Schiffer: Az euró sürgetése nettó hazaárulás
Az euró nem kedvez a félperiféria országainak, a helyi társadalom szembekerült a multikkal, a kártékony lobbitevékenység pedig belülről bomlasztja az Európai Uniót – mindez a „zöld technológiai forradalom” küszöbén. De mi az ökopolitikai álláspont? Hova álljanak a zöldek a vitás kérdésekben? Többek között ezek a témák kerültek elő Schiffer András és Lányi András előadásain. Tudósításunk!
A Karátson Gábor Kör és az ELTE TáTK humánökológia szak ismét megrendezte a Tanácstalan Köztársaság vitaestet. Az előadóterem megtelt Lányi András filozófus és Schiffer András, volt LMP-s országgyűlési képviselő és ügyvéd vitájára, melynek aktualitását az adta, hogy most veszi kezdetét a következő ötéves ciklus az Európai Unióban.
A kérdés az volt: hová helyezkedjenek a zöldek, amikor a diskurzus az „Európai Egyesült Államok, vagy Nemzetek Európája” ellentét körül forog?
Milyen lenne az ideális Európa a zöldeknek?
Schiffer András bevezetőjében rögtön visszaugrott az időben, egészen az Európai Gazdasági Közösségig. Ez az időbeli kitérő azért volt fontos, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a korai EU egy olyan szabadkereskedelmi logikára épülő közösség volt, amely hasonló fejlettségű országokat tömörített magába. A terjeszkedés során azonban olyan félperifériára szorult országokkal bővült, akiknek a felzárkózása nagyban különbözött a magországok geopolitikai érdekeitől.
„Érdemes először számba venni, hogy mit adott a félperifériának az Unió fundamentumát jelentő négy szabadság elve: az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása” – hangsúlyozta Schiffer, aki szerint „hazugság lenne letagadni, hogy az EU-tagság hatalmas előnnyel járt. A csatlakozás nélkül esélyünk sem lett volna rá, hogy a tervgazdaság romjain létrejött elképesztő technológiai hiányt részben ledolgozva elérjünk arra a fejlettségi szintre, ahol ma vagyunk”.
A volt LMP-s politikus szerint azonban az ökopolitikai álláspont inkább az, hogy a négy szabadság helyett a három felelősség elvét kell szem előtt tartani: a földért, társadalomért és a fogyasztókért való felelősség elvét. Az emberekért kellene kiállni a tőke és a nagyvállalatok uniója ellen. Előadásának fókuszában elsősorban azok a témák álltak, amiket hiányolt a mostani uniós választási kampányból. Az egyik a valutaunió kérdésköre volt: Schiffer meggyőződése, hogy október 13-a után az euró bevezetésének kérdése a magyar politikai közbeszéd középpontjába fog kerülni. Joseph Stiglitz közgazdász nyomán kiemelte, hogy az euró két kulcsfontosságú monetáris politikai eszköztől fosztja meg az államokat: a valutaárfolyamok szabályozásától, valamint a jegybanki alapkamat meghatározásának szabadságától. Ha erről egy ország lemond, a szuverenitásából veszít.
„Azok a pártok amelyek az euró minél korábbi bevezetését követelik, nettó hazaárulást követnek el” – fogalmazott kíméletlenül az egykori LMP-s politikus.
Az euró bevezetése Schiffer András szerint növelte a távolságot a fejlődő és leszakadó országok között.
Utóbbiakban magas munkanélküliséget, jólét helyett megszorításokat, felzárkózás helyett pedig növekvő különbségeket eredményezett. A közös valuta ugyanis nem jelent azonos reálértéket. Nem engedi meg azt, hogy a jobban teljesítő gazdaság (például a német) valutája felértékelődjön a gyengébbel szemben. Ennek hiányában az euró az erős gazdaság számára alulértékelt, ez pedig további versenyelőny az erősebb gazdaságok számára. A gyenge gazdaság végtére is az erősebb adósává válik (lásd Görögország példáját). Tisztán látszik, hogy a két legnagyobb haszonélvező gazdaság, a német és holland hatalmas kereskedelmi- és fizetési bérlet többletet halmozott fel, nincs korrekció az euró nominális árfolyamában, ez pedig fékezi a félperiféria felzárkózását.
Mit eredményez ez?
Ha meg akarjuk tudni a választ, nem kell messzire menni, elég megnézni Szlovákia példáját. Jóléti kiadásokat, béreket, nyugdíjakat csökkentenek, „azaz megszorító neoliberális gazdaságpolitikát kénytelenek végezni a versenyképesség megőrzésének érdekében – világít rá Schiffer. – Van egy olyan politikai rutin Magyarországon, hogy ha baj van a magyar belpolitikában vagy rosszul érezzük magunkat az aktuális kormány alatt, akkor a külföldet hívjuk segítségül. Ez teljes tévút! A tűzzel játszik egy félperifériás ország, ha azt gondolja, hogy ha mindenféle megfontolás nélkül föladja a monetáris szuverenitását, akkor egy csapásra minden gondja megoldódik.”
A másik hangsúlyos téma a szabályozatlan lobbi kérdése volt. Az előadó felhívta a figyelmet a Rablás Brüsszelben című kötetre, amelyet José Bové, az európai zöldek EP képviselője pár éve jelentetett meg a BioTech ipar nyomulásáról.
(...)
Lányi a múltban, a jelenben és a jövőben élő világrégiókról
Lányi András tágabb perspektívából indította az előadását. Felvázolta, hogy jelenleg négyféle berendezkedés van fenntartva a bolygónkon. Az első típus: Amerika (Trump és Bolsonaro esete), az a földrész, amelyik egyértelműen a múltban él. „E típus számára a végtelen növekedés, a maximális hatékonyság és maximális kiaknázás a legfőbb érték. Ennek a környezetre gyakorolt hatását ismerjük” – jegyezte meg.
A második típusba a posztkommunista diktatúrák (Oroszország és Kína) tartoznak. Lányi szerint ezek az államok a jelen nyertesei, hiszen felismerik azt, hogy a szabadkereskedelmi gazdasági világrendszerben a legfőbb komparativ előny az olcsó munkaerő, azaz az alacsony életszínvonal és az engedelmes állampolgár.
„A klímakatasztrófa szempontjából ezek a posztkommunista diktatúrák nem kevésbé kártékonyak, mint a kommunista diktatúrák voltak.”
A harmadik az iszlám világ (Indonéziától, Észak-Afrikáig, és Lányi ide sorolja Fekete-Afrikát is) – ezek az államok pedig már a „jövőben élnek”, ahol már lezajlott a népességrobbanás, ami fenntarthatatlan túlnépesedést eredményezett, és az ökológiai katasztrófa teljes erővel zajlik: elsivatagosodás, a biológiai sokféleség eltűnése, állatfajok kihalása. „Ennek megfelelően, szintén a jövő egyik előképe, a Mad Max-jövő, az állandó létbizonytalanság.”
És végül Európa, amely esetében Lányi szerint a létforrásainak megmentése kellene, hogy a közbeszéd elsődleges tárgya legyen. A filozófus szerint nem véletlen, hogy
a meghatározó európai pártok (szocialista, konzervativ, liberális), már alig különböztethetők meg egymástól.
(...)
És a zöldek hová álljanak?
Lányi szerint a fennálló világrend leglátványosabb alternatíváját és kritikáját az új populista pártok adják. „Azt kell mondanom, hogy nem véletlen, hogy ezek olyan tökéletesen közömbösek mindenfajta ökológiai problémával szemben, ugyanis ez a fajta populista demagógia valójában a rendszer stabilizálásán dolgozik. Magát a problémát megpróbálják a rendszer belső igazságtalanságával magyarázni. Az mondják, a gonosz kapitalisták, az elit és a multik igazságtalanul és aljas módon pazarolnak. Az volna az igazságosabb megoldás, hogyha a nép kezébe kerülne a hatalom, és elzavarnánk az elitet.”
A filozófus szerint ez nem más, mint küzdelem a multik által korrumpált és uralt bürokrácia, valamint a nemzetállamok között, amelyek a saját függetlenségüket védik. Nemzeti burzsoáziák küzdenek a globális kapitalizmussal, a két érdek között a különbség csupán az, hogy míg itt politikai hatalom birtokában osztogatnak gazdasági pozíciókat, addig nyugaton gazdasági hatalom birtokában osztogatnak politikai pozíciókat. „A lényeg, hogy nem vagyunk görögdinnyék: kívül zöldek és belül vörösek”
(...)
