Mintegy négyévenként arra kényszerülünk, hogy új szerkesztési felületre költözzünk. A program multi gazdája – érthető megfontolásból – mindig igyekszik lépést tartani a legfrissebb piaci kínálatokkal, s egy idő után nem támogatja a korábbi változatok életben maradását. Tehát mintegy négyévenként újra és újra döntési helyzetbe kerülünk: mit tegyünk? Folytassuk Szilaj Csikónk önkéntes, ráadásul fizetős fenntartását, vagy hagyjuk az egészet elenyészni?

 

Alig pár száz főre tehető hűséges olvasóink száma, a tömegmédia világában – mondhatni – igazán nem sokat számít szerény jelenlétünk. S egy ilyen átállás a megmaradt néhány munkatárs számára meglehetős erőfeszítés. Újra rá kell jönnünk, hogy amit tálalni szeretnénk, hol s hogyan tudjuk megfelelőképp formába önteni, s újra meg kell tanulnunk a különféle fogásokat, nehogy elrontsunk valamit, de ne is rabolja el túl sok szabadidőnket a megjelenítés.

 

Végül aztán igazából egyetlen szempont szokott a maradásunk, a kitartásunk mellett dönteni: az a tudat, hogy jó ügyet szolgálunk, s hogy eddig is rendre jó lóra tettünk.

 

Amikor a Magyarok Szövetsége nyomtatott hetilapjaként először láttunk napvilágot, a világ dolgaiból számos olyan összefüggésre mutattunk rá, amelyek a főáramú sajtó számára csak jóval később vált témává és nyilvánvalóvá. Ma már ritkábban, de mégis előfordul, hogy ki kell állnunk olyan civil törekvések mellett, amelyeknek nincs elég főáramú elfogadottsága és támogatottsága. Sosem tudhatjuk, hogy nem éppen a mi kiállásunk lendít-e akkorát egy-egy ügyön, hogy az végül sikerrel révbe érhet.

 

Bösztörpuszta újfent feltámadt szervezőinek – Vukics Ferenc vezénylésével – immár van saját honlapjuk. Elérhetőségét – a MOGY-hoz kapcsolódva – ki is tettük nyitóoldalunkra. A Magyarok Országos Gyűlése augusztusban esedékes Szilaj Csikó különszámának megszerkesztéséhez is inkább csak segítséget nyújtunk majd, és másoknak – fiatal, lelkes, ügyes barantás vitézeknek – hagynánk a munka dandárját és felelősségteljes irányítását.

 

Mi pedig többé-kevésbé azt igyekszünk csinálni, amit legutóbbi megújulásunk idején is: közkinccsé tesszük olyan hozzánk eljutó vagy magunk felfedezte híreket, cikkeket, elemzéseket, irodalmi alkotásokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy általuk, ha csak hangyányit is, de mégis csak jobb irányba terelhető a közvélekedés és a közérzet.

 

Hogy mindjárt egy jó példával támaszthassam alá mondandómat, bemutatok Önnek, tisztelt olvasó, egy fél meghívót. (Küldője kérte, hogy a cég nevét és a program helyszínét és időpontját tartalmazó másik felét ne tegyem nyilvánossá.) Számomra egyértelműen bizonyítja azt, hogy mi, nemzeti érzelmű s elhivatottságú szilajcsikósok – másokkal együtt – nem hiába fáradoztunk; s ha tovább folytatjuk, az sem lesz hiábavaló. A korábban megvetett s nem egyszer szégyellt nemzeti gondolatok és érzések mára már – hála Istennek – annyira polgárjogot nyertek, hogy hazai menő vállalkozó is bátran zászlajára tűzi, s nem fél attól, hogy netán majd a zsebe bánja. 

 

Így hát újra ringbe szállunk. S ha Önnek is kedve támadna hozzá, tartson velünk, tisztelt Olvasó!