VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

2020/07/31

Ötgyermekes, katolikus édesapaként kell a számítógép elé ülnöm és nyílt levelet írni önnek, aki akár a gyermekem is lehetne. Sokszor láttam, hallgattam előadásait, gondolatait, s örömmel tapasztaltam, hogy hit és erkölcs dolgában milyen magas szinten és érzékenységgel tudja a fiatalok nyelvére fordítani azt a kétezer éves tudást, amelyet magáévá tett teológiai tanulmányai s...

„Jézus is tüntet az Indexért” – olvasom egy magát keresztényként definiáló fiatal amazontól, aki a fenti megjegyzést egy olyan kép alá helyezte el, ahol együtt szelfizik napjaink egyik „sztárpapjával”. Ezek után az atya sem akart lemaradni, és írt egy kis szösszenetet „Vére rajtunk” címmel.

Ugyan én csak egyszerű, mezei hívő vagyok, de azért a két fenti hasonlatot kissé erős...

2020/07/28

Alapvetően roppant keveset tudunk a mítoszok születéséről, eredetük az íratlan történelem távolába vész. Homéroszról például nem tudjuk, élt-e egyáltalán, csak az tűnik biztosnak, hogy vak volt. Most azonban, egy röpke pillanatra betekinthetünk e folyamatba, hiszen, itt és most, velünk születik egy új legenda: az Index című kiadvány halálának mítosza. 

(...)

A kiadvány évek ó...

2020/02/21

Mintegy ötezren tüntettek a Google budapesti központja előtt csütörtök este a techóriás által alkalmazott cenzúra miatt. A mára nemzetek felettivé vált, az egész életünket átszövő, saját szabályait másokra is ráerőltető cég nemrégiben felszólítás vagy figyelmeztetés nélkül törölte a PestiSrácok.hu videócsatornáját, majd pár nappal később az újonnan létrehozottat is. Mindez...

2019/12/04

Szerző:

Rendszeresen érik olyan vádak az Orbán-kormányt, hogy lenyúlta a médiát, meg propagandát csinál, mindenhol csak a jobboldali médiát lehet olvasni, hallani, látni, és a szegény ellenzéki pártok médiái pedig el vannak nyomva.

 
Állandó téma Brüsszelben a jogállamiság témakörben a magyar média helyzete és az, hogy Orbán Viktor lábbal tiporja a sajtószabadságot.

Nos, akkor nézzük...

Olvasom a mandiner.hu friss hírét, hogy kötelezni fogja az iskolákat a szólásszabadság biztosítására Donald Trump; ezt ígérte hétvégi beszédében az amerikai elnök.

Pestiesen szólva: nem semmi hír. A régi – nem feltétlen szép – világban ez azért még másképpen volt: általában a hatalom prüszkölt a sajtószabadságtól, és lejjebbi szinteken, például egyetemeken lázadoztak a diáko...

2018/11/18

Szerző:

Steve Bannon egy edinburghi nemzetközi híradós konferencián beszélt arról, hogy tiszteli és hősnek tartja Orbán Viktort, és szerinte Magyarországon szabad a sajtó. Donald Trump korábbi főtanácsadója a konferencia után exkluzív interjút adott az RTL Híradónak.

Kotroczó Róbert: Többször említette, hogy Orbán az Ön hőse.
Steve Bannon: Az egyik.

KR: Kit tart még hősnek rajta kívü...

2018/10/05

Jönnek most az elemzések, a politikai magyarázatok, a kommentek, mindenki osztja az észt, hogy mi is történt Strasbourgban, mi is történt a demokrácia fellegvárában, és mi történt a Néppártban, ami persze érthető egy ilyen nagy horderejű dologban. De én nem csatlakoznék az elemzők tömegéhez, inkább személyes hangú, Kegyedhez intézett levélben reagálok a történtekre.

Szépsége...

Please reload

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek