top of page

Schiffer András: Az ellenzéki konglomerátum nem kormányképes


Sem az ellenzék, sem a Fidesz-KDNP nem könyvelheti el egyértelmű sikerként az önkormányzati választást Schiffer András szerint. Az LMP alapítója és egykori társelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban a kormányoldal számára egyik legfontosabb figyelmeztető jelnek a legyőzhetetlenség mítoszának eltűnését nevezte, míg az ellenzéki „Frankenstein-koalíciónál” a kormányképtelenség lehet az egyik legnagyobb probléma.

– Hogyan értékeli a helyhatósági választások eredményét?

– Most úgy tűnik, hogy az ellenzék akár le is győzheti a Fideszt 2022-ben, ám ettől még ez a konglomerátum nem kormányképes. Megjegyzem: Orbán Viktornak nem elhanyagolható felelőssége van abban, hogy létrejött ez az O1G-koalíció, miután 2016-tól minden eszközzel egybetolta az ellenzéki pártokat. Visszaállt a 2009 előtti kétosztatú szerkezet, s a magam részéről például tudomásul vettem, hogy arra a politikai stratégiára, amit képviseltem és arra a rendszerkritikus politikára, amit magaménak vallok, jelen pillanatban nincsen tér, így 2017 tavaszán felhagytam a pártpolitizálással, és ebben nem is hiszem, hogy változás lesz 2022-ig. Az eredmény annyiban nem lepett meg, hogy eleve két szélsőséges forgatókönyvet tartottam reálisnak, nem hittem köztes eredményben. A megvalósult opció szerint az ellenzék tábora képes együtt szavazni, és áttörést érnek el. Mindenképpen fontos fejlemény, hogy igazolódott: Magyarországon demokrácia van, a kormánypropaganda nem mindenható és a Fidesz legyőzhető szabad választáson. A voksolás kimenetele mindazonáltal hordoz kockázatokat a kormányoldal és az ellenzék számára egyaránt.

(...)

 

4 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page