VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

„A Covid19-világjárvány rámutat arra, amit mindannyian tudunk: a patriarchátus évezredeinek eredménye egy férfiak által uralt világ, férfiak által uralt kultúrával, ami mindenkinek árt – nőknek, férfiaknak, lányoknak és fiúknak egyaránt” – írja a Twitteren nem valamely monomániás, frusztrált feminista, nem is egy szárnyát próbálgató (a célon néha még esetlenül túllövő) CEU-...

Niedermüller „Rémisztő képződmény” Péter lesújtva adta hírül a napokban: az OECD legfrissebb felmérése szerint a magyar társadalom „messze a legelutasítóbb” a kulturális és társadalmi sokféleséggel szemben. A most épp egy antiszemita, cigányellenes képviselőjelölt mögé beálló DK politikusa határozottan rámutatott: ez a tragikus eredmény az Orbán-kormány „antiszemitizmust, c...

Öt éve ilyenkor egy szíriai kurd kisfiú holttestét vetette partra a víz Törökországban. A hároméves Alan Kurdi apja ekkoriban már két éve Törökországban élt és dolgozott, a családegyesítésre is rendben sor került; akár véglegesen be is rendezkedhettek volna, csakhogy a kis Alan apja Kanadába vágyott. De nagyon erősen. És mivel vízumot nem kaptak, úgymond nem volt más válasz...

„A modern világ tele van a régi jó keresztény erényekkel, melyek megháborodtak.

Éspedig azért háborodtak meg, mert elszigetelték őket egymástól, és mindegyik a maga kósza útjára kelt.”

(G. K. Chesterton)

Olvasom, hogy a napokban munkába áll a Földközi-tengeren a legújabb migránsbeszállító hajó, a Sea Watch 4. Ami nem lenne különösebben érdekes (business as usual), csakhogy ezt...

Kiirthatatlannak tűnik a toposz: van a fejlett, gazdag és kiszámítható Nyugat, a kisimult arcú jólét birodalma, illetve vagyunk mi, a csóró vidéki rokonok, akik teperünk folyamatosan, de csak nem közeledünk. Ami nyomokban, a felszínen tartalmaz bizonyos igazságmorzsákat – tény, hogy létezik arrafelé 1-2 hely, ahol a reggeli csúcsforgalomban buszra szállván megcsapja arcunka...

(...) Mindenesetre ha most az lesz az új módi, hogy a gondolatszabadság jegyében mindenféle híres emberek naplóiban és levelezésében kutakodunk, hátha tartalmaznak nyomokban egy kis fasizmust, akkor sajnos könnyen előbukkanhatnak efféle szövegek (idézem): „a n_gerek, az afrikai faj csodálatos példányai, akik annak köszönhetően őrizték meg fajuk tisztaságát, hogy kevéssé haj...

Karanténos időkben az esendő katolikus, aki (bár szilárdan eltökélte, hogy nem, idén már tényleg nem hagyja a nagyhétre) addig várt a húsvét előtti szentgyónással, míg végül ugrott a lehetőség, kénytelen magának keresni valamiféle vezeklési módot.

Ezért aztán szorgalmasan nézem a „Kinyilatkoztatások az Apró-villa padlásáról” című reality sorozat napi epizódjait.

Szenzációs a...

Magam sem vagyok egy feketeöves virológus-epidemiológus, ezt előre kell bocsátanom. Mégis úgy vélem, pandémia idején az internet kormányellenes majréval történő teleköhögése ellenjavallt. Nyugodtan önkéntes karanténba lehetne helyezni egy időre az uszító jellegű megnyilvánulásokat – jól el lesznek ott, ne féltsük őket, legfeljebb elpárolognak belőlük a toxikus sületlenségek...

Hiányzik még valamelyik ajándék? Lepje meg szeretteit egy életre szóló Élménnyel! Tegye őket egy valódi közösségi esemény részesévé, ahol akár 90 000 másik emberrel közösen törlik el a rasszizmust, számolják fel az éghajlatváltozást, tesznek egyenlővé minden embert és váltják meg úgy ámblokk a bolygót 2020. június 12-én este hat körül! Itt vásárolhatja meg a belépőt, 29,95...

Please reload