Vukics Ferenc: Amikor a média is hadviselő féllé változik

–

Hűségesebb olvasóink talán még emlékeznek a 2021. nov. 30-án megjelent Az ukrán újságírók ágyúval lőnek c. írásomra, amely Jurij Butusov ukrán „oknyomozó újságíró”-ról szólt, aki annak idején közzétett egy döbbenetes videót: ezen azt mutatja be, amint egy, a Minszki Megállapodás értelmében a válságövezetben betiltott nagykaliberű tarackkal lő az „orosz megszállókra”.

A videó komoly ellenérzéseket váltott ki még az ukránok között is. Az újságíró azzal indokolta tettét, hogy neki, mint ukránnak bosszút kell állnia az 1930-as években bekövetkezett nagy éhínségért.

Már akkor felvetettem a háború civil szereplőinek felelősségét.

A világ szkeptikus része ekkor már tisztában volt azzal, hogy fősodratú sajtó nemcsak hogy nem szabad, hanem kifejezetten az információs hadviselés elemévé válik ebben a kibontakozó konfliktusban. Amikor január 12-én, amikor az Újabb európai háború kapujában vagyunk. Kutya nehéz idők jönnek... c. cikkemet megírtam, magam sem gondoltam volna, hogy a hazugságok ilyen mértékű túlburjánzásával lesz dolgunk.

Az újságírók és a médiában megjelenő „szakértők” felelősségére a A háborúban az emberi méltóság az első, az igazság pedig a második áldozat; a „Vágyvezérelt” hírszolgáltatás – Szabadcikk; és a „TV tábornok” szakértői, katonái, titokszolgái c. írásaimban tértem ki részletesen.

Egy kis emlékeztető ezekből:

Az átlagemberek tájékozódásában sajnos semmit sem segítenek a fősodorban megjelenő „szakértők”, titkosszolgálati szakemberek és tábornokok nyilatkozatai. „Tetszhalott” állapotban tartják a közvéleményt, és valójában csak egy jól átgondolt és megszervezett információs művelet részét képezik. A szándék ezekkel az elemzésekkel csak annyi, hogy a saját lakosságukat arra biztassák, hogy tovább fokozzák a „demokrácia védelme érdekében” hozott erőfeszítéseiket és előkészítsék őket egy világméretű konfliktus elfogadására.

A legendás pénzügyi és geopolitikai cikluselemző, Martin Armstrong szerint most egészen mással kellene töltenünk az időt, mint „vágyvezérelt hírek” befogadásával. Most jött el a felkészülés ideje a 2023-as eseményekre. Armstrong szerint számítógépes szimulációjuk „háborús ciklust” jósol, amely 2023-ban kezdődik, de ez egyben polgári zavargásokat is hoz majd magával. A polgárháborús állapotok leginkább Európát fogják érinteni.

Ahelyett, hogy a hírszolgáltatók hozzásegítenék az embereket ahhoz, hogy megértsék a körülöttük zajló eseményeket és kockázatokat, a média munkatársai „harcoló, kombatáns személyekké” válnak és katonai műveleteket hajtanak végre. Az újságírók is felvették „terepszínű egyenruháikat” és követik a parancsnokok utasításait.

Az Így ölnek embereket az újságírók – A „Butusovvá” vált médiaszakemberekről c. cikkemben arról beszéltem, hogy mára a főáramú sajtó tagjai, a közösségi médiában rémhíreket terjesztők jelentős része maga is „Butusovvá vált”. Az ő tevékenységüknek is legalább olyan pusztító hatása van, mint a kijevi újságíró becsapódó tüzérségi lövedékeinek. Ott akkor arra hívtam fel a figyelmet, hogy a rémhírek terjesztése csak tovább erősíti a harctéri bosszút:

Az igazság képes megbékélést hozni, a bosszú csak önös megelégedésre elegendő. Ezek a hírek a harcoló feleket arra késztették, hogy keményebb bosszút álljanak olyan tettekért, amelyet mások el sem követtek. A harctéren elfogott és egyből kivégzett katonák, az embertelen gonoszsággal megkínzott gyerekek, nők és férfiak ennek a média által vezérelt bosszúhadjáratnak az áldozatai. A „független sajtó” által szándékosan gerjesztett bosszú csak újabb bosszút, még szörnyűbb káoszt, még áthatolhatatlanabb sötétséget szül. A kényelmes karosszékeikben, kávét szürcsölgető és szorgalmasan kattintgató újságíró fel sem fogja, hogy tette miatt a bosszú elrabolja, foglyul ejti, megcsonkítja az embert, az egyszerű emberek pedig csak szenvednek és gyötrődnek mások „parazita” viselkedése miatt.

A média hadviselő féllé vált, így nem várható el tőle, hogy segítségünkre legyen abban, hogy meg tudjuk ítélni azokat a kockázatokat, amelyek a jelenleg zajló konfliktust jellemzik. Ez pedig elképesztően nagy baj. Saját és utódaink jövője múlik azon, hogy „észnél vagyunk-e”.

Nem meglepő, hogy amikor hétfőn és kedden az orosz haderő csapásokat mért az ukrán infrastruktúrára, egyesek csalódottan vették tudomásul, hogy bár a háború kezdete óta azt halljuk, hogy az oroszok kifogytak a rakétákból (ráadásul nincsenek is precíziós harceszközeik) és nincs is olyan ipari kapacitásuk, ami azt pótolni tudná, mégis ilyen kemény választ adtak a krími hidat ért támadásra.

A hírekben Oroszország már belebukott a szankciókba, a hadseregük egészen Moszkváig hátrál, a Föderáció tagköztársaságai már a függetlenségi nyilatkozatukat fogalmazzák. A nyugati sajtó szerint az oroszok robbantották fel a saját gázvezetéküket, a krími hidat és a saját gyáraikat is, mert mindez már a Putyin leváltását követelő elit felemelkedésének a része, az orosz polgárháború kezdete.

Másfelől pedig ugyanez a sajtó fanyalogva kijelenti, hogy sajnos nincs aktualitása annak, hogy a háborúban álló Ukrajna NATO-tag legyen; ugyanakkor az ukrán sajtóval közösen azon dolgoznak, hogy keleti szomszédaink lakosai elhiggyék, hogy már csak egy kicsit kell kitartani, mert a NATO, az EU be fogja őket fogadni. Csak egy kis idő kell és bevonulnak a „szövetségesek, kiverik az oroszokat a keleti megyékből, újjáépítik az országot és néhány éven belül „dán fizetések” és a „nyugati jólét” köszönt be az országba.

Hamis narratívák, doktrínák, a hiszékenység, a félreértelmezett moralizálás uralja a mindennapokat.

Leginkább az ukránoknak kellene látni azt, hogy mi is lesz az országukkal a háború után. Tudniuk kell, hogy mit is kínál nekik a nyugat az erőfeszítéseikért cserébe.

Belegondolni is rémisztő, hogy hogyan fognak ezek az emberek viselkedni, ha rájönnek, hogy becsapták őket és a szép ígéretekből nem valósul meg semmi. Meggyőződésem szerint azoknak kell befejezni a háborút, akik elkezdték. Ahogy Putyin távozásával egy „sokkal keményebb kezű” vezető jönne az oroszoknál, úgy Zelenszkij bukása is egy még kiszámíthatatlanabb Ukrajnát jelentene a jövőben.

Érdemes figyelni az izraeliek reakcióját. Szerintük az európai vezetők és a lakosság elvesztették realitásérzéküket és fogalmuk sincs arról, hogy mit kockáztatnak a jelenlegi hozzáállásukkal. Ők szeretnék távol tartani magukat ettől „az öngyilkos küldetéstől”.

A lakosság tisztánlátását jelentősen befolyásolta a média és az általa közvetített hírek. Ezeket a híreket a brit és az amerikai titkosszolgálat jól meghatározható szándékokkal juttatta el a sajtó irányába. A katonai műveletek részét képezi a saját lakosság befolyásolása is. Ilyenkor már csak azért imádkozik az ember, hogy legalább a vezetők előtt a valódi számok, a valódi felderítési adatok legyenek, és annak ellenére, hogy „propaganda jellegű” nyilatkozatokat tesznek, a döntéseiket valójában mégiscsak valamiféle „valóság” alapján hozzák meg.

Nincs jó érzésem ezzel a feltevéssel kapcsolatban sem. A hazugságok egyik fontos jellemzője az örvénylés, amit keltenek.

A hamis szólamok előbb-utóbb a döntéshozókat is befolyásolhatják és eljuthatunk abba az állapotba, mint amit a magyar választások előtt megtapasztaltunk: az ellenzéki média diktálta a saját politikusainak, hogy miről és hogyan beszéljenek.

Minket „nevelni” csak a valóság tud. Minden tiszteletem azoknak a szakmai műhelyeknek, amelyek a hamis tálalások helyett keresik, kutatják a valóságot és a helyzet számunkra megnyugtató megoldását.