top of page

Vértanúk tere


Felháborító, hogy Kövér már megint visszarakja a régi emlékműveket azoknak az emlékműveinknek a helyére, amelyet mi kommunisták állítottunk! Azt hittük, 1945-ben már legyőztük ezt a rendszert, erre most megint ezzel kell harcolnunk, ráadásul győzni sem fogunk! Leirata következik a két Péterünk beszélgetésének, amit ürgebőrbe varrva sodort be a klímaszél a Toronyházba, és amit EZ a fogalmazás ihletett.

– És mondd, kérlek, Péter! Mi a véleményed Kövér régi-új emlékművéről?

– Felháborító, kérlek, Péter! A legenyhébb, amit mondani tudnék róla, az a történelemhamisításssh. Csak nem tudom mondani. Egyszerűen felháborító az a szimbólumpolitizálás, amelyet mostanában meg mer engedni magának a kormány.

– A szimbólumpolitizálás az már önmagában rettentő kínos, és nem kéne.

– Igen, kivéve, ha mi csináljuk, amikor a kommunizmus áldozatairól elnevezett Vértanúk terét átnevezzük Ságvári térre, aki a mi vértanúnk volt, ezért szeretjük.

– Aztán, amikor megbukunk és elkúrjuk, akkor se adjuk fel, és átkereszteljük Nagy Imre térre.

– Igen, aki aztán kétoldalról is a mi vértanúnk.

– Igen, ő teljesen a miénk.

– Annyi mindent csináltunk már vele, hogy hirtelen nem is tudom, mivel kezdjem.

– Kirendeltük, berendeltük, átrendeltük.

– Kineveztük, leváltottuk, megint kineveztük. megint leváltottuk.

– Kicsaltuk, kicsempésztük, visszacsempésztük.

– Előállítottuk, elítéltük, felakasztottuk

– Elástuk, kiástuk, visszaástuk, megfordítottuk, megint kiástuk, megint visszafordítottuk, majd megint elástuk.

– Minden erkölcsi alapunk megvan hát hozzá, hogy csakis MI mozgathassuk Nagy Imrét! Szóval igazán tűrhetetlen, hogy a szemét fasiszta fideSS most két villamosmegállóval arrébb rakta, hogy visszaálljon az eredeti ‘44-es állapot!

– Igen, ezt a folyamatot meg kell állítani, mert a végén még a zabrált villáinkból is kiköltöztetnek, és visszaadják a jogos tulajdonosának, ezzel pedig sérülnének a legnemesebb eszméink.

(...)

 

12 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page