top of page

Verzár Éva: Őrt áll a hold





Részlet a szerző

Lármafák oltalmában. Mai székely balladák 2.

c. kötetéből



Őrt áll a hold



Fagyos szótlanságba dermedt a világ, fehérbe burkolózva olvadt össze a hófödte város a kórházak sóhajjárta kórtermeivel. Csak egy ablak választotta el a csipkébe öltözött fákat, a fehér köpenyekbe öltözött suhanó alakoktól.

Fejét a kórház ablakához támasztja. Jól esik az ablaktábla fagyos érintése – bárcsak megfagyasztaná gondolatait! Testén borzongás fut végig, magára szorítja a felkapott kabátot. Nem az övé. Férje tavaszi felöltője. Légies és törékeny testét átöleli a melegnek nem nevezhető ruhadarab. Remeg. Már nem hull a hó. Az éjszaka majdnem méteresre hízott. Most hideg van, nagyon hideg. Szeme körül a fáradság lila gyűrűje szalad körbe, kék szeméből elköltözött a csillogás. Csak áll némán, magyarázatot keres. Miértekre feleletet, miközben a fiáért küzdenek pár méterre tőle az orvosok. Fülében még a mentő szirénázó hangja. Lelkében ijedség, féltés és aggódás. Egy pillanatra sem vette le szemét kisfiáról, a szirénázó autóban, tehetetlenül nézte a semmibe bámuló, kihunyt tekintetet. A havas úton nehezen haladtak, a kocsi kerekei csúszkáltak a jégen, és ő minden pillanatért imádkozott. Csak akkor szusszant fel, amikor a megyei kórház kapuján befordultak.


Otthon fél szemmel aludt éjszaka, de már nyújtózkodott a reggel, amikor álmából felriadt; fia is ébredezett, maga mellé vette az ágyba, aztán felkeltek. Aranyló fürtjeit simogatta, örvendezve mutatta neki a fehér tájat. Az ablak jégvirágos, hideg volt. Még mindig nagy pelyhekben esett a hó, álmélkodva nézték a fehér pillangósereg játékát a szélben. Aztán megreggeliztek. Közben mesélt, mesélt a télről, a mindent befedő puha dunnáról. Gyermekkorában tanult versikéket mondott, daloltak, nevettek. Okos tekintettel nézte anyját a gyermek, csilingelő kacagásával volt tele a kis lakás. Mikor a reggeli játéknak vége lett, gyors mozdulatokkal, szinte rutinosan készült a napi munkára. Vizet hozott be a kútról, és egy nagy fazékba feltette a tűzre. Úgy tervezte, délelőtt elvégzi a mosást, majd délután szánkózni mennek. Ma nem dolgozik. Szabadnapot kapott a munkahelyéről. Éjszaka kettőkor jött haza, és már korán reggel talpon volt. Munkába járt ő is, és a férje is. Ellenkező váltásban dolgoztak, hogy mindig legyen valaki a kisfiúval. Eddig a reggelek mindig egyformák voltak. Az ágyban, egymáshoz bújva, kicsit még lustálkodtak, aztán reggeliztek. Meghitt pillanatok. Most kezével végigsimítja hideg homlokát, mintha el szeretné űzni a délelőtti teendőket.

A kályhán a víz megmelegedett, beleöntötte a mosógépbe, aztán bekapcsolta. Néha ránézett a kiságyban játszó gyermekre. Szólt hozzá, beszélgettek. Aztán gyors mozdulatokkal kiszedte a gépből a ruhákat, öblítette, kiszaladt, az ajtóval szemben himbálózó szárítókötélre terítette. Gyorsan dolgozott, minden pillanat amit nem a gyermekkel töltött, lelkiismeret-furdalást okozott. Csak vele szeretett volna lenni: játszani, kényeztetni őt. Az egyetlen fiát. Szeme körül nagyobbak lettek a karikák, a fáradtságtól a lába remegett. De mindjárt kész van, csak még a gépet kell kimosni. Előbb vödrökbe engedte, majd egyenként cipelte ki a piszkos vizet. Szaladva, gépiesen járt ki-be. Elvégezte, megkönnyebbült, vége a robotnak. Fáradtan és boldogan nyitott be, lába földbe gyökerezett, amikor meglátta kisfiát. Hanyatt feküdt az ágyon, nyitott szeme élettelenül és meredten a plafonra szegeződött. Hirtelen semmit sem értett. Aztán megragadta a gyermeket, öntudatlanul úgy szorította magához, mintha az ölében semmi baj sem érhetné. De a kicsi fiú arca még mindig hófehér, nem lélegzik, szája szélén habos nyál csurog ki, és folyik le a mellére. Kétségbeesetten szalad vele a szomszédba, hogy segítséget kérjen, azonnal hívják a mentőket.


