VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

2020/09/29

Azt tanultuk az iskolában, hogy az abszolutizmus „csúnya” dolog, és milyen jó, hogy jöttek a derék „polgári forradalmak”, és megfékezték a zsarnok királyokat. Az angol királyt 1649-ban, a francia királyt 1793-ban ezért ki is kellett végezni, de hát így fordulhattak csak jóra a dolgok. Ami azonban valóban végbe ment az, az, hogy a globális pénzhatalmi struktúra csapdába csal...

 Tisztelt Olvasó!

Örömmel hirdetjük, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársaival közösen elkészített munkánk, a 

Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón: 56 meghurcolt áldozat esetleírásával, dokumentumokkal, fényképekkel és a 2002-2010 közötti állami szabadságjogi jogsértésekről sz...

Elhalálozásaink okainak statisztikai változása

A tavaszi bezártság pozitív hatással volt az ország egészségi állapotára. Többen születtünk és kevesebben haltunk meg, mint az előző években. Az elhunytak között a 65 évnél idősebbek aránya sem nőtt meg, tehát nálunk nem lehet érdemben több koronavírusos haláleset, mint amennyit a hivatalos számokból láthatunk Ez jó hír.

 A minde...

Mi sem mutatja jobban, hogy igazuk van azoknak, akik a genderlobbi hazai megerősödésétől tartanak mint az, hogy minden fronton és a legalpáribb módon támadják mindazokat, akik megszólalnak az LMBTQP propaganda terjesztése ellen.

Schittl Eszter és Dúró Dóra mellett Budaházy Eddát is mocskolják és fenyegető üzenetekkel támadják a hazai toleranciabajnokok, mióta határozottan sz...

London és az északi részek teljes társadalmi bezárása „elkerülhetetlen”. A szakértők szerint a kormány eddig csak halogatta a határozottabb fellépést, mert tartottak a közvélemény ellenkezésétől. A miniszterek vészhelyzeti tervet dolgoznak ki, amelynek értelmében a kocsmák, éttermek és bárok legalább két hétre bezárásra kényszerülnek, csupán az egy háztartásban élők tartózk...

Minden emberi számítás szerint Soós Zoltán lett Marosvásárhely új polgármestere, aki a párhuzamos szavazatszámlálás alapján toronymagasan megverte ellenfelét. A leendő városvezető szerint ezzel véget ért a Dorin Florea polgármester húszéves uralmához fűződő rendszer, a város "a korrupció és a keresztapák felett" aratott győzelmet.

(...)

„Azt ígértem minden marosvásárhelyi po...

Kifejezetten jól szerepelt az RMDSZ és a magyar közösség a romániai helyhatósági választásokon. Kelemen Hunor pártelnök a legnagyobb győzelemnek a marosvásárhelyit tartja, és szkeptikus Temesvár új, német polgármesterével kapcsolatban.

(...)

Tovább a cikkhez

A lélektan tudománya monokauzálisnak nevezi azt a gondolkodásmódot, mely az élet összetett jelenségeinek magyarázatát rendszerint egyetlen okra vezeti vissza. Ennek a szakszónak legjobb tudomásom szerint nincs magyar megfelelője, egysíkú, korlátolt gondolkodásnak lehetne nevezni a köznyelv szavait használva.

     Sajnos ez a legáltalánosabb, legjellemzőbb gondolkodásmód, ugy...

2020/09/27

Miközben a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói lassan egy hónapja blokád tartanak egy állami fenntartású intézményt, és ezen tevékenységükhöz naponta kívánnak sok sikert közéleti szereplők, ezen politikusok, színészek, és más művészek a hallgatók törvénysértő magatartásához is asszisztálnak. 

Az egyetem elfoglalása az emberi méltóságot sértő, a bűncselekményt m...