top of page
szilajcsiko

Vukics Ferenc: Russian America – Egy emberibb világ elsiratása





„Valéry szerint Leonardo da Vinci olyan ember volt, aki »egy hídra gondolt, ha szakadékot látott« de én olyan korban éltem, amikor a zseni egy híd láttára rögtön a szakadék megvalósításán kezdett tűnődni.”

Márai Sándor



2015-ben, amikor az USA-ból Kanadába repültem, egy torontói földrajztanár ült mellettem a gépen és kedélyesen elbeszélgettünk egymás szülőföldjéről, németül. Akkor még egy kukkot sem beszéltem angolul. A hölgy édesapja német származású volt, ezért ő valamennyire értett németül. Mutattam képeket neki a hazámról, Budapestről és szűkebb lakóhelyemről, Szentendréről. Teljesen el volt ragadtatva, mivel életében nem hallott még Magyarországról. A beszélgetés végén szóba hozta, hogy minden évben bejárja Alaszka egy szegletét, mert imádja az érintetlen természetet. Megkérdeztem tőle, hogy mennyi orosz emlék maradt Alaszkában, mire ő megint furán nézett rám (úgy, mint amikor azt állítottam, hogy van olyan ország, hogy Magyarország). Elővette a telefonját és „ráguglizott” az állításomra, és teljesen meglepődve kérdezte tőlem, hogy ilyen dolgokat meg honnan tudok.

Nem akartam a hölgyet kellemetlen helyzetbe hozni, de férfiasan be kellett vallanom, hogy tanultuk az általános iskolában. Erre ő azt válaszolta, hogy felesleges a diákok fejét ilyen adatokkal tömni, mert neki tanárként sem volt rá soha szüksége. Erre végképp beláttam, hogy inkább a Torontóban várható időjárás felé kell fordítanom a beszélgetés fonalát.

Szóval mifelénk „közismert”, hogy Alaszka, az USA legnagyobb és utolsó előttiként csatlakozott állama eredetileg orosz gyarmat volt. A hajósok évszázadokon át keresték az úgynevezett északkeleti átjárót, amely Szibéria északi partvidéke mentén vezet az Atlanti-óceánról a Csendes-óceánra, s hosszú ideig még azt sem tudták, van-e szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között.


A kutatásban a 17. századtól, amikor az érdekeit féltő Oroszország többé nem engedett idegen hajósokat Arhangelszknél tovább, a kozákok jártak az élen. 1648-ban Szemjon Gyezsnyov a Kolima folyó torkolatától indult keletre, ki is jutott a Csendes-óceánra, de erről szóló jelentése elkallódott. 1728-ban az orosz szolgálatban álló Vitus Bering egyértelműen megállapította, hogy a két kontinens között nincs szárazföldi összeköttetés (a két földrészt elválasztó szoros ma az ő nevét viseli), s 1732-ben egy orosz hajó feltérképezte Alaszka északnyugati partjait. Egy újabb expedíció során, 1741-ben Bering partra szállt egy alaszkai öbölben, ezzel megkezdődött a terület orosz birtokba vétele.

A hatalmas, nagyjából 18 magyarországnyi, természeti erőforrásokban és ásványkincsekben gazdag területet az orosz kormányzat 1867-ben eladta az amerikaiaknak, 7,2 millió dollárért. A közhiedelem szerint Alaszka akkoriban értéktelennek tartott, zord vadon volt, amivel az orosz telepeseknek több gondjuk volt, mint amennyi hasznuk, és ezért adták el. Ez azonban nem teljesen igaz:

Alaszka már az orosz uralom alatt is virágzott, és a cár nevében a helyi ügyeket intéző, nem túl fantáziadús nevű Russian-American Company (RAC) cégnek hatalmas hasznot hajtott.

Ez leginkább a cég első vezérének, az orosz Pizarro néven is ismert Alexander Andrejevics Baranovnak volt köszönhető, aki egész városokat, gyárakat, iskolákat és erődöket építtetett, és virágzó kereskedelmi kapcsolatokat épített ki az őslakosokkal. A cég a fillérekért felvásárolt prémeket, rozmárcsontot (ez az elefántcsontnál is értékesebbnek számított akkoriban) több ezer százalékos haszonnal adta tovább, és remek üzletet csinált a délre szállított alaszkai jégből, illetve a kínai termékek Amerikába szállításából. Az oroszok Alaszka mellett lassan Kaliforniában és Hawaiin is megtelepedtek. Baranov 1818-ban visszavonult, és egy év múlva, 72 évesen meg is halt – a dolgok pedig ekkor fordultak Orosz-Alaszka számára rossz irányba. Az utódok hatalmas vagyonokat sikkasztottak el.

20 év alatt a kipusztulás széléig vadászták a tengeri vidrákat, aminek a prémje a legjövedelmezőbb üzletet jelentette a RAC számára.

Az addigi békés együttélést a helyiekkel felváltották az egyre súlyosabb konfliktusok, majd a vérbe fojtott lázadások. A mesés profitot termelő cég bajba került, és hamarosan a cári udvar anyagi segítségére szorult.

Ironikus módon ekkoriban kezdték el felfedezni az első aranylelőhelyeket, de a körülmények nem igazán kedveztek a kitermelésnek. Időközben kitört a krími háború, s itt az oroszok egyszerre kerültek szembe a britekkel, a franciákkal és a törökökkel. A háborút 1856-ban el is vesztették, a britekkel pedig a konfliktus megmaradt. Ez nem sok jóval kecsegtetett Alaszka számára, hiszen egyrészt ott volt a szomszédjában a mai Kanada nyugati részét elfoglaló, nevében az egykori fennhatóságot máig jelző Brit-Kolumbia, másrészt az Oroszország és Alaszka közti hajózási útvonalakat a brit flotta ellenőrizte. Miközben egyre reálisabbá vált a veszély, hogy az angolok egyszerűen elfoglalják Alaszkát, az 1861-es jobbágyreform részeként a cári kincstár egy rakás pénzt fizetett a felszabadított jobbágyok egykori földesurainak kárpótlásul. Ehhez 15 millió font sterling kölcsönt vettek fel a Rothschild-bankháztól, s ennek a visszafizetése egyre súlyosabb problémát jelentett.

Hat éven át tartottak a titkos tárgyalások a két ország között Alaszka eladásáról, először az amerikaiak által ajánlott ár (5 millió dollár) volt túl alacsony az oroszoknak, aztán közbejött az amerikai polgárháború, így

az üzletet végül 1867-ben sikerült nyélbe ütni. Az ár jelképes 7,2 millió dollár volt, vagyis hektáronként 2 cent. Ennél akkoriban Szibériában egy hektár műveletlen terület 1400-szor került többe. Az amerikai sajtó még ilyen potom ár mellett is hevesen támadta Andrew Johnson elnököt, Alaszkát privát elnöki jegesmedveparknak csúfolva.

Ez azonban nem akadályozta meg a két országot abban, hogy Novoarkhangelszkben (mai nevén Sitka) bevonják az orosz zászlót, és felvonják az amerikait, megpecsételve a világtörténelem legjobb (vagy legrosszabb, attól függ, honnan nézzük) üzletét.

Aztán jött a klondike-i aranyláz, felfedezték a hatalmas olajlelőhelyeket, és ma ott tartunk, hogy Alaszka minden egyes lakója évi 1000-1500 dolláros osztalékot kap az állam bevételeiből, hálából, mert hajlandó ott lakni és képviseli az amerikai érdekeket.

Ma Alaszka az Egyesült Államok egyik leggazdagabb állama, köszönhetően a rengeteg természeti erőforrásának, mint például a kőolajnak, az aranynak és a halnak, valamint a hatalmas kiterjedésű érintetlen vadonjának, s nem kevésbé stratégiai elhelyezkedésének: Oroszországra nyíló ablakként és az Északi-sark kapujaként szolgál.

Hogy mennyire más is lehetett volna a világ, arra jól rávilágít az Alaszka–Oroszország alagút terve.

Valahol 2013 környékén végképp elromlottak a dolgok, de azt megelőzően szó sem volt új „világrendről”, „hidegháborúról” vagy „harmadik világháborúról”. Oroszország nemcsak Európával kívánta minél szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatait, hanem az USA-val is. Most látható csak igazán, hogy mit is vesztett a világ a jelenlegi konfliktussal és, hogy valójában semmiféle globalizációról nincs szó.

A világ végérvényesen kettészakadt, mert a „világ csendőrét vezénylő erők” vagy alkalmatlanok voltak a globalizációs folyamatok menedzselésére, vagy soha sem volt szándékukban ilyen tervek mentén haladni.

2007-ben és 2011-ben még tele volt a sajtó azzal, hogy rövidesen megépül az Alaszka–Oroszország-alagút, amely a Szibériát Alaszkával összekötő, hatezer kilométer hosszú szállítási útvonal része lett volna.

A Bloomberg beszámolója szerint az oroszok a teljes beruházást 65 milliárd amerikai dollárra becsülték. Az alagút ebből akkor 10-12 milliárd dollárt tett volna ki. A tervet 10-15 év alatt akarták megvalósítani. Az orosz gazdasági minisztérium akkor azt nyilatkozta, a cél az, hogy orosz olajjal, földgázzal lássák el az Amerikai Egyesült Államokat.

Egy ilyen alagút tervét már II. Miklós orosz cár is felvetette, vagyis korántsem új elképzelésről van szó. A kétezres évek elején nemcsak az alagútról, de például a két világrészt összekötni szándékozó híddal kapcsolatos tervekről is sokat lehetett hallani. Az eredeti tervek szerint a 102 km-es alagút költségének 25%-át az USA, 25%-át Oroszország állta volna, a maradékra további országok és befektetők jelentkezését várták. Az alagút része lett volna az egész világot átszelő „Trans Global Highway-nek”.



Az ukrán konfliktus eszkalálódása óta egyre vadabb állítások hangzanak el a harcoló felek és támogatóik részéről. A „Trans Global Highway” világa jó ideig nem fog eljönni,

ma pedig ott tartunk, hogy Alaszka, amely a „híd” szerepét tölthette volna be a két atomhatalom között, most a szembenállás egy új helyszínévé válhat.

Oleg Matvejcsev orosz képviselő, Vlagyimir Putyin korábbi kabinetfelelőse, a Kreml tanácsadója a hétvégén követelte, hogy az Egyesült Államok adja vissza Alaszkát, valamint egy kaliforniai területet, amellett, hogy jóvátételt kellene fizetnie Oroszországnak. Oleg Matvejcsev, az állami duma tagja az orosz állami televízióban vázolta fel az Egyesült Államokkal és Ukrajnával szemben támasztott követelések sorát, miután Kijev „demilitarizálása befejeződött". Érvelése szerint a háború miatt bevezetett szankciók okozta gazdasági kár miatt lenne jogos Moszkva követelése – írja a Fox News.

A Matvejcsev által hangoztatott követelések között szerepel Alaszka visszaadása, amelyet az Egyesült Államok 1867-ben vásárolt meg az Orosz Birodalomtól, valamint a San Franciscótól 90 mérföldre északra fekvő kaliforniai Fort Ross egykori orosz település is.


„A szankciók és maga a háború által okozott károk jóvátételén kellene gondolkodnunk, mert ez is pénzbe kerül, és vissza kellene kapnunk" – mondta Matvejcsev egy vasárnapi interjúban.


Azt is követelte, hogy „adják vissza az összes orosz tulajdont, az orosz birodalom, a Szovjetunió és a jelenlegi Oroszország tulajdonát, amelyet az Egyesült Államokban lefoglaltak". Tovább is ment a jóvátételi listával: mivel Oroszország fedezte fel az Antarktiszt, azt is elcsatolná, holott az jelenleg nemzetközileg független terület. „Amerika mindig emlékezzen arra, hogy van egy része az országának, amely eredetileg orosz terület volt: Alaszka" – mondta az alsóház elnöke.

Ma a „szép új világ” helyett újra felerősödni látszik a nukleáris retorikát idéző fenyegetések módszertana, miközben Washington tovább fokozza az ukrán hadseregnek szánt fegyverszállítmányokat, és a Biden-kormányzat támogatja az orosz tisztviselőkkel szembeni, nemzetközi büntetőbíróság előtti vádemelést.

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és az orosz Biztonsági Tanács jelenlegi titkárhelyettese „Isten haragjára" figyelmeztetett, ha az Egyesült Államok „nemzetközi bíróságot” hozna létre az ukrajnai orosz háborús bűnök kivizsgálására. „Abszurd az az elképzelés, hogy meg kell büntetni egy országot, amely az egyik legnagyobb nukleáris potenciállal rendelkezik. És potenciálisan veszélyt jelent az emberiség létére" - jelentette ki szerdán.

Pjotr Tolsztoj, az Állami Duma alelnöke odáig ment, hogy népszavazást javasolt Alaszka hovatartozásáról, hasonlóan a 2014-es krími népszavazáshoz.

Érdekesség, hogy a kereszténység legkorábbi formája, amely elérte a helyi aleut bennszülötteket, az orosz ortodoxia volt. Ez még mindig kiemelkedő hatású vallásnak számít Alaszkában. Az orosz kultúra bizonyos elemei még a mai napig megmaradtak a helyi bennszülöttekben.

Noha az „Alaszka visszatéréséről” szóló szólamok feleslegesnek tűnnek, az orosz médiában korábban nyilvános vita folyt arról, hogy Moszkva egy napon visszaszerezheti-e Alaszkát.

És akár hisszük, akár nem a valóság az, hogy az Obama adminisztráció idején a Fehér Ház hivatalos honlapján megjelent egy angol nyelven írt petíció, amely Alaszka elszakadását és Oroszországhoz való visszatérését kéri. Eddig több mint 37 000 aláírást gyűjtöttek össze – vagyis annak a 100 000-nek több mint egyharmadát, amely ahhoz szükséges, hogy az amerikai kormányzat hivatalosan válaszoljon.

Az ukrán konfliktus kezdete előtt idehaza megfogalmazódott az a gondolat, hogy ha Amerika háborúzni akar Oroszországgal, akkor azt ne a mi szomszédunkban tegye, hanem próbálják ki magukat Alaszkában. Ma már megint ott tartunk, mint ötvennyolc évvel ezelőtt. Akkor, 1964. március 27-én történt a világ második legerősebb földrengése: 9,2-es magnitúdójú földmozgás rázta meg Alaszkát. Több mint négy percen át rengett a föld, több mérőműszer felmondta a szolgálatot. A váratlan földmozgás az emberekben a katasztrófán túl egyéb félelmeket is felébresztett. Akkor a hidegháború időszakát élték, így az első pillanatokban sokan az oroszok támadásának vélték a földrengést. A két országot összekötő alagút és híd terve és a mi „szép új világunk” álma is végleg a kukába került. Jön helyette az „új világrend”, ami bizonyára erősebb földindulást fog okozni, mint amekkorát a 9,2 -es földrengés produkált akkor.





497 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page