VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Nem igaz, hogy csak integrálással lehet felemelni a leszakadó társadalmi rétegeket Rubovszky Rita, az integrált óvodát működtető Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont igazgatója szerint, aki a Mandinernek adott interjúban rámutat: ha az ünnepelt harlemi modellben is csak feketék vesznek részt, akkor a hazánkban sem lehet probléma, hogy csak cigányok járnak egy iskolába....

2020/02/23

Szerző:

Nem volt szegregált az a csörögi osztály, ahol a gyöngyöspataihoz hasonlóan a cigányoknak kártérítést ítélt meg a bíróság. A Pest megyei településen a HírTV-nek több, az osztályba járó egykori diák is egybehangzóan állította: romák és nem romák együttesen tanultak. A csörögi romákat szintén az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány segítette a perben, ahogy a gy...

AZ EP-ALELNÖK SZERINT HAZÁNK SOKAT TETT A ROMÁK ÉS A SZEGÉNYEK TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁÉRT.

Nem kellenek olyan hangadók, akik azért utaznak Gyöngyöspatára, hogy ott látványosan elsírják magukat. Ugyanezen civil szervezetek a baloldali kormányok idején egy szót sem szóltak. Egy civil szervezet csak akkor avatkozzon bele a romák érdekképviseletébe, ha ahhoz érdemben hozzá tud a...

2020/01/10

Csütörtök este az ATV stúdiójában Gyurcsánynénak először összeszorult a gyomra, később megállt az esze (csütörtököt mondott), miután tudomására jutott, hogy Magyarország miniszterelnöke a gyöngyöspatai cigány gyerekeket ért szegregáció okán született bírósági ítéletről a következőket merészelte mondani: „Az ügy sérti az emberek igazságérzetét, ez nem maradhat így, az bizony...

A szegregáció akkor szegregáció, ha rákényszerítik egy adott közösségre, felülről, hatóságilag. A spontán szegregáció: nem szegregáció. 

Miután Amerikában lezajlott a polgárjogi küzdelem, amely a kötelező, államilag fenntartott szegregáció ellen küzdött a déli tagállamokban, a feketék végre bármelyik iskolába beírathatták gyermeküket, bármelyik templomba betérhettek az Urat...

2020/01/08

Forrnak az indulatok Gyöngyöspatán, miután elterjedt a hír, hogy arra kötelezték a várost, január 17-ig összesen százmillió forintot fizessen a helyi általános iskola szegregációs ügyében érintett 62 cigány tanuló családjának. A Kúria közben közölte: nem döntött még kártérítésről az önkormányzatot is érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben.

A várost kora...

2020/01/07

Eltelt az idő, tíz év, és itt állunk egy ítélettel. Amely ítélet szerint a gyöngyöspatai „szegregált” cigányoknak százmillió forint kártérítés jár, amelyből nyolcvanmilliót Gyöngyöspata önkormányzata, a maradékot a tankerület köteles kifizetni. Az önkormányzat éves bevétele negyvenmillió forint. Vagyis most kétévi bevételt kell odaadni a helyi cigányoknak, akik „elszenvedté...

Fehér hollónak számít az a saját közegében is elismert szociálpolitikus, aki képes a liberális értelmezési ketrecből kilépve, a józan hétköznapi tapasztalattal összhangban súlyos társadalmi krízisekben segíteni. A Máltai Szeretetszolgálatot fertőzte meg legkevésbé a szakma nagy részét jellemző liberális elfogultság.

A szív és a józan ész a máltaiaknál kéz a kézben jár, és ez...

Változott tehát a széljárás Amerikában, és az elmúlt évtizedek csupán arra voltak jók, hogy a fehér ember teljes defenzívába szoruljon, hogy ne a rátermettség számítson egy munkahelyi állás betöltésénél, hanem az, hogy megfelelő arányokban képviselje magát minden rassz egy munkahelyi közösségben. Az nem baj, ha nem feltétlenül ért hozzá, lényeg, hogy lehessen színes, boldog...

Please reload

MOGY-embléma_2019.png