Most itt áll a kórház rideg folyosóján. Tehetetlen, és mindenkit hibáztat. Magát, a férjét, a világot. Miért kell dolgoznia, miért nem maradhat a gyermeke mellett? Csakis ő a hibás, jobban kellett volna figyelnie. Aztán arra gondol, hogy mindig fáradt. Jó volna végre aludni sokáig, valahogy kipiheni az eltelt két évet. Attól a pillanattól, hogy megszületett a fia, egyetlen éjszakát sem aludt át. Egyetlen pillanatra sem szűnt meg aggódni. Szülés után rögtön munkát vállalt, fáradt volt, mindig nagyon fáradt. Folyton fejében zakatolt a hajnali vonat monoton zaja. Vagy éjszaka, amikor csak arra figyelt, nehogy elaludjon, mielőtt megérkeznek az otthoni állomásra. Előtte voltak az arcok is, akikkel nap mint nap együtt dolgozott. Gépgyár, férfiaknak való munka. Ott is hideg van. Maga előtt látta kínzott arcú munkatársnőit, minden elképzelhető, ízléstelen ruhadarabot magukra öltöttek – kabátot, sapkát, sálat –, csak hogy ne fázzanak. Kifacsart arcokat látott maga előtt, és ő is egy volt a sok, robotoló nő között. Valamikor derűs, virágos álmai voltak, ma már csak egyetlen álma van: aludni, aludni és aludni.

Varjak köröznek az ablakon túl. Fekete rajokban szállnak. Éhesek, ám most a nagy hó eltakar minden ennivalót. Belehasít az ijedelem: gyászhuszárok lehetnek, üzenetet hoztak, de hogy mifélét, gondolni sem mer rá. Félve néz az orvosi szoba ajtajára – de semmi… Leül, fejét kezébe hajtja és vár. Hirtelen férjére gondol. – Mi lesz, ha megtudja? – sejlik fel benne. Félt tőle. Egyszerű ember, őt nagyon szereti, de csak a maga primitív szintjén tud gondolkozni. Soha nem kapott segítséget tőle. Mereven él benne az az évszázados hagyomány, hogy a házimunka és a gyermeknevelés a nő dolga. Azt nem vette tudomásul, hogy ő is dolgozik, és nem bírja már ezt a sok munkát. – Jaj, de ez nem mentség számára, amikor a fia élet-halál közt lebeg.


Feláll. Nem tud nyugodtan ülni. Ismét az ablakhoz megy. Végre kitárul az ajtó, kilép az orvos, s már mondja is, hogy a gyermek gyógyszermérgezést kapott. Azonnal tudni szeretné, milyen gyógyszereket tartanak odahaza. Gondolkozik, és eszébe jut, hogy a gyógyszeres fiók bár magasan, de a kiságy mellett van! Igen! Elérhette az ágyból! Jaj, hogy erre nem is gondolt! Hiszen azért tette a gyógyszereket a legfelső fiókba, hogy ne érhesse el. Azonnal hazatelefonál. Testvére rohan ellenőrizni a fiók tartalmát. Megtalálja az üres dobozt. Kis rózsaszín tabletták édes bevonattal, nyugtatók, ezek tűntek el belőle. Mennyi lehetett benne? Mennyit evett meg a gyermek? Az orvos tudomásul veszi, sarkon fordul. Miért nem mond semmit?!


Ólomlassúsággal telnek a percek, órák. A tehetetlenséget, azt hogy nem tud segíteni, s az egyedüllétet, már alig bírja. Kiáltani szeretne: – Emberek, ez az én fiam… meg kell menteni… kész vagyok mindenre, akár az életemet adom cserébe, csak mentsétek meg a fiamat! – Nem válaszol senki a néma jajkiáltásra. Kinéz az ablakon. A tiszta, felhőtlen égből ismét sűrűn kezd hullani a hó. A nyugovóra térő nap, bíztatásként, beragyog az ablakon, megvilágítva a hófelhőt. Szinte bénultan nézi a káprázatot, tiltakozna ellene, hogy nem lehet, most nem! Most haldoklik a fiam! Nem ragyoghat a nap az égen!


Csendben nyílik az ajtó. Az orvos halálosan fáradt, de a szeme csillog. Átöleli az asszonyt. Érzi a hideget az átfázott testből.

– Asszonyom, megmenekült!

Értetlenül mered az orvosra. Amaz fáradtan sorolja tovább:

– Egyelőre benn tartjuk, felügyeletre van szüksége, de a fia él. – Rápillant az asszonyra, megragadja s megrázza a vállát: – Asszonyom, a fia él, nem lesz semmi baj! – kiáltja.

A nő csak áll szótlan. Az orvos besiet egy fehér, tiszta hó illatú szobába, kisvártatva hoz egy csésze meleg teát s egy kórházi köntöst. Emezt az asszony vállára teríti, s a két életharcos együtt réved ki az ablakon. – Jövő héten már szánkózni fognak. – Mosolyog, és mosolya melegíteni kezdi az asszony lelkét. De még remeg, a félelem még markolja lelkét, s hirtelen furcsa meleget érez a combján. Vékony, vörös csíkban csurog alá a megfeszített munka, a nehéz vödrök emelgetésének kifakadó jele. Túl sok volt a teher lelkének, testének, nem bírta tovább. Még hallotta az orvos s az ijedt nővérek kiáltozását, aztán mély álomba merült… Aludt. Végre aludt!


A teljes könyv itt elérhető: https://mek.oszk.hu/12100/12118/12118.pdf





49 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page