VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

2020/08/12

(...)

–  Érdekli önt a politika?

–  Igen, ha lehetőség van a politika alakítására. Már 16 éves koromban is politika iránt érdeklődő zenész voltam, és a mai napig az vagyok. A politikai élet felszínén zajló kicsinyes, destruktív vagdalkozás idegesít. Jómagam a hidegháború gyermeke vagyok, és nagyon hálás vagyok azért, hogy Reagennek és Gorbacsovnak sikerült átszakítaniuk a vas...

2020/08/07

Az egyenlőség jelszava az eredeti felfogásában, alapvetően a törvény előtti egyenlőséget jelentette, ahogy Petőfi is meghirdette ezt ismert versében: „Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet”.

A nyugat-európai társadalmakban a született nemességnek más törvény járt, mint a birtokában lévő embereknek, ezért a törvény előtti egyenlőség ugyanolyan valóságos össz...

2020/08/05

 A szabadság fogalma él minden egyénben, az élet alapkövetelménye, de nem jelentheti azt, amit a volt szocialista társadalomban így fogalmaztunk meg: szabad ország szabad polgára azt teszi, amit szabad.

A hűbéri Európában a szabadság meglehetősen korlátozott érvényességű fogalom volt. Ha egyáltalán beszélhetünk ennek a fogalomnak az akkori érvényességéről, akkor elsősorban a...

A közelmúltban elhunyt Roger Scruton korunk egyik kiemelkedő konzervatív gondolkodója. Emléke előtt e helyütt magyar nyelven legutóbb megjelent kötetének (Futóbolondok, csalók, agitátorok. Az újbaloldal gondolkodói) elemző bemutatásával tisztelgünk.

E köny­vében Scruton arra tett kísérletet, hogy múlt századi és kortárs újbaloldali gondolkodókról adjon átfogó képet. A kötet...

2020/01/08

Nick Hanauer amerikai milliárdos azt a neoliberális gazdasági rendszert kárhoztatja, amely őt a világ legfelső ezrelékébe emelte. Szerinte ez a közgazdaságtan nem csak hibás, hanem elmaradott is, mert kiderült, hogy nem a tőke teremti meg a gazdasági növekedést, hanem az emberek; nem az önérdek mozdítja elő a közjót, hanem a kölcsönösség és nem a verseny biztosítja a jólétü...

2019/11/09

A vizitet kísérő tüntetések színvonalával akár Marx elvtárs is maximálisan elégedett lehetne.

  

Nekem ez már nem fog menni… Nem hiszem, hogy hatvan felé közeledve még egyszer neki kéne állnom, hogy mindent másképpen gondoljak erről a világról. Talán nem is dolgom ez már nekem.

Nézem ezt az Erdoğan elleni tüntetést. Csak mellékesen jegyzem meg: Putyin budapesti látogatása...

Please reload

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek