Világos történelemtudat, lélekerősítő nemzeti értékek – Dr. Cey-Bert Róbert Gyula előadása...

... a Százak Tanácsa ülésén, 2023 február 2-án

A szerző egyik, őstörténetünkkel foglalkozó kötete

Történelmi emlékezet

A világos történelemtudat az erős nemzeti értékek termő talaja. Az időben messze visszanyúló történelmi emlékezetnek stratégiai jelentősége van erős nemzeti értékek kialakulásában, megerősödésében. Minél messzebbre nyúlik vissza egy nép történelmi emlékezete, annál erősebbek a nemzetet összekötő érzelmi szálak, annál jobban teljesít a nemzet a népek versenyében. Japánok, kínaiak, koreaiak, zsidók civilizációs, kulturális, gazdasági teljesítménye a távoli ókorba visszanyúló történelmi értékekre vezethető vissza. A japánok, legyenek azok Nobel-díjas tudósok vagy egyszerű halászok, kivétel nélkül rendületlenül hiszik, hogy a császári dinasztia őse maga a Napistennő Amaterasu Omikami, aki 4000 évvel ezelőtt megteremtette a japán szigeteket és a japán népet. Az ősi mondát történelmi ténynek tekintik, töretlenül hisznek benne. A császári családban és a japán mondavilágban való hit a japán nemzetlélek meghatározó alapértéke.

Szellemi háború a szkíta-hun-magyar történelmi értékek ellen

Az emberiség története az őskortól a mai napig viszályok, hatalmi harcok, háborúk története is. A háborút nemcsak fegyverrel, véres csatatéren vívják, hanem szellemi, kulturális és gazdasági téren is. Kr.e. a VI. században élő kínai hadvezér, Sun Tsu azt tanácsolta az uralkodónak, hogy ne fegyveres háborúban, hanem szellemi síkon győzze le és semmisítse meg az ellenséget. “A legnagyobb fokú művészet az, amikor nem véres csatában, hanem szellemi és lelki háborúban győzzük le az ellenfelet, lélekgyengítő hazugságokkal, uralkodójuk és előkelőik megrágalmazásával, vallásuk, kultúrájuk, történelemtudatuk összezavarásával, lerombolásával.” Mi, magyarok és lovasműveltségű őseink, szkíták és hunok, hosszú idő óta szenvedő alanyai voltunk és vagyunk az ellenünk vezetett szellemi és lelki háborúknak.

Az ókor óta a lovasműveltségű népekre – szkítákra, hunokra, avarokra, türkökre, magyarokra – irigykedő gyűlölettel tekintettek a földművelő kultúrát képviselő szomszédok, fegyveres háborúban képtelenek voltak legyőzni őket, ezért szellemi és kommunikációs háborúval igyekeztek meggyengíteni és megsemmisíteni őket. A rengeteg képtelen hazugság és rágalmazás ellenére, a lovasmüveltségű népek lelkileg sokáig erősek maradtak, mert rendületlenül ragaszkodtak őseik lelki értékeihez. Atilla örökébe, a Kárpát medencébe visszatelepülő magyarokat Európa hatalmai ellenszenvvel fogadták, háborút indítottak ellenük, azonban csúfos vereséget szenvedtek.

A 907-es pozsonyi csata után indult el a magyarok elleni kíméletlen szellemi háború, amely a mai napig folytatódik, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet és az Európai Unió következetes magyarellenessége mindezt egyértelműen mutatja. A trianoni kettős mérce világosan visszatükröződik a magyarellenes brüsszeli jogállamisági vádakban. A X. századtól kezdve “pogánynak” és “barbárnak” kiáltották ki ősi lovasműveltségű értékeinket, beleértve történelmi emlékezetünket is. Sikerrel jártak, a korabeli “cancel” kultúrával lerombolták történelmi emlékezetünk jelentős részét.

Így történhetett meg, hogy 350 évvel a Pozsonyi csata után Anonymus a “Gesta Hungarorum” krónikában meg sem említette a sorsdöntő csatát, amely aztán kitörlődött a nemzet emlékezetéből. A magyar lélek meggyengítésére folytatott háború Mátyás király halála (1490) után felerősödött. A XVI. század első felében a Német-Római Birodalom Habsburg uralkodói fondorlatosan megszerezték a magyar trónt, és az országot több mint 150 éven át csatatérnek használták az Oszmán Birodalom elleni háborúban.

Pusztult a lelkileg meggyengült magyar. János Zsigmond, Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadságharcai nyilvánvalóvá tették a Habsburg udvar számára, hogy az ősi szkíta-hun értékrend még nem tűnt el a magyar lélekből, és ezért elindítottak egy újabb nagyszabású háborút ősi szellemi örökségünk ellen. “Tudományosnak” kikiáltott, szemfényvesztő nyelvi hókuszpókusszal igyekeztek bizonygatni, hogy a magyarságnak semmi köze sincs a szkítákhoz és a hunokhoz, mert valójában az igazi őseink a messzi északon élő, medvetorokat rendező finn-ugor népek. Felejtsük el ősi mondáinkat, ősképeinket, a turulsólymot, a csodaszarvast, a táltoslovat, és elégedjünk meg a kutyaszánon közlekedő, vadkacsa eredetmondákat regélő halászó, vadászó “rokonokkal”. Iskolákban, egyetemeken, magyar és külföldi kiadványokban csak a magyar lelket gyengítő finn-ugor rokonság dogmáját erőltették. Sikeresen dolgoztak, a magyar történelemtudat összezavarodott, megrokkant, a tűzzel-vassal terjesztett finn-ugor történelmi szemlélet a magyar lélek újabb Trianonra lett, végzetesen közeledtünk a magyar nemzettudatot elnyelő feneketlen szakadékhoz.

Ősi szkíta-hun-magyar nemzeti értékek diadalmas visszatérése

Ebben a kilátástalan helyzetben váratlan csoda történt, a Magyarok Istene közbelépett és a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai vizsgálataival új korszak kezdődött a magyar történelemírásban. A Magyarságkutató Intézet archeogenetikai eredményei megcáfolhatatlan érvekkel igazolják a szkíta–hun–magyar történelmi folytonosság tényét. A magyar lélek megmenekült.

A kérdés most az, hogy ezek után mi a feladatunk? Mindannyian érezzük, hogy a szkíta–hun–magyar ősi értékekre épített történelmi szemlélet oktatása, népszerűsítése a magyar lélek megerősödésének egyik leghatékonyabb eszköze lehetne.

Van mit tanulnunk őseinktől.

A szkíta családi, erkölcsi és társadalmi értékek ma is megszívlelendők és érvényesek lehetnek számunkra. A görög Hérodotosz, Kr. e. az V. században azt írta a szkítákról, hogy az igazságosság, az igazmondás, az ígéret és az eskü betartásának a népe, hangsúlyozva, hogy a legbecsületesebb népnek tartja őket a világon. A szkíta eskü szent volt, az eskü megszegése a szkítaság elvesztését jelentette, a legnagyobb vétségnek számított. Ugyanakkor a szkíták a tisztelet, a hűség, az együttérzés, a kegyelmesség és a vitézség népei is voltak. A lovasíjász harcmodor legyőzhetetlen bajnokainak ismerték őket. A szkíták utódnépei, az ázsiai hunok, Atilla európai hunjai és Árpád magyarjai megtartották a szkíta ősök erényeit. Ugyanúgy, ahogyan a szkíták Kr. e. 530-ban, megkegyelmeztek a perzsa császár súlyos vereséget szenvedett hadseregének, 230 évvel később, Kr. e. 200-ban az ázsiai hunok szabadon engedték a legyőzött Kinai Birodalom hatalmas hadseregét, egyetlen foglyot sem végeztek ki, pedig a korban az volt az általános szokás, hogy a foglyul ejtett ellenfél katonáit az utolsó emberig lemészárolták. Hasonlóan kegyelmes volt a legyőzöttekkel a Turul dinasztia legnagyobb uralkodója, Atilla, megkímélte őket, megkegyelmezett védtelenül hagyott fővárosuknak, Rómának (Kr. e. 452).

Bennünk, magyarokban is megvannak a szkíta és hun ősök jellegzetes lelki értékei és tulajdonságai, azonban az utóbbi évszázadok folyamatos agymosása következtében a közösségi tudatalattinkba kerültek és ott rejtőzködnek. Tudjuk, hogy alvó tűzhányókként szunnyadoznak a lelkünkben, legutóbb 1956-ban kirobbanó erővel kitörtek és megmutatták a világnak, hogy él még bennünk a szkíta-hun lelki örökség. A jövő nagy feladata, nemzeti megmaradásunk “sine qua non” feltétele, hogy felébresszük ezeket az ősi értékeket és felhasználjuk őket a magyar lélek megerősítésére, a magyar nemzet Kárpát-medencei újjászületésének a biztosítására.

Ez az ősök által ránk bízott feladat.

Ebben segítsen meg bennünket az Ég Ura! Isten, áldd meg a magyart!