

Árpád-házától az Európa-házig – Amiről beszélni kell: a pozsonyi diadal! (Halasy-Nagy Endre jegyzete)
Tizenegyedik alkalommal fog méltóságteljesen végighömpölyögni július 5-e vasárnapján a magyar történelem legnagyszerűbb eseményére emlékeztetendő korhű öltözetű sereglet. Lelkes hagyományőrzők, tiszteletre méltó asszonyok és férfiak, megismerni és megismertetni a győzelem mámoros élményének hangulatát, és hogy egy emlékművet mindmáig nem kapott világra szóló eseménynek állítsanak magyar hitükből templomot – mit templomot?! Katedrálist! Az Oktogonnál gyülekeznek majd délelőt
dombi52
10 órával ezelőtt


Pokol prof: Egy további lépéssel a jogállamtól a diktatúra felé (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla Na, ez Pokoli a KÖBÖN! ÁVÓ újratöltve. Rákosista rémálom rügyezne... (T. H.) Egy további lépéssel a jogállamtól a diktatúra felé soprdnoSet81365 t80h0ml.lli0ó255329c3ahtu43tui72hcf7ca55aa3l Ligeti Miklós az Amensty International szervezet nevében a mai ATV híradó közvetítésében nagy örömét fejezte ki a tervezett, új Vagyonvisszaszerzési Hivatal széles nyomozati, rajtaütési és vádemelési jogkörei felett. Az erős ügyészi hatáskörök mellett ráadásul szorgalmazta, hog
dombi52
20 órával ezelőtt


Pokol prof: Az államfő időkorlát nélkül elhalaszthatja az Alaptörvény-módosítás aláírását? (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla A köztársasági elnök körüli jogi kötélhúzás novemberig is eltarthat valamennyi paragrafus alapos figyelembevételével. (T. H.) Az államfő időkorlát nélkül elhalaszthatja az Alaptörvény-módosítás aláírását? snoeordSpt5927h010600a79g1.9l21lltl28gc0c024ta2 ft1c7cutcfó2 Nincs még gyakorlata az alaptörvénymódosítás AB-kontrolljának, noha az ezzel foglalkozó hazai egyetemi jogászok nagy része ezt már régen támogatja. Most azonban nagy esély van erre, lévén, hogy a kormá
dombi52
2 nappal ezelőtt


„Aki kiállt Skrabski mellett, az is elmebeteg: már örül a Fidesz bukásának a vadliberális szörnyeteg” ‒ írja a Vadhajtások. Kár
A cikk itt olvasható: https://www.vadhajtasok.hu/2026/06/27/aki-kiallt-skrabski-fruzsina-mellett-az-is-elmebeteg-mar-orul-a-fidesz-bukasanak-a-vadliberalis-szornyeteg Csak azért szólok, mert hátha véletlenül valakinél haszna lesz. Fruzsi tagja a Budaházy Bizottság az Igazságtételért (BBI) nevű civil társulásnak, amely segített megmenekíteni Budaházyt és társait a sokéves fegyházbüntetéstől. Köztársasági elnöki kegyelemmel való megszabadulások óta némelyik egykori hunniás azt
dombi52
2 nappal ezelőtt


Megtisztította a szivárványos rongyoktól az Erzsébet hidat a HVIM a Pride reggelén
Eredeti cikk forrása: https://magyarjelen.hu/belfold/32174-megtisztitotta-a-szivarvanyos-rongyoktol-az-erzsebet-hidat-a-hvim-a-pride-reggelen Megtisztította a szivárványos rongyoktól az Erzsébet hidat szombat reggel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – adta hírül a szervezet társelnöke, Barcsa-Turner Gábor a Facebookon. „Nincs kint egy sem. A vármegyés akciócsoport leszedte a zászlókat és veszélyes hulladékként átadtuk a Városházán” – közölte Barcsa-Turner Gábor, kifeje
dombi52
2 nappal ezelőtt


Pokol prof: Követeljük Forsthoffer Ágnes elnökasszony lemondását! (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla Professzorunk tegnap este újabb aláírásgyűjtésbe kezdett, úgyhogy itt majd fontos a link, hogy a csikó olvasók ha alá akarják írni, akkor kattinthassanak az eredeti posztra ott kell ugyanis aláírni. Én is aláírtam, és már másfél ezren rajtam kívül. Egyébiránt a Prof kezdeményezésének van egy "mellékes" és életbevágó jelentősége is a belpolitikai folyamatokon túl!!! Éspedig a digitális azonosítás (ID) problematikája. Ha ehhez akarjuk kötni a hivatalosan igazolt aláí
dombi52
3 nappal ezelőtt


Pokol prof: Aki időt nyer, életet nyerhet (Tallián Hedvig cikkajánlója)
Pokol Béla Professzor úr nem csak a jog- és államelmélet egyik nagyja, de még aktív alkotmánybíró korában megírta az Alkotmánybíráskodás ‒ Szociológiai, politológiai és jogelméleti megközelítésekben című művét is ‒, amire még soha nem volt példa az intézmény nemzetközi létezése óta, így lehetséges, hogy a szemünk előtt kibontakozó, Magyarországot fojtogató jogi abszurdot, ha valaki,akkor ő aprólékosan képes átlátni, és megoldással szolgálni.... (T. H.) Aki időt nyer, életet
dombi52
4 nappal ezelőtt


Pokol prof: Kornis ötezre ‒ A demokrácia elvékonyodása ‒ Házszabálymódosítási javaslat (Tallián Hedvig cikkajánlója)
frissítve: 22:56 Pokol Béla Friss Pokol prof a hazai értelmiség egykori valós és vélt hatalmáról töpreng. Én pedig ennek kapcsán arról, hogy ha már a technológia készen áll a közvetlen demokrácia létrehozására, akkor miként lehetne ezt a technológiát demokratikus ellenőrzés alá vonni?! Mindneesetre a Prof írásának csattanója nem semmi, egyébként Bogár tanár úr is ezt pedzegeti, úgy rémlik. 1) Kornis ötezre nsSpdoetoruó44606u3.0mm4 9201g08if14u25iia6u10227thmg967lf8f Bayer
dombi52
5 nappal ezelőtt
















