VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Vukics Ferenc: Eső után köpönyeg. Tisztelt Olvasó!



Eddig több mint százezer ember csatlakozott a Fidesz által indított "Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!" petícióhoz. A csapból is ez folyik. Tizenhárom évvel ezelőtt több tízezren dolgoztunk azért nap mint nap, hogy Gyurcsány Ferenc meg legyen állítva. 2009. március 21-én a Magyarok Szövetsége Mozgalom éppen akkor tartotta Zászlóbontó Gyűlését, amikor bejelentették, hogy lemond. A Hősök terén, az akkor összegyűlt közel húszezer embernek Kondor Katalin adta tovább a hírt. (A nagyon független és objektív Népszabadság akkor a demonstrációról azt írta, hogy a Tanácsköztársaságot ünnepeltük.) Óriási üdvrivalgással fogadták a „szemkilövető” távozását.

Mi akkor az ország kifosztását akartuk megállítani, és pontosan tudtuk, hogy minden hónap, amit ez az ember hatalomban tölt, több százmilliárdos veszteséget jelent ennek az országnak. A terveink szerinti előrehozott választásból nem lett semmi. Egy „libatolvaj” éppen elég hiteles személy volt az akkori magyar közvélemény számára, hogy a „rémkoalíció” folytassa a kormányzást és kihúzzák 2010-ig.

Akkor azt gondoltuk, hogy a kormányváltás után Gyurcsány Ferenc számonkérése nem maradhat el, és hogy az egykori állampárt utódszervezetei és az azokat irányító családok soha sem kerülnek a hatalom közelébe. Mára már minden korábbi reményünk szertefoszlott.

Ma Németországban minden nagy párt között teljes az egyetértés, hogy az egykori NDK állampártjának utódszervezete (a Die Linke) nem kerülhet a kormányzás közelébe, és törekednek arra, hogy semmiféle koalíciónak ne lehessen tagja. A magyar pártok és választók azonban nem ilyen finnyásak. Azt csak sejthetjük, hogy a jelenlegi kormánynak miért állt érdekében Gyurcsány Ferencet megtartani a magyar közéletben. Vajon milyen háttéralku következtében nem ül ez az ember még ma sem börtönben?

Tisztelt kormánytagok! Ezt elrontottátok!