top of page
szilajcsiko

Verzár Éva: Nagy hegyeken túlra


A szerző Mire megvirrad (Mai székely balladák) c. kötetéből


Nagy hegyeken túlra 

Tavasznak napjára ébredett a világ.

Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát.

Oda várják mostan a családnak fejit,

Kinek az élete, jaj, derékba törik.


Elment idegenbe, messze pénzt keresni,

Elment a családnak létet teremteni.

Épp csak kisidőre, míg megnő a kicsi.

A legkisebb fiút fel kell még nevelni.


Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,

Asszonyok kezibe a meszelő megáll.

Nem hisznek füliknek, nem hisznek a szónak,

Kapálni es kéne, s fogni a dolognak.


Eddig az asszonyka fogta be a marhát,

Míg embere járta az világnak útját.

Ez leve a sorsa szegény nemzedéknek,

Ez a mai sorsa szegény csángó népnek.


Családja szétszéledt kerek e világba,

Gyermeke elindult vonatnak aljába.

Aljába kötözé madzaggal a testét,

Imádkozék apja, onnét le ne essék.


Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,

Idegenből hozzák haza halni gazdát.

S míg a mentő halad, szirénázik éppen,

Benne a két fia, nem hisz a szemének.


Erős volt az apjuk, legény volt a gáton,

Nem termett még olyan messze hét határon.

Felnevelte őköt, semmiből etette,

S most, hogy könnyebb lenne, ez leve a vége.


Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,

Hazavárják halni annak a gazdáját.

Tavasz virágiba öltözött a mező,

Tavasz illatába fürödik az erdő.


Csak az ég nem tisztul, hullatja a könnyit,

Agyagos a föld itt s nem bírja elnyelni.

Hegyek es leküldik, elég mán a jóból,

Künn a kapu előtt patakokba’ csobog.


Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,

Az asszony meg várja egyre haza urát.

Mennyi dolgos óra, mennyi vágyakozás!

Remélte, hogy más lesz, más lesz ez a világ.


Fiatalka most es, nem féli a munkát,

De mi lesz, ha elveszti az ő kedves urát?

Ő volt ismerője az minden dolognak,

Ő volt hírhozója ennek a világnak.


Itt marad magára, nagy hegyek aljába,

Nagy hegyek aljába, annak viharába.

Tavasz van, virágzik minden kinn a réten,

Meszelőt leteszi, s elsiet serényen.


Vadvirág kezébe, ott szedte a réten,

Templom oltárára virágot letészen.

Térdre ereszkedett, Márjának lábához,

Hozzája sírósan ekképp imádkozott:


– Márija, Márija, népünknek Szűz Anyja,

Balsorsú létünknek te vagy a látója.

Essen meg a szíved, essen meg a lelked,

Kicsi fiam engedd, csakhogy felneveljem.


Osztán, hogyha felnő, végy engem magadhoz,

Vigyél országodba, fel az én uramhoz.

Szolgáltuk a földet, véres verejtékkel,

Hadd szolgáljunk eget, imádsággal, hittel.


Könnyét kendőjével csak még letörölte,

Elindult, s hazament, leült a küszöbre.

Nézte a portáját, nézte házatáját,

Nehéz életének földi maradványát.


Magasba felnézett, felnézett az égre,

Bámult a felhőknek sötét gyűrűjébe.

De a Nap es elbújt, hegyek háta megett,

Csak a fák susognak mostan üzenetet.


Meszelik, meszelik mán a tisztaszobát,

Oda várják halni annak a gazdáját.

Elment egészségbe, s halni jöve vissza,

Elcsángált nemzetnek ez a mai jussa.


Áldd meg, Uram, őköt! Ne csak halandóba,

Áldd meg az életbe, áldd meg a munkába!

Ménkő üsse asztot, aki ellenszegül!

Jeges eső verje azt, ki ellene gyűl!




 

Kapcsolódó cikkünk:






50 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page