utalványokat.

− A gépbe? A pajtásaimot? Asztot hogy csinájja az a fiatalka cseléd?

− Nyugodjon meg, uram, az nem olyan gép, amire maga gondolhat. Azonnal készen lesz vele.

− Hát, ügyeske, nem mondom, még láccatra sem semmi. Ojjan cubákja van, ha szabad mondani, mint a friss csirkének.

− Látja, már készen is van vele. Itt vannak a papírjai. Ezeket bemutatja az üzletben, azonnal átcserélik olyan szőnyegre, amilyent választ.

− No de pecsét nincs rajta!

− A dokumentumokat szeretném most látni.

− Ne, na, ne. Elébb oda az írására tegyen abból a két pecsétbűl. A téglásbúl es, s a kerekbűl es. Oszt’ aggya ide, s én adom a bőröndöt. A bót, az bót. Székely lennék én, nem bolond. A dokumentumokot es értem, vagy mi! Ha mán a kezembe’ vannak a papirosok, akkor mán tudom, hogy lesz szőnyeg. S béfogom vele otthon az asszony száját. Egy félévig meg sem mukkan.

− Itt vannak. Mind lepecsételve és aláírva. Parancsoljon.

− No, ez tiszta dolog. Itt a bőrönd, nem es kell visszaaggya. Abba’ benne van minden, ami magának kell itt ebbe’ a nagyházba’. Isten megálgya, ha még eccer fogoj leszek, akkor magához jövök kárpótolni. Rendes ember, nem es gondótam vóna.

− Uram! Uram! Megálljon! Itt nem olyan dokumentumok vannak, amelyekre én gondoltam! Ezek elsárgult papírok! Maga engem becsapott!

− Csapta a búbánat! Hogy mondhat ijjent egy böcsületes embernek? Hé, te bicska! Ki ne nyíjj a zsebembe! Hova gondol maga! Hogy bécsaptam vóna? Hát mér’? Kérdem én!

− A dokumentum itt mást jelent, ha nem tudta volna!

− Dehogynem tuttam! Ne mán gondojjon lükének, nézem én a televizijót, napközbe’ nem, mer az asszony szipog a Dunán, a békebéli filmeken. De este a hírek az enyimek!

− Becsapott! Adja vissza az utalványokat!

− Aszt’ mán nem! Mér’ nem beszélt tisztán, úgy ahogy müfelénk!? Mér’ nem monta, hogy magyar dokumentumokot kér? Akkor asztot montam vóna, ha lenne, egyenest a bótba mennék. De maga csak székelyt kért. A meg itt van. S ráadást maga es lássa, hogy nem vagyok én politikus, azoknál forintocska a dokumentum. No! Isten álgya! Méghogy én bécsaptam…!

„Még jó, hogy a böcsületes nevem kérdé!” – gondolta kifelé menet. − Mer’ ha avval kezdi, hogy a faluba mi a nevem, s megmondom, hogy Gubera János, akkor egybűl gyanús lettem vóna, s nem tőti ki a papirokot. Mer’ úgy-e, egy Gubera nem csak otthon Gubera.

Hanem még Pesten es…







32 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page